Halál az undorító, erkölcstelen szennybookra!

A szennybook, ahol a róla szóló adat-visszaéléses botrányok soha nem jutnak el a felhasználókhoz, emberekhez?

2018. április 15. - FGYSZ

Az elmúlt hetek nagy szennybookos adatokkal való visszaéléses, kiszolgáltatós botrányai valahogy sehogy se jutnak el az emberekhez, felhasználókhoz ott. Mert alig akad olyan ember, aki egyáltalán tudna mindezekről, különösképp azok, akik a szennybookon keresztül jutnak el a hírekhez, információkhoz. Többek beszámoltak arról, hogy ott semmilyen információt nem láttak, bármilyen a szenybookot érintő adatokkal való visszaéléses esettről.

Ez pedig azért aggályos és egyben arra mutat rá, hogy a szennybook minden, a róla szóló adatokkal visszaéléses botrányokkal kapcsolatos negatív információkat, híreket, tényeket visszatart és közölhetetlenné, továbbadhatatlanná, megoszthatatlanná tesz, kimoderál ott. Ezzel pedig megteremti a saját Internetes diktatúráját, monopóliumát és a kommunizmust, diktatórikus módon eltörölve a demokráciát, a szólásszabadságot és a szabad véleménynyilvánítást, szabad információáramlást.

Gyakorlatilag az orránál fogva rángatja, irányítja, megvezeti, megtéveszti, félretájékoztatja, manipulálja a felhasználóit, az embereket azáltal, hogy Zuckerbergék meghatározzák mely információk, tények, hírek juthatnak el ott, melyek nem azokhoz. Gondoskodva arról, adott információ mindenkihez eljusson, de akár Zuckerbergék által, akár a háttérhatalmaknak megfelelő módon, általuk manipulálva, módosítva, vagy épp senkihez se juthassanak el a szennybookon.

Mark Zuckerberg, a szennybookon még mindig, az elmúlt hetek hatalmas botrányai után sem értesíti az embereket ezekről a hatalmas visszaéléses botrányról és nem kér ott bocsánatot érte a felhasználóitól. Nem csoda, hisz akkor minden felhasználóhoz eljutna, hogy mennyire semmibe se veszi őket, hogy aljas gazemberként bárkinek kiszolgáltatta az adataikat és visszaél azokkal.

Sőt, a lehető legtöbb eszközt beveti annak érdekében, hogy ez az információ véletlen se juthasson el a szennybookon keresztül az emberekhez. Tehát, Mark Zuckerberg van olyan pofátlan és aljas, hogy a felhasználói magánéletén és privát szféráján szerzett milliárdokból feladott újsághirdetésekben kér bocsánatot a felhasználóitól, de ugyanakkor ezt az információt kimoderálja a saját oldalán, gondoskodva arról, hogy ott a lehető legkevesebb emberig jusson el.

Ennél kézen foghatóbb bizonyítéka nem is lehetne annak, hogy a szennybook manipulálja a felhasználóit, kihatva azok viselkedésére, életmódjára, tartalmakat tüntet el, manipulál, módosít, moderál, hogy ezzel megsérti a szólásszabadságot és a szabad véleménynyilvánítást, szabad információáramlást. Mivel így, ha egy nekik nem tetsző tartalmat akarsz az ismerőseiddel megosztani, vagy elküldeni nekik a szennybookon, jelen esetbe, hogy 2 milliárd felhasználó adatát adják ki bárkinek, akkor ők gondoskodnak arról, hogy ott ne jusson el még véletlenül se az ismerőseidhez vagy a címzettekhez.

Mark Zuckerberg, aki aljas gazember módon mások ötleteit, adatait ellopva hozta létre a szennybookot, miért nem ott kér bocsánatot, és értesíti a felhasználóit értesítés, üzenet vagy rendszerüzenet formájában a hetekben kirobbant Cambridge Analytica visszaéléses botrányért?

A válasz egyszerű, ha a szennybookon kérne bocsánatot, hogy visszaéltek az adatokkal, akkor az minden felhasználóhoz eljutna, eljutott volna, tudomást szerezne arról. De, amíg csak, a felhasználók adatainak eladásából szerzett milliárdokból feladott hirdetésekben kér bocsánatot, addig csak a felhasználók egy kis töredéke szerez róla tudomást, ami annyira kevés, hogy ha az összes ilyen felhasználó törli magát, az sem okoz gondot Zuckerbergnek és bűnözői körének.

De, még mindig, a fenti tények ismeretében is, szó sincs arról, hogy akár Zuckerberget, bűnözői körét, vagy akár másokat felelősségre vonnának 2 milliárd felhasználó adatainak kiszivárogtatásáért vagy azok újraközléséért, azokkal való visszaélésekért, kereskedésért. Hogy a nekik nem tetsző híreket, információkat manipulálja vagy módosítja, elhallgatja és gondoskodik arról, hogy azok ne juthassanak el a felhasználókhoz. Vagy arról, hogy Zuckerberg lemond, lemondatják a szennybookot pedig betiltanák, ellehetetlenítenék komoly pénzbírság kiszabásával, teljes vagyonelkobzással, bezárnák, méghozzá örökre.

Mikor fognak már végre komoly lépésekkel, büntetésekkel, szankciókkal fellépni az országok, államok, akár egymással összefogva az állampolgárait, közösségi oldalait, vállalkozásait megvédve a szennybook, Mark Zuckerberg és bűnözői köre, és mindezek az általuk elkövetett aljas gaztettek, bűncselekmények ellen?

Ideje és kötelező végre komolyan szembeszállni, az emberiséget a Huxley által, a "Szép Új Világ"-ban megírt, rabszolgaságba döntésén ügyködő háttérhatalommal és agymosó termékével, a szennybookkal!

Akinek van egy kis esze, az a fentiek ismeretében, hogy bizonyos információkat elérhetetlenné tesznek ott a felhasználóiknak, adatokat gyűjtenek róluk, analizálják őket, visszaélnek az adataikkal, nem hogy törli, nem regisztrál erre a szennybooknak nevezett adatkereskedő, eladó, visszaélő szenny oldalra, de a lehető leg messzebbre elkerülve teljesen elérhetetlenné teszi az internetelérésében annak szervereit is.

A blog ezen bejegyzése annak érdekében jött létre, hogy felhívja a figyelmet a szennybook a neki nem tetsző híreket, információkat manipulálja vagy módosítja, elhallgatja és gondoskodik arról, hogy azok ne juthassanak el a felhasználókhoz, emberekhez ott, önös üzleti érdekeik érdekében.

A blog további bejegyzéseit is olvasd el! Melyből néhányat kiemeltünk ezen bejegyzés alján. Melyek leírják mi is valójában a szennybook, mi a célja, mire hozták azt létre, hogyan él vissza az emberek adataival, miként manipulálja azokat.

Kapcsolódó bejegyzések!

A szennybook a felhasználói privát üzeneteit is lehallgatja, figyeli, analizálja és vizsgálja! Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Tovább dagad a botrány a szennyboonál: a felhasználók privát, messengeres üzeneteit is kiadták, visszaélve azokkal kiadva, kiszolgáltatva bárkinek, hozzáférést adva így illetéktelenek is! Kiemelt!

Mark Zuckerberg, aki úgy tesz, mintha sajnálná kiadta a felhasználói adatait bárkiknek. Eljátszva, hogy az oldala egy kulturált, biztonságos hely ahol a felhasználók döntenek az adataikról.

Totális botrány a szennybooknál: gyakorlatilag minden felhasználó adataival visszaéltek éveken át az alkalmazásokon keresztül, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak! Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták Kiemelt! Forrás!

Hatalmas botrány a szennybooknál: 50 millió felhasználó adataival éltek vissza 5 éven át, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak. Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták!

A képmutató, álszenteskedő és az embereket átverő, szemükbe hazudozó szennybook. Kiemelt! Forrás!

A szennybookot mikor vonják felelősségre a nem regisztráltakról való adatgyűjtésért és az azokkal való visszaélésekért is? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybook, ami felelősségre vonás nélkül, büntetlenül és szankcionálatlanul követhet el bűntetteket, élhet vissza minden felhasználója adataival, kiszolgáltatva, kiadva, eladva azokat bárkinek. Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Töröld magad a szennybookról, ha nem szeretnéd, hogy visszaéljenek az adataiddal, eladják azokat bárkinek, akik szintén továbbadhatják, nem szeretnéd az azt üzemeltetőket milliárdokkal gazdagítani! Kiemelt!

A szennybook törlése. Kiemelt!

A szennybook teljes kiiktatása a nethozzáférésből. Kiemelt!

A szennybook és a háttérhatalmak, titkosszolgálatok, szabadkőművesség. Kiemelt!

Törölted magad a szennybookról? Dehogy! Kiemelt!

Törölted a szennybookos képeidet? Dehogy! Kiemelt!

Szennybook kémprogram rövid leírása. Kiemelt!

Mi is valójában a szennybook (pedobook, pornobook, spybook)? Kiemelt!

Mi a bizonyíték arra, a szennybook egy kémoldal? Kiemelt!

A szennybook nem ingyenes és soha nem is volt az! Kiemelt!

A szennybook, ami rendszeresen teszi nyilvánossá a privát adatokat, tartalmakat. Kiemelt!

Maga a szennybook is visszaél a felhasználók adataival, képeivel, kiszolgáltatva azokat bárkinek. Kiemelt!

A szennybook, avagy az analizáló oldal, mely külön adatbázist készít a felhasználóiról. Kiemelt!

A szennybookot hackerek készítik. Kiemelt!

Részlet a szennybook tisztességtelen felhasználási-adatkezelési szabályzatából. Kiemelt!

Vigyázat! A szennybook a nem regisztráltak adataival is visszaél, adatokat gyűjt róluk! Avagy ne engedd, hogy bármilyen adatot megadjanak ott, feltegyenek oda rólad! Kiemelt!

A szennybook a regisztrált és a nem regisztrált felhasználókról is adatokat gyűjt, kémkedik utánuk. Kiemelt!

A szennybook elkéri felhasználóinak e-mail vagy más fiókjuk jelszavait, hozzáférve ezzel nem regisztráltak adataihoz is, felhasználva azokat üzletszerzési, marketing célokra. Kiemelt!

Zsarolással csal ki személyes adatokat felhasználóitól a szennybook. Kiemelt!

A szennybook, avagy az agymosó, manipuláló oldal, ami felemészti életünk és minden szabadidőnk, kiírtja a személyes kapcsolatokat, barátságokat, mely úgy hat, mint a drog. Kiemelt!

A szennybook segítségével bárki 24 órában audiovizuálisan lehallgatható, megfigyelhető lekövethető, ha okos telefonról, eszközről használja azt! Kiemelt!

A szennybook avagy a mindenkit behálózó, globális megfigyelő, a titkos ügynökségek számára kiépített hírszerző rendszer. Kiemelt!

Ha van szennybookod, olyan bűncselekményért is elítélhetnek, melyet el sem követtél! Valamint az adminisztrátorok/moderátorok hozzáférnek, minden adatodhoz, módosíthatják azokat! Kiemelt!

Ha megvéded magad a szennybookon a zaklatókkal szemben, szabadságvesztésre ítélhetnek. Kiemelt!

Ha félti az adatait, törölje magát a szennybookról! Kiemelt!

A szennybook illegálisan működik az EU-ba. Kiemelt!

A szennybook alapítója, már annak létrehozásakor, mások adatait ellopva, visszaélve azokkal hozta létre azt. Kiemelt!

A szennybook alapítója egyetért az ott zajló visszaélésekkel, erkölcstelenségekkel. Kiemelt!

Kérjük, olvasd el az alábbi bejegyzéseket is!

A szennybook, aminek nem kell adót fizetni, Magyarországon és más országokban, államokban sem, az ott szerzett bevételeik után. Kiemelt!

Mi is zajlik a közösségi oldalnak nevezett undorító, erkölcstelen, fertő, szennyoldal szennybookon? Kiemelt!

A szennybook, ami Magyarországra hozta a kizárólag csak szennybook fiókkal használható internet szolgáltatását. Kiemelt!

Linkgyűjtemény szennybookról KIEMELT!

A szennybook egy 12 éves kislány és családja életét is tönkretette. Kiemelt!

A szennybook a legkönnyebben feltörhető közösségi oldal?

Miért veszélyes, nem biztonságos a szennybook használata? Kiemelt!

Miért nem közösségi oldal a szennybook? Miért támogatod a szennyt, fertőt, ha tagja vagy? Kiemelt!

Miért nem biztonságos, miért a legkönnyebben feltörhető közösségi oldal a szennybook? Kiemelt!

A szennybook, ami indokolatlanul letilt, ha normális dolgokra, kapcsolattartásra használnád azt. Kiemelt!

Így szívat a Facebook - Szívatós 2010-be már

A szennybook, ami elérte, hogy mára már más oldalakon is kötelező legyen a mobilszám megadása. Kiemelt!

Erőteljes diszkrimináció, a szennybookra nem regisztrált felhasználókkal szemben.

Súlyos diszkrimináció a szennybookra nem regisztráltakkal szemben, mivel kötelezővé tették, teszik annak használatát! Kiemelt!

A szennybook tisztességtelen piaci feltételeket teremt más oldalakkal, közösségi oldalakkal szemben az Internetszolgáltatókon keresztül! Kiemelt!

A szennybook minden konkurenciáját, lehetséges alternatíváit megsemmisíti! Kiemelt!

A szennybook létrehozta az internetes diktatúrát, saját maga monopóliumát. Kiemelt

A szennybook függő, avagy a képmutató egyházak, vallási szervezetek, hívők, melyek megkülönböztetik azokat, akik nincsenek fent. Kiemelt!

A szennybook hivatalosan is nyílt szex-pornóoldallá vált! Várhatóan vissza fog élni a szexuális, erotikus tartalmú képekkel is haszonszerzés céljából! Kiemelt!

A szennybook ügyfélszolgálata, támogatási központja, avagy egy a célját betölteni teljesen képtelen szolgáltatás. Kiemelt!

Újabb cikk bizonyítja, a szennybook egy pornóoldal (pornobook), milyen erkölcstelenek használják azt.

A szennybook az emberiség szégyene!

A szennybook valódi, képmutató világa.

A szennybook, avagy a fakebook.

A szennybook, avagy az erotikus-szex társkereső oldal. (eroticbook, pornbook, sexbook, pedobook) Kiemelt!

A szennybook, avagy a fakebook, pedobook, mely a pedofilok Kánaánja!

Halál az undorító, erkölcstelen szennybookra! Régi blog. Kiemelt!

Hozzászólások az erkölcstelen szennybookhoz

Bűncselekmények a szennybook miatt. Kiemelt!

Szexuális szolgáltatások közvetítését teszi lehetővé a szennybook.

Szex társkereső szennybook Kiemelt!

szexuális szolgáltatás a szennybookon Kiemelt!

Kapcsolódó cikkek a netről!

Háttérkép (2018-03-15) - ECHO TV - YouTube Kiemelt!

Facebook és a szabadkőművesség ~ Global Mysteries Kiemelt!

Elismerte a Facebook: Figyelik és vizsgálják a privát üzeneteket is - PC Fórum Feltétlen olvasd el!

Index - Akták - A Cambridge Analytica botrány Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Index - Tech - Nézze meg, hogy érintett-e a Facebook-botrányban!

Akár 87 millió Facebook-felhasználó adataival is visszaélhetett a Cambridge Analytica - 444

Gyakorlatilag az összes Facebook-felhasználó adataihoz hozzáférhettek | PORTFOLIO.HU

Kétmilliárd Facebook-felhasználó adataihoz férhettek hozzá | 24.hu Kiemelt!

32 ezer magyart érinthet a Facebook adatbotránya | 24.hu

Egymillió magyar Facebook-profil döntheti el a választást | 24.hu

Nagyon sötét ügyek tárulnak fel a Facebook botránya mögött | 24.hu Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A végsőkig kihasználjuk, amit megtudtunk róluk, hogy a démonaikat célozhassuk - 444 Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A Nagy Facebook-manipuláció - IT café Webkettő hír Kiemelt!

Fizetős Facebook bevezetésére utalt Mark Zuckerberg - PC Fórum

Index - Gazdaság - A Google és a Facebook a legnagyobb magyar adótartozók közt Kiemelt!

Elismerték: Messengeres privát beszélgetéseket is kiadott a Facebook - NapiDroid Kiemelt!

Tech: Csak most árulta el a Facebook, hogy kiadták a messengeres privát üzeneteinket is - HVG.hu Kiemelt!

Zuckerberg: A magyar választások előtt is megjelentek hamis profilok a Facebookon - 444 Kiemelt!

A Facebook révén lett milliárdos, de most a föld színéről is eltörölné őket - mfor.hu Kiemelt!

Tech: Elon Musk is döntött: letörölte a Facebookról magát, a Teslát és SpaceX-et is - HVG.hu Kiemelt!

Index - Tech - Magyarországon teszteli szuperhálózatát a Facebook Kiemelt!

Privátbankár.hu - A Facebook-adatokkal visszaélő cég nagyon mélyen belenyúlt egy orsz

A szennybookot mikor vonják felelősségre a nem regisztráltakról való adatgyűjtésért és az azokkal való visszaélésekért is?

A szennybookot, Mark Zuckerberget és bűnözői körét mikor vonják felelősségre, szabnak ki rájuk komolyabb büntetéseket, szankciókat, hogy a nem regisztráltak adataival is visszaélve, adatokat gyűjtenek róluk, analizálják őket, naplózva az internetes tevékenységeiket, kémkedve, kutakodva utánuk? Hogy az így, illegális módon szerzett adatokat is eladják, újraközlik, sokszorosítják, kereskedelmi-marketing és egyéb célokra felhasználják? Hogy minden létező, valaha a szennybook által kiadott, fejlesztett, készítetett szoftverek, alkalmazások, a nem regisztráltakról is adatokat gyűjtenek, lehallgatják, analizálják őket, kémkednek, kutakodnak utánuk, mivel azok lenyúlják a hívás- és üzenetlistát is az azokat futtató mobilokról. Valójában ezek a szoftverek, alkalmazások egy a titkosszolgálatok és a háttérhatalmak számára kialakított audiovizuális lehallgató, analizáló, kutakodó, adatlopó, hírszerzésre alkalmas kémeszközök.

Ebből logikusan következik az, ha olyan eszközt, okostelefont használsz, amin ott a szennybook bármely szoftvere, alkalmazása, akkor az akkor is lehallgat, megfigyel és hozzáfér az adataidhoz, ha nem is vagy regisztrált tag ott. És ha nem vagy regisztrált tag ott, de egy ismerősöd használja ezeket a szoftvereket, alkalmazásokat az eszközein, okostelefonján, akkor a szennybook ezeken keresztül a te személyes adataidhoz, a telefonszámodhoz és az adott ismerősöddel folytatott beszélgetésekhez is hozzáfér, téged is lehallgathat, megfigyelhet. Mivel ezek az alkalmazások a felhasználó engedélye nélkül lenyúlja azok hívás- és üzenetlistáját, hozzáférve ezzel a te adataidhoz, telefonszámodhoz is.

Ezekkel a szennybook lehetőséget tömkelegét adja arra, hogy a titkosszolgálatok és háttérhatalmak a nem regisztráltak internetes tevékenységéhez, más oldalakon, közösségi oldalakon használt jelszavaikhoz, adataikhoz, privát beszélgetéseikhez, bankszámlaszámukhoz, telefonszámukhoz, egyéb személyes adataikhoz, képeikhez hozzáférhessenek. Lehetőséget adva arra, ahogy hozzáfértek a felhasználók adataihoz az alkalmazásokon át, úgy hasonló módon hozzáférhessenek mindezen, a nem regisztráltakról, illegálisan szerzett adatokhoz is illetéktelenek, egyszerű fejlesztők, külsős cégek, rosszindulatú adathalász bűnszervezetek.

Továbbá a szennybook lehetőségek tömkelegét biztosítja annak érdekében, hogy maguk a felhasználók is visszaélhessenek a nem regisztráltak adataival, képeivel. Mert lehetőséget ad arra, hogy ha feltöltenek egy képet, akkor az is megjelölhető rajta, aki nem regisztrált tag azon a szenny oldalon. Mert lehetőséget ad arra, hogy a családtagoknál, párkapcsolatnál megadhassák olyanok nevét is, akik nem regisztrált tagok az oldalon. Mert lehetőséget ad arra, hogy e-mail cím és telefonszám, vagy más fiókok jelszavainak megadásával keressenek rá egy ismerősre, vagy meghívót küldjenek az e-mail címére annak az ismerősnek, aki nem tag. Mert a szennybook lehetőséget ad arra, sőt kötelezi rá a felhasználóit, hogy az e-mail címük vagy más fiókjuk jelszavát megadják, arra hivatkozva, hogy így még több ismerőst találhatnak ott. Mivel az e-mail vagy más fiókokból a szennybook lenyúlja a kontaktlistát ezzel hozzáférve a nem regisztráltak adataihoz is.

Jobb, ha tudod, jogodban áll, különösképp abban az esetben, ha nem vagy regisztrált tag a szennybookon a kedves családtagjaid, barátaid, ismerőseid, egyéb adataiddal visszaélőket, bűnözőket feljelenteni, akár komolyabb kártérítést követelni rajtuk, ha azok bármilyen adatot megadnak, megadtak, megosztottak ott a te beleegyezésed, de akár tudtod nélkül! Ezt persze akkor is megteheted, ha regisztrált tag vagy a szennybookon, csak ebben az esetben lényegesen kevesebb az esélye annak, hogy bármit is elérj, eljárás induljon az adataiddal visszaélők ellen. Mivel egy esetleges tárgyaláson a képedbe tolják a tisztességtelen adatkezelési szabályzatukat, amit és a benne leírtakat ugye a regisztrációnál elfogadtál.

Hogy miért van több jogod feljelenteni bárkit, aki visszaélt az adataiddal a szennybookon, ha nem vagy tag ott? Mert ebben az esetben nem fogadtad el a tisztességtelen adatkezelési szabályzatukat, és az abban írtakat, amivel a szó legszorosabb értelmében lemondatják az embereket a személyiségi jogaikról, a szellemi tulajdon jogáról.

Jó, ha tudsz róla a kedves családtagjaid, barátaid, ismerőseid akkor is visszaélnek, élhetnek az adataiddal, ha egy a szennybook által bármely, valaha kiadott szoftvert, alkalmazást használnak, s azok hozzáférést adtak a hívás- és üzenetlistájukhoz is. Mert ebben az esetben máris kiadták, hozzáférést adtak a telefonszámodhoz és az adott ismerősöddel folytatott beszélgetésekhez a szennybooknak. És igen, ebben az esetben is, különösképp, ha nem vagy regisztrált tag ott, feljelentheted, kártérítést követelhetsz rajtuk a felelőtlen, nemtörődöm hozzáállásuk végett, mert ez is az adataiddal való visszaélésnek minősül.

Tehát a fentiekből jól látszik, hogy Zuckerbergéknek és az aljas bűnözői körének köszönhetően a nem regisztrált adatai sincsenek biztonságban tőlük és mindazoktól, akik velük szerződésben állnak és azoktól, akik általuk hozzáférhetnek azokhoz. Mivel, a nem regisztráltak adataihoz a szennybook az általuk mostanság oly rendszeresen és előszeretettel alkalmazott különböző, illegálisnak számító módszerekkel hozzáfér, hozzáférhet.

De, van négy komoly lehetőség mindezek megakadályozására:

Az első, hogy elérhetetlenné teszed a szennybookot és szervereit a nethozzáféréseden!

A második, hogy az eszközeiden, okostelefonodon, semmilyen a szennybook által valaha kiadott szoftver, alkalmazás ne legyen telepítve!

A harmadik, hogy gondoskodsz arról, hogy senki, de senki semmilyen adatot, adatod, a képedet, a nevedet, e-mail címedet, telefonszámod, egyéb elérhetőségedet, semmit, semmilyen formába ne tudjon ott megadni, megosztani, közölni rólad.

Negyedik,hogy gondoskodsz arról, hogy még meghívót se küldhessen senki az e-mail címedre vagy egyéb más elérhetőségedre!

Ötödik, gondoskodj róla, hogy még a telefonos alkalmazásokon (messenger, facebook) keresztül sem adhassanak ki adatot rólad, hozzáférést adva az alkalmazásoknak, ezáltal a szennybooknak is, a hívás- és üzenetlistához!

De, még mindig, a fenti tények ismeretében is, szó sincs arról, hogy akár Zuckerberget, bűnözői körét, vagy akár másokat felelősségre vonnának 2 milliárd felhasználó adatainak kiszivárogtatásáért vagy azok újraközléséért, azokkal való visszaélésekért, kereskedésért. Hogy a nem regisztráltakról illegálisan szerzett, lopott adatokkal is ezt teszik, tették. Vagy arról, hogy Zuckerberg lemond, lemondatják a szennybookot pedig betiltanák, ellehetetlenítenék komoly pénzbírság kiszabásával, teljes vagyonelkobzással, bezárnák, méghozzá örökre.

Mikor fognak már végre komoly lépésekkel, büntetésekkel, szankciókkal fellépni az országok, államok, akár egymással összefogva az állampolgárait, közösségi oldalait, vállalkozásait megvédve a szennybook, Mark Zuckerberg és bűnözői köre, és mindezek az általuk elkövetett aljas gaztettek, bűncselekmények ellen?

Ideje és kötelező végre komolyan szembeszállni, az emberiséget a Huxley által, a "Szép Új Világ"-ban megírt, rabszolgaságba döntésén ügyködő háttérhatalommal és agymosó termékével, a szennybookkal!

Akinek van egy kis esze, az annak ismeretében, hogy a nem regisztráltakról is adatokat gyűjtenek analizálják őket, visszaélnek az ő adataikkal is, nem hogy nem regisztrál erre a szennybooknak nevezett adatkereskedő, eladó, visszaélő szenny oldalra, de a lehető leg messzebbre elkerülve teljesen elérhetetlenné teszi az internetelérésében annak szervereit is.

A blog ezen bejegyzése a nem regisztráltak adatainak védelmének, és annak érdekében jött létre, hogy felhívja a figyelmet a szennybook az ő adataikkal is visszaél, hozzáfér azokhoz, kémkedik utánuk, ha azok nem elég körültekintően járnak el az adataik védelmének érdekében.

A blog további bejegyzéseit is olvasd el! Melyből néhányat kiemeltünk ezen bejegyzés alján. Melyek leírják mi is valójában a szennybook, mi a célja, mire hozták azt létre, hogyan él vissza az emberek adataival, miként manipulálja azokat.

Kapcsolódó bejegyzések!

A szennybook, ami felelősségre vonás nélkül, büntetlenül és szankcionálatlanul követhet el bűntetteket, élhet vissza minden felhasználója adataival, kiszolgáltatva, kiadva, eladva azokat bárkinek. Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybook, ahol a róla szóló adat-visszaéléses botrányok soha nem jutnak el a felhasználókhoz, emberekhez? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybook a felhasználói privát üzeneteit is lehallgatja, figyeli, analizálja és vizsgálja! Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Tovább dagad a botrány a szennyboonál: a felhasználók privát, messengeres üzeneteit is kiadták, visszaélve azokkal kiadva, kiszolgáltatva bárkinek, hozzáférést adva így illetéktelenek is! Kiemelt!

Mark Zuckerberg, aki úgy tesz, mintha sajnálná kiadta a felhasználói adatait bárkiknek. Eljátszva, hogy az oldala egy kulturált, biztonságos hely ahol a felhasználók döntenek az adataikról.

Totális botrány a szennybooknál: gyakorlatilag minden felhasználó adataival visszaéltek éveken át az alkalmazásokon keresztül, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak! Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták Kiemelt!

Hatalmas botrány a szennybooknál: 50 millió felhasználó adataival éltek vissza 5 éven át, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak. Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták!

A képmutató, álszenteskedő és az embereket átverő, szemükbe hazudozó szennybook.

Töröld magad a szennybookról, ha nem szeretnéd, hogy visszaéljenek az adataiddal, eladják azokat bárkinek, akik szintén továbbadhatják, nem szeretnéd az azt üzemeltetőket milliárdokkal gazdagítani! Kiemelt!

A szennybook törlése. Kiemelt!

A szennybook teljes kiiktatása a nethozzáférésből. Kiemelt!

A szennybook és a háttérhatalmak, titkosszolgálatok, szabadkőművesség. Kiemelt!

Törölted magad a szennybookról? Dehogy! Kiemelt!

Törölted a szennybookos képeidet? Dehogy! Kiemelt!

Szennybook kémprogram rövid leírása. Kiemelt!

Mi is valójában a szennybook (pedobook, pornobook, spybook)? Kiemelt!

Mi a bizonyíték arra, a szennybook egy kémoldal? Kiemelt!

A szennybook nem ingyenes és soha nem is volt az! Kiemelt!

A szennybook, ami rendszeresen teszi nyilvánossá a privát adatokat, tartalmakat. Kiemelt!

Maga a szennybook is visszaél a felhasználók adataival, képeivel, kiszolgáltatva azokat bárkinek. Kiemelt!

A szennybook, avagy az analizáló oldal, mely külön adatbázist készít a felhasználóiról. Kiemelt!

A szennybookot hackerek készítik. Kiemelt!

Részlet a szennybook tisztességtelen felhasználási-adatkezelési szabályzatából. Kiemelt!

Vigyázat! A szennybook a nem regisztráltak adataival is visszaél, adatokat gyűjt róluk! Avagy ne engedd, hogy bármilyen adatot megadjanak ott, feltegyenek oda rólad! Kiemelt!

A szennybook a regisztrált és a nem regisztrált felhasználókról is adatokat gyűjt, kémkedik utánuk. Kiemelt!

A szennybook elkéri felhasználóinak e-mail vagy más fiókjuk jelszavait, hozzáférve ezzel nem regisztráltak adataihoz is, felhasználva azokat üzletszerzési, marketing célokra. Kiemelt!

Zsarolással csal ki személyes adatokat felhasználóitól a szennybook. Kiemelt!

A szennybook, avagy az agymosó, manipuláló oldal, ami felemészti életünk és minden szabadidőnk, kiírtja a személyes kapcsolatokat, barátságokat, mely úgy hat, mint a drog. Kiemelt!

A szennybook segítségével bárki 24 órában audiovizuálisan lehallgatható, megfigyelhető lekövethető, ha okos telefonról, eszközről használja azt! Kiemelt!

A szennybook avagy a mindenkit behálózó, globális megfigyelő, a titkos ügynökségek számára kiépített hírszerző rendszer. Kiemelt!

Ha van szennybookod, olyan bűncselekményért is elítélhetnek, melyet el sem követtél! Valamint az adminisztrátorok/moderátorok hozzáférnek, minden adatodhoz, módosíthatják azokat! Kiemelt!

Ha megvéded magad a szennybookon a zaklatókkal szemben, szabadságvesztésre ítélhetnek. Kiemelt!

Ha félti az adatait, törölje magát a szennybookról! Kiemelt!

A szennybook illegálisan működik az EU-ba. Kiemelt!

A szennybook alapítója, már annak létrehozásakor, mások adatait ellopva, visszaélve azokkal hozta létre azt. Kiemelt!

A szennybook alapítója egyetért az ott zajló visszaélésekkel, erkölcstelenségekkel. Kiemelt!

Kérjük, olvasd el az alábbi bejegyzéseket is!

A szennybook, aminek nem kell adót fizetni, Magyarországon és más országokban, államokban sem, az ott szerzett bevételeik után. Kiemelt!

Mi is zajlik a közösségi oldalnak nevezett undorító, erkölcstelen, fertő, szennyoldal szennybookon? Kiemelt!

A szennybook, ami Magyarországra hozta a kizárólag csak szennybook fiókkal használható internet szolgáltatását. Kiemelt!

Linkgyűjtemény szennybookról KIEMELT!

A szennybook egy 12 éves kislány és családja életét is tönkretette. Kiemelt!

A szennybook a legkönnyebben feltörhető közösségi oldal?

Miért veszélyes, nem biztonságos a szennybook használata? Kiemelt!

Miért nem közösségi oldal a szennybook? Miért támogatod a szennyt, fertőt, ha tagja vagy? Kiemelt!

Miért nem biztonságos, miért a legkönnyebben feltörhető közösségi oldal a szennybook? Kiemelt!

A szennybook, ami indokolatlanul letilt, ha normális dolgokra, kapcsolattartásra használnád azt. Kiemelt!

Így szívat a Facebook - Szívatós 2010-be már

A szennybook, ami elérte, hogy mára már más oldalakon is kötelező legyen a mobilszám megadása. Kiemelt!

Erőteljes diszkrimináció, a szennybookra nem regisztrált felhasználókkal szemben.

Súlyos diszkrimináció a szennybookra nem regisztráltakkal szemben, mivel kötelezővé tették, teszik annak használatát! Kiemelt!

A szennybook tisztességtelen piaci feltételeket teremt más oldalakkal, közösségi oldalakkal szemben az Internetszolgáltatókon keresztül! Kiemelt!

A szennybook minden konkurenciáját, lehetséges alternatíváit megsemmisíti! Kiemelt!

A szennybook létrehozta az internetes diktatúrát, saját maga monopóliumát. Kiemelt

A szennybook függő, avagy a képmutató egyházak, vallási szervezetek, hívők, melyek megkülönböztetik azokat, akik nincsenek fent. Kiemelt!

A szennybook hivatalosan is nyílt szex-pornóoldallá vált! Várhatóan vissza fog élni a szexuális, erotikus tartalmú képekkel is haszonszerzés céljából! Kiemelt!

A szennybook ügyfélszolgálata, támogatási központja, avagy egy a célját betölteni teljesen képtelen szolgáltatás. Kiemelt!

Újabb cikk bizonyítja, a szennybook egy pornóoldal (pornobook), milyen erkölcstelenek használják azt.

A szennybook az emberiség szégyene!

A szennybook valódi, képmutató világa.

A szennybook, avagy a fakebook.

A szennybook, avagy az erotikus-szex társkereső oldal. (eroticbook, pornbook, sexbook, pedobook) Kiemelt!

A szennybook, avagy a fakebook, pedobook, mely a pedofilok Kánaánja!

Halál az undorító, erkölcstelen szennybookra! Régi blog. Kiemelt!

Hozzászólások az erkölcstelen szennybookhoz

Bűncselekmények a szennybook miatt. Kiemelt!

Szexuális szolgáltatások közvetítését teszi lehetővé a szennybook.

Szex társkereső szennybook Kiemelt!

szexuális szolgáltatás a szennybookon Kiemelt!

Kapcsolódó cikkek a netről!

Fizetős Facebook bevezetésére utalt Mark Zuckerberg - PC Fórum

Elismerte a Facebook: Figyelik és vizsgálják a privát üzeneteket is - PC Fórum Feltétlen olvasd el!

Index - Akták - A Cambridge Analytica botrány Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Index - Tech - Nézze meg, hogy érintett-e a Facebook-botrányban!

Akár 87 millió Facebook-felhasználó adataival is visszaélhetett a Cambridge Analytica - 444

Gyakorlatilag az összes Facebook-felhasználó adataihoz hozzáférhettek | PORTFOLIO.HU

Kétmilliárd Facebook-felhasználó adataihoz férhettek hozzá | 24.hu Kiemelt!

32 ezer magyart érinthet a Facebook adatbotránya | 24.hu

Egymillió magyar Facebook-profil döntheti el a választást | 24.hu

Nagyon sötét ügyek tárulnak fel a Facebook botránya mögött | 24.hu Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A végsőkig kihasználjuk, amit megtudtunk róluk, hogy a démonaikat célozhassuk - 444 Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Háttérkép (2018-03-15) - ECHO TV - YouTube Kiemelt!

Háttérkép (2018-03-15) - ECHO TV - YouTube Kiemelt!

A Nagy Facebook-manipuláció - IT café Webkettő hír Kiemelt!

A szennybook a felhasználói privát üzeneteit is lehallgatja, figyeli, analizálja és vizsgálja!

A szennybook a felhasználói privát üzeneteit, voltaképp azok magánéletét, privát szféráját is figyeli, analizálja és vizsgálja, felhasználja adminisztratív, marketing, kereskedelmi és egyéb célokra! Tehát, ha van szennybookod, akkor a teljes magánéleted, privát szférádat, amit elad, újraközöl rólad, voltaképp az egész életed nyújtod tálcán a szennybooknak, akik azt kezdenek vele, amit akarnak, csak annak nem adják ki, akinek nem akarják.

„A Facebook, miután kiderült róla, hogy több milliárd (köztük több tízezernyi magyar) felhasználója adatát adta ki harmadik feleknek, titokban megőrizte a felhasználói által törölt videókat is, lenyúlta a hívás- és üzenetlistát is az alkalmazását futtató mobilokról, a hét közepén újabb adatvédelmi szempontból botrányos viselkedést volt kénytelen elismerni. Mark Zuckerberg ugyanis egy interjúban elárulta, hogy a cég felhasználói elvileg privát üzenetek küldésére használható szoftverén, a Messenger-en át folytatott kommunikációját is folyamatosan figyelik.”

Íme, az ékes bizonyítékai annak, hogy a szennybook miért nem közösségi oldal, hanem egy a hírszerzésnek épített kémhálózat, miért nem biztonságos, miért 24 órába lehallgatott, analizált, manipulált, nincs magánélete, privát szférája azoknak, akik tagjai ennek a csodás szenny oldalnak. Hogy a nem regisztrált felhasználókról is adatokat gyűjt, visszaél azok adataival, felhasználva azokat marketing és kereskedelmi célokra is. Hogy minden létező, valaha a szennybook által kiadott, fejlesztett, készítetett szoftver, alkalmazás, valójában egy a titkosszolgálatok és a háttérhatalmak számára kialakított audiovizuális lehallgató, analizáló, kutakodó, adatlopó, hírszerzésre alkalmas kémeszköz. Ezek nem meglepő dolgok a szennybooktól, hisz szándékosan alakították ki egy adathalász, adatlopó-analizáló, 24 órában lehallgató-megfigyelő és újraközlő, a titkosszolgálatok számára kiépített hírszerző rendszernek.

„Zuckerberg elmondása szerint ugyanakkor pánikra semmi ok, mert a privát üzeneteket, illetve az azokban elhelyezett linkeket és képeket a Facebook kizárólag jó célból vizsgálja meg. Ez pedig nem más, mint a kártevők, valamint az illegális tevékenységek (mint pl. gyerekek rovására elkövetett visszaélések) elleni küzdelem, aminek szerinte így tudják megakadályozni terjedését az oldalon, illetve kapcsolt szolgáltatásain át.”

Zuckerberg részletezné ezeket a jó célokat? Mert a tisztességtelen adatkezelési szabályzatukból elég egyértelmű, hogy a privát üzenetekben elhelyezett linkeket és képeket eladják, újraközlik, felhasználják kereskedelmi-marketing, adminisztratív és egyéb célokra, az általuk előadottak felett.

Mert, hogy a gyerekek ellen, de a fiatal nők, lányok ellen elkövetett bűntettek, visszaélések, szexuális zaklatások, bűncselekmények, zsarolások ellen soha semmit nem tettek, tesznek, sőt, rendszerint az áldozatot büntetik a zaklatók javára, azokat védve.

A kártevők eddig is nagyon jól és korlátlanul tudtak terjedni az oldalon, nem csak a privát üzenetekben, üzenőfalakon, hanem leggyakrabban az alkalmazásokon keresztül, amik terjedése ellen nem igen tettek semmit az esetek többségében. Az illegális tevékenységekről, szexuális szolgáltatások nyújtásáról vagy a meztelen képek bekéréséről nem is beszélve, amik ellen az esetek többségébe szintén sose tettek, semmit se.

„A Facebook egyébként a napokban módosította is adatvédelmi tájékoztatóját, amiben már egyértelművé teszi, hogy a Messenger-en - sőt, az Instagram-on - át küldött üzenetek és képek sem tekinthetők igazából privátnak, mert hogy ezeket is éppen úgy figyelik, mint a magán a közösségi oldalon közzétett megosztásokat és kommenteket.”

Magyarul beismerik, amit Zuckerberg már 2011-ben hangoztatott? Aki 2011-ben azt nyilatkozta: hogy az online világban nincs olyan, hogy „privát adat" és a felhasználóknak lazábban kéne kezelni személyes adataikat az online tevékenységek során.” Beismerik, hogy a szennybook nem közösségi oldal, hanem egy a hírszerzésnek, titkosszolgálatoknak épített kémhálózat.

Így jogosan merül fel a kérdés, hogy mi értelme és miért hívjákprivát” üzenetnek, „privát” üzenetküldő rendszernek, ha azok tartalmát ki tudja kik, mennyien olvassák, figyelik, elemezik, analizálják, használhatják fel ki tudja, milyen egyéb célra? Ezzel a tevékenységgel viszont szintén lemondatják a felhasználóikat a személyiségi jogaikról a magánélet és privát szféra jogáról a tisztességtelen adatkezelési szabályzatukkal.

Mikor fognak már végre komoly lépésekkel, büntetésekkel, szankciókkal fellépni az országok, államok, akár egymással összefogva az állampolgárait, közösségi oldalait, vállalkozásait megvédve a szennybook, Mark Zuckerberg és bűnözői köre, és mindezek az általuk elkövetett aljas gaztettek, bűncselekmények ellen?

Ideje és kötelező végre komolyan szembeszállni, az emberiséget a Huxley által, a "Szép Új Világ"-ban megírt, rabszolgaságba döntésén ügyködő háttérhatalommal és agymosó termékével, a szennybookkal!

Akinek van egy kis esze, az ezután a privát üzenetekkel való visszaéléses, lehallgatásos, analizálós botrány után, ismeretében, nem hogy törli, de nem is regisztrál erre a szennybooknak nevezet adatkereskedő, eladó, visszaélő szenny oldalra, amit a lehető leg messzebbre el is kerül.

A blog további bejegyzéseit is olvasd el! Melyből néhányat kiemeltünk ezen bejegyzés alján. Melyek leírják mi is valójában a szennybook, mi a célja, mire hozták azt létre, hogyan él vissza az emberek adataival, miként manipulálja azokat.

Források!

Elismerte a Facebook: Figyelik és vizsgálják a privát üzeneteket is - PC Fórum Feltétlen olvasd el!

Kapcsolódó cikkek a netről!

Fizetős Facebook bevezetésére utalt Mark Zuckerberg - PC Fórum

Index - Akták - A Cambridge Analytica botrány Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Index - Tech - Nézze meg, hogy érintett-e a Facebook-botrányban!

Akár 87 millió Facebook-felhasználó adataival is visszaélhetett a Cambridge Analytica - 444

Gyakorlatilag az összes Facebook-felhasználó adataihoz hozzáférhettek | PORTFOLIO.HU

Kétmilliárd Facebook-felhasználó adataihoz férhettek hozzá | 24.hu Kiemelt!

32 ezer magyart érinthet a Facebook adatbotránya | 24.hu

Egymillió magyar Facebook-profil döntheti el a választást | 24.hu

Nagyon sötét ügyek tárulnak fel a Facebook botránya mögött | 24.hu Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A végsőkig kihasználjuk, amit megtudtunk róluk, hogy a démonaikat célozhassuk - 444 Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Háttérkép (2018-03-15) - ECHO TV - YouTube Kiemelt!

Háttérkép (2018-03-15) - ECHO TV - YouTube Kiemelt!

A Nagy Facebook-manipuláció - IT café Webkettő hír Kiemelt!

Kapcsolódó bejegyzések!

A szennybook, ahol a róla szóló adat-visszaéléses botrányok soha nem jutnak el a felhasználókhoz, emberekhez? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybookot mikor vonják felelősségre a nem regisztráltakról való adatgyűjtésért és az azokkal való visszaélésekért is? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybook, ami felelősségre vonás nélkül, büntetlenül és szankcionálatlanul követhet el bűntetteket, élhet vissza minden felhasználója adataival, kiszolgáltatva, kiadva, eladva azokat bárkinek. Kiemelt!

Tovább dagad a botrány a szennyboonál: a felhasználók privát, messengeres üzeneteit is kiadták, visszaélve azokkal kiadva, kiszolgáltatva bárkinek, hozzáférést adva így illetéktelenek is! Kiemelt!

Mark Zuckerberg, aki úgy tesz, mintha sajnálná kiadta a felhasználói adatait bárkiknek. Eljátszva, hogy az oldala egy kulturált, biztonságos hely ahol a felhasználók döntenek az adataikról.

Totális botrány a szennybooknál: gyakorlatilag minden felhasználó adataival visszaéltek éveken át az alkalmazásokon keresztül, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak! Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták Kiemelt!

Hatalmas botrány a szennybooknál: 50 millió felhasználó adataival éltek vissza 5 éven át, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak. Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták!

A képmutató, álszenteskedő és az embereket átverő, szemükbe hazudozó szennybook.

Kérjük, olvasd el az alábbi bejegyzéseket is!

Töröld magad a szennybookról, ha nem szeretnéd, hogy visszaéljenek az adataiddal, eladják azokat bárkinek, akik szintén továbbadhatják, nem szeretnéd az azt üzemeltetőket milliárdokkal gazdagítani! Kiemelt!

A szennybook és a háttérhatalmak, titkosszolgálatok, szabadkőművesség. Kiemelt!

A szennybook, aminek nem kell adót fizetni, Magyarországon és más országokban, államokban sem, az ott szerzett bevételeik után. Kiemelt!

Szennybook kémprogram rövid leírása. Kiemelt!

Törölted magad a szennybookról? Dehogy! Kiemelt!

Törölted a szennybookos képeidet? Dehogy! Kiemelt!

Mi is zajlik a közösségi oldalnak nevezett undorító, erkölcstelen, fertő, szennyoldal szennybookon? Kiemelt!

A szennybook alapítója, már annak létrehozásakor, mások adatait ellopva, visszaélve azokkal hozta létre azt. Kiemelt!

A szennybook alapítója egyetért az ott zajló visszaélésekkel, erkölcstelenségekkel. Kiemelt!

A szennybook, avagy az analizáló oldal, mely külön adatbázist készít a felhasználóiról. Kiemelt!

A szennybook, ami Magyarországra hozta a kizárólag csak szennybook fiókkal használható internet szolgáltatását. Kiemelt!

A szennybook nem ingyenes és soha nem is volt az! Kiemelt!

A szennybook, ami rendszeresen teszi nyilvánossá a privát adatokat, tartalmakat. Kiemelt!

Maga a szennybook is visszaél a felhasználók adataival, képeivel, kiszolgáltatva azokat bárkinek. Kiemelt!

Linkgyűjtemény szennybookról KIEMELT!

A szennybook illegálisan működik az EU-ba. Kiemelt!

A szennybookot hackerek készítik. Kiemelt!

Részlet a szennybook tisztességtelen felhasználási-adatkezelési szabályzatából. Kiemelt!

Ha félti az adatait, törölje magát a szennybookról! Kiemelt!

Zsarolással csal ki személyes adatokat felhasználóitól a szennybook. Kiemelt!

A szennybook egy 12 éves kislány és családja életét is tönkretette. Kiemelt!

A szennybook, avagy az agymosó, manipuláló oldal, ami felemészti életünk és minden szabadidőnk, kiírtja a személyes kapcsolatokat, barátságokat, mely úgy hat, mint a drog. Kiemelt!

A szennybook segítségével bárki 24 órában audiovizuálisan lehallgatható, megfigyelhető lekövethető, ha okos telefonról, eszközről használja azt! Kiemelt!

A szennybook avagy a mindenkit behálózó, globális megfigyelő, a titkos ügynökségek számára kiépített hírszerző rendszer. Kiemelt!

Ha van szennybookod, olyan bűncselekményért is elítélhetnek, melyet el sem követtél! Valamint az adminisztrátorok/moderátorok hozzáférnek, minden adatodhoz, módosíthatják azokat! Kiemelt!

Ha megvéded magad a szennybookon a zaklatókkal szemben, szabadságvesztésre ítélhetnek. Kiemelt!

Mi a bizonyíték arra, a szennybook egy kémoldal? Kiemelt!

A szennybook a legkönnyebben feltörhető közösségi oldal?

Miért veszélyes, nem biztonságos a szennybook használata? Kiemelt!

Miért nem közösségi oldal a szennybook? Miért támogatod a szennyt, fertőt, ha tagja vagy? Kiemelt!

Miért nem biztonságos, miért a legkönnyebben feltörhető közösségi oldal a szennybook? Kiemelt!

A szennybook, ami indokolatlanul letilt, ha normális dolgokra, kapcsolattartásra használnád azt. Kiemelt!

Így szívat a Facebook - Szívatós 2010-be már

A szennybook, ami elérte, hogy mára már más oldalakon is kötelező legyen a mobilszám megadása. Kiemelt!

Vigyázat! A szennybook a nem regisztráltak adataival is visszaél, adatokat gyűjt róluk! Avagy ne engedd, hogy bármilyen adatot megadjanak ott, feltegyenek oda rólad! Kiemelt!

A szennybook a regisztrált és a nem regisztrált felhasználókról is adatokat gyűjt, kémkedik utánuk. Kiemelt!

Erőteljes diszkrimináció, a szennybookra nem regisztrált felhasználókkal szemben.

Súlyos diszkrimináció a szennybookra nem regisztráltakkal szemben, mivel kötelezővé tették, teszik annak használatát! Kiemelt!

A szennybook elkéri felhasználóinak e-mail vagy más fiókjuk jelszavait, hozzáférve ezzel nem regisztráltak adataihoz is, felhasználva azokat üzletszerzési, marketing célokra. Kiemelt!

A szennybook tisztességtelen piaci feltételeket teremt más oldalakkal, közösségi oldalakkal szemben az Internetszolgáltatókon keresztül! Kiemelt!

A szennybook minden konkurenciáját, lehetséges alternatíváit megsemmisíti! Kiemelt!

A szennybook létrehozta az internetes diktatúrát, saját maga monopóliumát. Kiemelt

A szennybook függő, avagy a képmutató egyházak, vallási szervezetek, hívők, melyek megkülönböztetik azokat, akik nincsenek fent. Kiemelt!

A szennybook hivatalosan is nyílt szex-pornóoldallá vált! Várhatóan vissza fog élni a szexuális, erotikus tartalmú képekkel is haszonszerzés céljából! Kiemelt!

A szennybook ügyfélszolgálata, támogatási központja, avagy egy a célját betölteni teljesen képtelen szolgáltatás. Kiemelt!

Újabb cikk bizonyítja, a szennybook egy pornóoldal (pornobook), milyen erkölcstelenek használják azt.

A szennybook az emberiség szégyene!

A szennybook valódi, képmutató világa.

A szennybook, avagy a fakebook.

A szennybook, avagy az erotikus-szex társkereső oldal. (eroticbook, pornbook, sexbook, pedobook) Kiemelt!

Mi is valójában a szennybook (pedobook, pornobook, spybook)? Kiemelt!

A szennybook, avagy a fakebook, pedobook, mely a pedofilok Kánaánja!

Halál az undorító, erkölcstelen szennybookra! Régi blog.

Hozzászólások az erkölcstelen szennybookhoz

Bűncselekmények a szennybook miatt. Kiemelt!

Szexuális szolgáltatások közvetítését teszi lehetővé a szennybook.

Szex társkereső szennybook Kiemelt!

szexuális szolgáltatás a szennybookon Kiemelt!

Tovább dagad a botrány a szennyboonál: a felhasználók privát, messengeres üzeneteit is kiadták, visszaélve azokkal kiadva, kiszolgáltatva bárkinek, hozzáférést adva így illetéktelenek is!

Tovább dagad a szennybook körüli hatalmas, és totális adatokkal való visszaéléses botrány, az e körüli csúsztatások és látszólagos bocsánatkérések. Mert Zuckerbergnek és bűnözői körének köszönhetően a felhasználók privát, messengeres üzeneteit is kiadták, visszaélve azokkal, kiadva, kiszolgáltatva bárkinek. Ezáltal hozzáfértek, hozzáférhettek illetéktelenek, egyszerű fejlesztők, külsős cégek, vagy rossz szándékú adathalász bűnszervezetek is, akár az alkalmazásokon keresztül, melyekből több 1000 van a szennybookon.

„Hiába tart már hetek óta a Facebook eddigi legnagyobb botránya, még mindig újabb dolgok derülnek ki, és ezek nem túl hízelgőek rájuk nézve.”

„A legfrissebb információk szerint még a privát üzeneteinkhez is hozzáférhetett a Cambridge Analytica nevű elemző cég. Érdekes, hogy eddig erről szó sem volt, ám miután egy külsős informátor nyilvánosságra hozta az információt, már a Facebook is elismerte ezt.”

„Nem várt fejlemény, hogy a kvízes alkalmazással történő adatgyűjtés során a Cambridge Analytica nevű elemzőcég még a felhasználók privát üzeneteihez is hozzáférhetett. Erről a Facebook még az elmúlt napok sűrű bocsánatkérései közben is hallgatott, de miután a lapok megszellőztették, a közösségi oldal képviselője elismerte a Wirednek, hogy valóban így volt.”

Még lett volna képe Zuckerbergnek és bűnözői körének aljas gazember módra mindezek után letagadni, elhallgatni, hogy a privát üzenetekkel is kereskedtek? Hogy a felhasználók privát, messengeres üzeneteit is, voltaképp az egész magánéletét, privátszféráját kiszolgáltatták, kiadták, újraközölték, üzleti-marketing és egyéb célokra felhasználták, eladták harmadik feleknek? Ha az a bizonyos külsős informátor nem hozza ezt nyilvánosságra? Úgy, semmibe se nézi a felhasználóit, s akiket le is hülyézett? Úgy, hogy Zuckerbergnek és bűnözői körének köszönhetően bárki, bárki adataival visszaélhet, kezdve a szennybookal és alkalmazottaival. A nem törődöm hozzáállásuknak és annak köszönhetően, hogy bűnözőket alkalmaznak. Úgy, hogy szándékosan alakították ki egy adathalász, adatlopó-analizáló, 24 órában lehallgató-megfigyelő és újraközlő, a titkosszolgálatok számára kiépített hírszerző rendszernek a szennybookot.

Voltaképp ezzel Zuckerberg beismerte, hogy mindent megtettek, minden eszközt tálcán kínáltak, annak érdekében, hogy a zaklatók, szexuális zaklatók, pedofilok, zsarolók, hozzáférhessenek az áldozataik privát üzeneteihez, magánéletéhez. Hogy azok zsarolhassák és szexuális tartalmú képeket csalhassanak ki azoktól, hogy amennyiben azok nem tesznek nekik eleget, akkor nyilvánosságra hozza azok privát üzeneteit. Beismerte, hogy szándékosan tették mindezt, mivel szándékosan hallgattak erről.

Voltaképp Zuckerberg beismerte, hogy ők szándékosan alakították ki így, tették ennyire nem biztonságossá, veszélyessé és egy adatokkal visszaélő, eladó, kiadó oldallá a szennybookot, kezelték ilyen trehány, nemtörődöm módon az adatokat. Hogy az alkalmazások és azokon keresztül azok készítői, továbbá harmadik felek, egyszerű fejlesztők, külsős cégek, rossz szándékú adathalász bűnszervezetek is hozzáférhettek a felhasználók minden létező adataihoz és azok minden létező privát üzeneteihez is.

Vajon még mennyi és milyen általuk elkövetett, aljas gaztetteket, bűncselekményeket, törvénysértéseket titkolnak, hallgatnak el mélyen, amik azért nem kerülnek napvilágra, mert még senki nem hozta azokat nyilvánosságra?

De, még mindig, ezek után is szó sincs arról, hogy akár Zuckerberget, bűnözői körét, vagy akár másokat felelősségre vonnának 2 milliárd felhasználó adatainak kiszivárogtatásáért vagy azok újraközléséért, azokkal való visszaélésekért, kereskedésért. Vagy arról, hogy Zuckerberg lemond, lemondatják a szennybookot pedig betiltanák, ellehetetlenítenék komoly pénzbírság kiszabásával, teljes vagyonelkobzással, bezárnák, méghozzá örökre.

„A Facebook a read_mailbox nevű, messengeres üzenetekhez való hozzáférésre szolgáló hozzáférési jogosultságot éveken át használatban tartotta, csak 2015 októberében törölték el véglegesen. Fontos, hogy az üzenetekhez csak azoknál fértek hozzá a külsős fejlesztők, akik engedélyezték egy-egy vonatkozó webalkalmazás használatát. (Szemben más adatainkkal, melyeket úgy is be tudtak kívülről gyűjteni, hogy mi erről tudnánk, elég volt, ha csak egy ismerősünk rossz gombra nyomott.)”

Így akár 2 milliárd felhasználó adataihoz, privát messengeres üzeneteihez férhettek hozzá illetéktelenek és külsős cégek az alkalmazásaikon keresztül éveken át, melyről a szennybook, Mark Zuckerberg és bűnözői köre tudott, melyek készítői később eladhatták az azokkal „illegálisan” megszerzett adatokat, privát üzeneteket harmadik feleknek, akik szintén tovább adhatták az adatokat és így tovább. Mely adatokat, privát üzeneteket az egyik alkalmazás tulajdonosa el is adta a Cambridge Analytica nevű brit politikai elemzőcégnek.

Még mennyi, hány 1000 ilyen alkalmazás van még a szennybookon, ami hozzáfért, hozzáférést adott a felhasználók adataihoz, privát messengeres üzeneteihez, Mark Zuckerberg és bűnözői körének trehány, nemtörődöm hozzáállása, és avégett, hogy szándékosan alakították ki így a szennybookot?

Mark Zuckerberget mikor fogják elszámoltatni, hogy felelős azért, felelősségre vonni, pénzbírságot vagy akár letöltendő börtönbüntetést kiszabni rá, hogy aljas gazember módon mások adatait, ötleteit ellopva hozta létre, emberiség ellen elkövetett bűntettként ezt a szenny, mocsok oldalt? Hogy, gazember módjára lemondatják a saját felhasználóikat, a saját személyiségi jogaikról, a szellemi tulajdon jogáról, arról a jogról, hogy a felhasználók által feltett tartalmak a felhasználóké és az-az ő tulajdonuk, a tisztességtelen adatkezelési szabályzatukkal? Hogy az adatokat újraközlik, eladják szinte bárkinek, hogy a még nem regisztráltakét is ellopják, eladják, újraközlik? Hogy tálcán kínálta a felhasználói privát üzeneteit a zaklatók, zsarolók, szexuális ragadozók, pedofilok, egyéb bűnözők számára, kiszolgáltatva, kiadva azokat bárkinek? Hogy nem tartják be, rendszeresen megszegik, semmibe se nézik a különböző országok, államok adatvédelmi törvényeiket?

Hogy az általa létrehozott fertő, szenny, mocsok, gyalázda oldal kiirtja a barátságokat, párkapcsolatokat, családokat, közösségeket, személyes kapcsolatokat, a személyes kommunikációt, összetartást és emberséget, empátiát, együttérzést, az erkölcstelenségre, magamutogatásra és a ribancságra, szexualitásra nevel? Hogy az oldala legalizálta a kiskorúak erotikus, szexuális, pornográf tartalmaikat, hogy az oldala egy pedofil paradicsommá vált és hogy semmit sem tesznek mindezek ellen?

Hogy semmibe se nézik, kiközösítik, diszkriminálják, nem juthat hozzá bizonyos információkhoz, nem tarthatja a kapcsolatot az ismerőseivel, nem kaphatja meg a tanagyagot vagy épp egy állást, már lassan a netezéshez való jogát is elveszik, aki nem tag az ő csodás oldalán?

Hogy a leribancozott, agyonpiszkált, végül öngyilkosságba kergetett gyerekek megmentéséért semmit, de semmit nem tettek? Még jobb kérdés, HOGY FELELŐSSÉGRE AKARJÁK-E VONNI? Vissza tudják adni őket ezzel a családjaiknak? Vissza tudják adni ezzel a hímringyóvá, ribanccá, szex függővé vált gyermekek ártatlanságát? Vajon mennyire fogják elszámoltatni Zuckerberget és ennek a szennyoldalnak létrehozóit, programozóit és üzemeltetőit? Egyáltalán komolyan felelősségre akarják vonni őket?

Hogy semmit sem tettek, tesznek a különböző szennybookon a mások által mások ellen elkövetett bűntettek, zsarolások, adatlopások, visszaélések, a mások gyalázása, halálba üldözése, emberéletek, családok tönkretétele ellen?

Hogy csak Magyarországon, csak hetente legalább egy emberéletet követel közvetve (egy függő elüt valakit, mert vezetés közben se képes 5 percig meglenni nélküle), vagy közvetlenül (rászállnak valakire ott és addig piszkálják, még öngyilkos lesz) a szennybook?

Hogy gondolkodni, értelmes viselkedésre, kommunikációra képtelenné, erkölcstelenné, ribancá, szexuálisan perverzzé, abnormálissá és függővé, képmutatóvá, önimádóvá, beképzelté, életképtelen függő zombivá változtatja az embereket, akik képtelenek megszabadulni a szennybook nevű drogtól, annak fogságából, börtönéből?

Hogy elhitette az emberekkel a szennybook az egy „közösségi oldal, holott eredetileg is szex társkeresőnek szánta egyetemisták számára? Hogy az embereket hülyének nézve és magát közösségi oldalnak hazudva meztelen képet kér tőlük egy teljesen átlátszó indokra hivatkozva? Hogy átveri az embereket és a saját felhasználóit is lehülyézi le f******a, semmibe se nézi?

Hogy kiirtotta az összes alternatív, kulturált, valódi közösségépítő és kapcsolattartásra készült közösségi oldalakat? Hogy megteremtette a saját internetes diktatúráját a szolgáltatók közreműködésével? Hogy olyan Internet szolgáltatást épít ki, amit nem használhat majd az, aki nincs fent az ő csodás szenny oldalán?

Hogy a saját felhasználóit megzsarolja, s amíg azok nem adnak meg egy általuk kötelezően bekért adatot, akkor a felhasználótól még a törléshez, a saját adataihoz, profiljához való hozzáférés jogát is elveszi? Hogy az ügyfélszolgálatuk, támogatási központjuk szándékosan van úgy kialakítva, hogy aki nem tag, az ne vehesse fel velük a kapcsolatot, aki nem fér hozzá a fiókjához, mert mondjuk nem kapta meg a kódot SMS-ben, az szintén nem veheti fel velük a kapcsolatot, esélyt se adva neki, hogy jelezze feléjük a problémáját? Hogy, ha visszaélnek az adataiddal, vagy bármely más ügyben jelentesz egy tartalmat, ami nem oda illő, s ők semmit téve visszaírják „Nem sérti az ő alapelveiket”, de ugyanakkor, ha egy közösségépítő tartalmat jelentesz, vagy valakit, aki normálisan használná az oldalt, ami, aki semmiben sem sérti az ő „alapelveiket”, akkor azt egyből tiltják, törlik?

Hogy a saját felhasználóikkal, a saját szabályzatukat nem tartatják be, vagy ha betartatják, akkor rendszerint kettős mércét alkalmazva az áldozat kárára, rendszerint azt büntetve, semmit se téve az ellenük elkövetett bűntettek ellen?

Hogy a felhasználók adatait manipulatív célokra is használták, használják, s hogy tisztességtelen módon kényük, kedvük szerint manipulálják, módosítják még a felhasználók által elhelyezett tartalmakat is, félrevezetve, félretájékoztatva, vagy bűncselekménybe keverve ezzel őket? Hogy rendszeresen teszik nyilvánossá a felhasználók privát adatait, az adatvédelmi beállítások önkéntes változtatgatásával?

Mikor fognak már végre komoly lépésekkel, büntetésekkel, szankciókkal fellépni az országok, államok, akár egymással összefogva az állampolgárait, közösségi oldalait, vállalkozásait megvédve a szennybook, Mark Zuckerberg és bűnözői köre, és mindezek az általuk elkövetett aljas gaztettek, bűncselekmények ellen?

Ideje végre komolyan szembeszállni, az emberiséget a Huxley által, a "Szép Új Világ"-ban megírt, rabszolgaságba döntésén ügyködő háttérhatalommal és agymosó termékével, a szennybookkal!

Akinek van egy kis esze, az ezután a totális, akár 2 milliárd, vagyis minden felhasználót érintő privát üzenetekkel való visszaéléses botrány után, ismeretében, nem hogy törli, de nem is regisztrál erre a szennybooknak nevezet adatkereskedő, eladó, visszaélő szenny oldalra, amit a lehető leg messzebbre el is kerül.

A blog további bejegyzéseit is olvasd el! Melyből néhányat kiemeltünk ezen bejegyzés alján. Melyek leírják mi is valójában a szennybook, mi a célja, mire hozták azt létre, hogyan él vissza az emberek adataival, miként manipulálja azokat.

Források!

Elismerték: Messengeres privát beszélgetéseket is kiadott a Facebook - NapiDroid

Tech: Csak most árulta el a Facebook, hogy kiadták a messengeres privát üzeneteinket is - HVG.hu

Kapcsolódó cikkek a netről!

Elismerte a Facebook: Figyelik és vizsgálják a privát üzeneteket is - PC Fórum Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Fizetős Facebook bevezetésére utalt Mark Zuckerberg - PC Fórum

Index - Akták - A Cambridge Analytica botrány Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Index - Tech - Nézze meg, hogy érintett-e a Facebook-botrányban!

Akár 87 millió Facebook-felhasználó adataival is visszaélhetett a Cambridge Analytica - 444

Gyakorlatilag az összes Facebook-felhasználó adataihoz hozzáférhettek | PORTFOLIO.HU

Kétmilliárd Facebook-felhasználó adataihoz férhettek hozzá | 24.hu Kiemelt!

32 ezer magyart érinthet a Facebook adatbotránya | 24.hu

Egymillió magyar Facebook-profil döntheti el a választást | 24.hu

Nagyon sötét ügyek tárulnak fel a Facebook botránya mögött | 24.hu Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A végsőkig kihasználjuk, amit megtudtunk róluk, hogy a démonaikat célozhassuk - 444 Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Valóra vált a Facebook rémálma - De megszűnhet, ha tovább dagad a botrány? | PORTFOLIO.HU

Csoportos perek indulnak a Facebook ellen, a felhasználók és a befektetők is kiakadtak - mfor.hu

Privátbankár.hu - Töröld a Fecabook-ot? Száguldanak a konkurensek

Privátbankár.hu - Indulhat a házkutatás az 50 millió ember adataival visszaélő cégnél

Nagy bajban van a Facebook: 50 millió felhasználó adataival éltek vissza - Blikk.hu

Tech: Mark Zuckerberg terveket sző, és nem nagyon örül annak, hogy törlik magukat az emberek a Facebookról - HVG.hu

Tech: Elon Musk is döntött: letörölte a Facebookról magát, a Teslát és SpaceX-et is - HVG.hu

Háttérkép (2018-03-15) - ECHO TV - YouTube Kiemelt!

Háttérkép (2018-03-15) - ECHO TV - YouTube Kiemelt!

A Nagy Facebook-manipuláció - IT café Webkettő hír Kiemelt!

Privátbankár.hu - A Facebook-adatokkal visszaélő cég nagyon mélyen belenyúlt egy orsz

Tech: 40-50 millió Facebook-felhasználó érintett, rengeteg a károsult a most kirobbant adatgyűjtési ügyben - HVG.hu

Leleplezte 50 millió felhasználó adatainak eltulajdonítását, erre a Facebook letiltotta - 444

A végsőkig kihasználjuk, amit megtudtunk róluk, hogy a démonaikat célozhassuk - 444

A Facebook révén lett milliárdos, de most a föld színéről is eltörölné őket - mfor.hu

Megszólalt Zuckerberg, komoly szigor jön a Facebookon - mfor.hu

Ezek az előzményei ezen bejegyzésnek!

Mark Zuckerberg, aki úgy tesz, mintha sajnálná kiadta a felhasználói adatait bárkiknek. Eljátszva, hogy az oldala egy kulturált, biztonságos hely ahol a felhasználók döntenek az adataikról.

A szennybook, ami felelősségre vonás nélkül, büntetlenül és szankcionálatlanul követhet el bűntetteket, élhet vissza minden felhasználója adataival, kiszolgáltatva, kiadva, eladva azokat bárkinek. Kiemelt!

Totális botrány a szennybooknál: gyakorlatilag minden felhasználó adataival visszaéltek éveken át az alkalmazásokon keresztül, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak! Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták Kiemelt!

Hatalmas botrány a szennybooknál: 50 millió felhasználó adataival éltek vissza 5 éven át, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak. Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták!

A képmutató, álszenteskedő és az embereket átverő, szemükbe hazudozó szennybook.

Kérjük, olvasd el az alábbi bejegyzéseket is!

A szennybook, ahol a róla szóló adat-visszaéléses botrányok soha nem jutnak el a felhasználókhoz, emberekhez? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybookot mikor vonják felelősségre a nem regisztráltakról való adatgyűjtésért és az azokkal való visszaélésekért is? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybook a felhasználói privát üzeneteit is lehallgatja, figyeli, analizálja és vizsgálja! Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Töröld magad a szennybookról, ha nem szeretnéd, hogy visszaéljenek az adataiddal, eladják azokat bárkinek, akik szintén továbbadhatják, nem szeretnéd az azt üzemeltetőket milliárdokkal gazdagítani! Kiemelt!

A szennybook és a háttérhatalmak, titkosszolgálatok, szabadkőművesség. Kiemelt!

A szennybook, aminek nem kell adót fizetni, Magyarországon és más országokban, államokban sem, az ott szerzett bevételeik után. Kiemelt!

A szennybook alapítója, már annak létrehozásakor, mások adatait ellopva, visszaélve azokkal hozta létre azt. Kiemelt!

A szennybook alapítója egyetért az ott zajló visszaélésekkel, erkölcstelenségekkel. Kiemelt!

A szennybook, avagy az analizáló oldal, mely külön adatbázist készít a felhasználóiról. Kiemelt!

A szennybook, ami Magyarországra hozta a kizárólag csak szennybook fiókkal használható internet szolgáltatását. Kiemelt!

A szennybook nem ingyenes és soha nem is volt az! Kiemelt!

A szennybook, ami rendszeresen teszi nyilvánossá a privát adatokat, tartalmakat. Kiemelt!

Maga a szennybook is visszaél a felhasználók adataival, képeivel, kiszolgáltatva azokat bárkinek. Kiemelt!

Linkgyűjtemény szennybookról KIEMELT!

A szennybook illegálisan működik az EU-ba. Kiemelt!

A szennybookot hackerek készítik. Kiemelt!

Részlet a szennybook tisztességtelen felhasználási-adatkezelési szabályzatából. Kiemelt!

Ha félti az adatait, törölje magát a szennybookról! Kiemelt!

Zsarolással csal ki személyes adatokat felhasználóitól a szennybook. Kiemelt!

A szennybook egy 12 éves kislány és családja életét is tönkretette. Kiemelt!

A szennybook, avagy az agymosó, manipuláló oldal, ami felemészti életünk és minden szabadidőnk, kiírtja a személyes kapcsolatokat, barátságokat, mely úgy hat, mint a drog. Kiemelt!

A szennybook segítségével bárki 24 órában audiovizuálisan lehallgatható, megfigyelhető lekövethető, ha okos telefonról, eszközről használja azt! Kiemelt!

A szennybook avagy a mindenkit behálózó, globális megfigyelő, a titkos ügynökségek számára kiépített hírszerző rendszer. Kiemelt!

Ha van szennybookod, olyan bűncselekményért is elítélhetnek, melyet el sem követtél! Valamint az adminisztrátorok/moderátorok hozzáférnek, minden adatodhoz, módosíthatják azokat! Kiemelt!

Ha megvéded magad a szennybookon a zaklatókkal szemben, szabadságvesztésre ítélhetnek. Kiemelt!

Mi a bizonyíték arra, a szennybook egy kémoldal? Kiemelt!

Miért nem közösségi oldal a szennybook? Miért támogatod a szennyt, fertőt, ha tagja vagy? Kiemelt!

Miért veszélyes, nem biztonságos a szennybook használata? Kiemelt!

A szennybook a legkönnyebben feltörhető közösségi oldal?

Miért nem biztonságos, miért a legkönnyebben feltörhető közösségi oldal a szennybook? Kiemelt!

A szennybook, ami indokolatlanul letilt, ha normális dolgokra, kapcsolattartásra használnád azt. Kiemelt!

Így szívat a Facebook - Szívatós 2010-be már

A szennybook, ami elérte, hogy mára már más oldalakon is kötelező legyen a mobilszám megadása. Kiemelt!

Vigyázat! A szennybook a nem regisztráltak adataival is visszaél, adatokat gyűjt róluk! Avagy ne engedd, hogy bármilyen adatot megadjanak ott, feltegyenek oda rólad! Kiemelt!

Súlyos diszkrimináció a szennybookra nem regisztráltakkal szemben, mivel kötelezővé tették, teszik annak használatát! Kiemelt!

A szennybook elkéri felhasználóinak e-mail vagy más fiókjuk jelszavait, hozzáférve ezzel nem regisztráltak adataihoz is, felhasználva azokat üzletszerzési, marketing célokra. Kiemelt!

A szennybook tisztességtelen piaci feltételeket teremt más oldalakkal, közösségi oldalakkal szemben az Internetszolgáltatókon keresztül! Kiemelt!

A szennybook minden konkurenciáját, lehetséges alternatíváit megsemmisíti! Kiemelt!

A szennybook létrehozta az internetes diktatúrát, saját maga monopóliumát. Kiemelt

A szennybook függő, avagy a képmutató egyházak, vallási szervezetek, hívők, melyek megkülönböztetik azokat, akik nincsenek fent. Kiemelt!

A szennybook hivatalosan is nyílt szex-pornóoldallá vált! Várhatóan vissza fog élni a szexuális, erotikus tartalmú képekkel is haszonszerzés céljából! Kiemelt!

A szennybook ügyfélszolgálata, támogatási központja, avagy egy a célját betölteni teljesen képtelen szolgáltatás. Kiemelt!

Újabb cikk bizonyítja, a szennybook egy pornóoldal (pornobook), milyen erkölcstelenek használják azt.

A szennybook az emberiség szégyene!

A szennybook valódi, képmutató világa.

A szennybook, avagy a fakebook.

A szennybook, avagy az erotikus-szex társkereső oldal. (eroticbook, pornbook, sexbook, pedobook)

A szennybook, avagy a fakebook, pedobook, mely a pedofilok Kánaánja!

Halál az undorító, erkölcstelen szennybookra! Régi blog.

Hozzászólások az erkölcstelen szennybookhoz

Bűncselekmények a szennybook miatt. Kiemelt!

Szex társkereső szennybook Kiemelt!

szexuális szolgáltatás a szennybookon Kiemelt!

Mark Zuckerberg, aki úgy tesz, mintha sajnálná kiadta a felhasználói adatait bárkiknek. Eljátszva, hogy az oldala egy kulturált, biztonságos hely ahol a felhasználók döntenek az adataikról.

„Magyar idő szerint kedd éjszaka zajlott Mark Zuckerberg meghallgatása: az amerikai szenátus tagjai azért hallgatták ki a Facebook kitalálóját/vezetőjét/atyaúristenét, mert kiderült, hogy illetéktelenek is hozzáférhettek a Facebook-felhasználók adataihoz, és ezekkel az adatokkal avatkoztak be a 2016-os amerikai elnökválasztásokba (a botrányról itt írtunk részletesen). „

„A Facebook hivatalos sajtóanyagából kiderült, hogy több, mint 32 ezer magyar felhasználó adataihoz férhettek hozzá – azt ön is tudja ellenőrizni, hogy köztük van-e. A meghallgatás amúgy nem indult valami fényesen Zuckerberg számára, az első húsz percben konstansan halálra rémült fejet vágott.

„Zuckerberg részletes válaszokat adott a szenátorok kérdéseire, akik elsősorban a bizalommal történt visszaélést vetették a közösségi oldal működtetői szemére. Az alapító az adatgyűjtési botrányt lezárt ügynek nevezte, és bejelentette, hogy a vállalat bizonyos adatokat és hamis profilokat már törölt, és olyan új alkalmazásokat vezet be, amelyek lehetővé teszik a szigorúbb adatvédelmet, és azt is, hogy a felhasználók maguk kezelhessék profiljukat.”

„A szenátus igazságügyi és kereskedelmi bizottsága előtti meghallgatáson Zuckerberg a kaliforniai Dianne Feinstein szenátor kérdésére válaszolva kifejtette, hogy a vállalat olyan eszközöket fejlesztett ki, amelyek segítségével sikerült beazonosítani és eltávolítani hamis profilokat.”

Mark Zuckerberg a kétnapos kongresszusi meghallgatása során úgy tesz, mint aki bocsánatkérően sajnálja, vállalja felelős azért, hogy korlátlan lehetőségeket adott arra, hogy bárki visszaélhessen, hozzáférhessen minden szennybook felhasználó adataihoz. Úgy tett, mint aki sajnálja, hogy bűnözőket alkalmaz a cége, az adatokhoz hozzáfértek, hozzáférhettek illetéktelenek, egyszerű fejlesztők, külsős cégek, vagy rossz szándékú adathalász bűnszervezetek, akár az alkalmazásokon keresztül, melyekből több 1000 van a szennybookon.

Előadta, hogy az oldala egy biztonságos, kulturált hely, ahol a felhasználók maguk dönthetnek az adataik sorsáról. Akkor vajon miért van az, hogy zsarolással csal ki adatokat a felhasználóitól? Olyan privát adatokat, mint a telefonszám, személyazonosító okirat, amiket a felhasználók nem valószínű, hogy szeretnének vagy akarnak megosztani neten vagy a szennybookon. Különösen az elmúlt hetekben kirobbant hatalmas nagy adatokkal való visszaéléses botrányok után. Vagy akkor vajon miért van az, ha tényleg a felhasználók maguk dönthetnek az adataik sorsáról, hogy lemondatja őket a saját személyiségi és a saját szellemi tulajdon jogáról a tisztességtelen adatkezelési szabályzatukkal? Amivel feljogosítja magát és a szennybookot, továbbá a szennybook bármely felhasználóját arra, hogy eladhassa, újraközölhesse, sokszorosíthassa, elemezze, felhasználja marketing és kereskedelmi vagy egyéb célra a felhasználók adatait.

Előadta, hogy ők olyan eszközöket fejlesztettek ki, amelyek segítségével sikerül beazonosítani és eltávolítani hamis profilokat, ennek értelmében ők törlik a fake, kamu felhasználókat és csak Magyarországon csak 10 ezer ilyen profilt töröltek a választások előtt. Akkor vajon miért van az, hogy semmit se tesznek a másokat zsaroló, zaklató, a fake, kamu, mások adataival visszaélő és azokat jogtalanul használó felhasználókkal? Hiába jelented őket, mert rendszeresen az jön vissza, hogy Nem sérti az ő alapelveiket” a jelentett felhasználó, ez vajon miért van? És vajon az miért van, ha egy teljesen normális, valós, kapcsolattartásra használt profilt jelentesz, akkor azt letiltják a semmiért szinte azonnal?

Nem mellesleg még mindig szó sincs arról, hogy akár Zuckerberget, bűnözői körét, vagy akár másokat felelősségre vonnának 2 milliárd felhasználó adatainak kiszivárogtatásáért vagy azok újraközléséért, azokkal való visszaélésekért, kereskedésért. Vagy arról, hogy Zuckerberg lemond, lemondatják a szennybookot pedig betiltanák, ellehetetlenítenék komoly pénzbírság kiszabásával, teljes vagyonelkobzással, bezárnák, méghozzá örökre.

„Zuckerberg arról beszélt, hogy az elmúlt két évben sokat fejlesztették a mesterséges intelligenciát azért, hogy kiszűrjék a fake accountokat, a hamis fiókokat, hogy azokkal ne lehessen beavatkozni a választásokba.”

Ezzel Zuckerberg be is ismerte, hogy az elmúlt 2 évben magasról tettek a felhasználói panaszokra, profiljelentésekre, hisz már eleve egy géphez, egy mesterséges intelligenciához futottak be mindezek és az döntött arról ki fake, ki valós. Ennek ellenére még mindig lényegesen több a fake felhasználó az oldalon, mint a valós, még mindig a normális felhasználókat moderálják, tiltják le a semmiért, a zaklatók, zsarolók, pedofilok, mások adataival visszaélők javára, őket korlátlanul hagyván az általuk elkövetett bűntettek elkövetésére.

Ez megmagyarázza azt, hogy a felhasználói panaszokra miért nincs soha válsz, és hogy miért moderál rosszul és ellentétesen az esetek 90%-ba, miért csal ki zsarolással adatokat teljesen indokolatlanul a szennybook, mivel már nem emberi személyzet olvassa el, dönt, hanem egy algoritmus elemzi és dolgozza fel, végzi a moderációt.

Egyébként is mi alapján döntik el, hogy melyik felhasználó kamu, melyik valós? Mert ha az alapján teszik ezt, hogy ki mennyire életképtelen függő zombi az oldaltól, van fent ott 24 órában, ki éli a nem létező virtuális életét ott és ossza meg az egész magán és nemi életét, privát szféráját ott, ad meg magáról, barátairól és ismerőseiről minél több adatot és ki az, aki nem teszi mindezeket.

Akkor minden olyan felhasználót szankcionálnak, törölnek, tiltanak a semmiért, aki normálisan, mértékkel kapcsolattartásra, közösségek építésére, használná az oldalt. Nem ad meg magáról minden adatot, főleg nem személyes, privát, érzékeny adatot, és mondjuk, heti egy alkalommal legfeljebb félórára néz fel. Ezzel pedig rákényszerítve őket arra, hogy ott éljék az életüket, a nap 24 órájába fent legyenek ott, minden létező adatukat megadják ott.

„FRISSÍTÉS: Azóta újra előkerült a téma, amikor Zuckerberg arról beszélt, hogy azon dolgoznak egy ideje (és fognak az év következő hónapjaiban is), hogy ne lehessen a Facebookot kihasználni ilyen módon, és ne lehessen a kiszivárgott információkkal vagy hamis profilokkal választásokba beavatkozni.”

Zuckerberg hogy akarja ezt megoldani? Hogy akarja ő, pont ő, aki a szennybook létrehozásával is bűncselekményt követett el? Pont ő, aki közönséges bűnözőként mások adatait és ötleteit ellopva, felhasználva azokat hozta létre a szennybook nevezetű szenny oldalát? Pont ő és pont így akarja elérni, hogy ne lehessen a szennybookot visszaélésekre és manipulatív célokra felhasználni?

Hisz szándékosan alakították ki egy adathalász, adatlopó-analizáló, 24 órában lehallgató-megfigyelő és újraközlő, a titkosszolgálatok számára kiépített hírszerző rendszernek. Ami szándékosan hackerekkel, bűnözőkkel fejlesztet, s amit közönséges bűnözők üzemeltetnek, tartanak fent? Egy olyan oldalt, amin pont ő miatta, az ő hozzáállása és asszisztálása végett élhet vissza bárki, bárki adataival, személyiségével, bárki ellen bármilyen bűncselekményt elkövethetnek, méghozzá büntetlenül?

Ezek után még több privát és személyes adatot fognak zsarolással kicsalni, kötelezően bekérni a felhasználóiktól, arra hivatkozva, hogy így szűrjék ki a fake profilokat, mert azokkal beavatkozhatnak a választásokba? Még több olyan felhasználót tiltanak le, törölnek a semmiért, akik kapcsolattartásra, normális dolgokra, közösségépítésre használnák?

„„Ma már nyilvánvaló, hogy nem tettünk eleget” a hátsó szándékkal történő adatfeldolgozás megakadályozására - fogalmazott, utalva arra, hogy egyedül a brit-amerikai Cambridge Analytica vállalat mintegy 87 millió felhasználó profilját dolgozta fel politikai célokra, anélkül, hogy az érintettek tudtak volna róla, vagy engedélyezték volna, mintegy kétmilliárdnyi felhasználó adatait pedig más cégek és adathalászok dolgozták fel. „

Nem tettek eleget a visszaélések megelőzésére? Soha semmit nem is tettek a visszaélések ellen, hisz ők maguk mindig is visszaéltek a felhasználóik adataival kiszolgáltatva azokat bárkinek a milliárdos bevételeiket szem előtt tartva. Akiket le is mondattak a saját szellemi tulajdonuk jogáról a tisztességtelen szabályzatukkal. Soha semmit nem tettek, tesznek a mások által, mások ellen elkövetett bűncselekmények ellen. Sőt, rendszeresen az áldozatokat büntetik a bűnelkövetők javára, azokat védve. Nem érdekelte őket hány emberéletet tesznek tönkre a szennybookon, mely módon használják fel azok adatait ellenük ártalmas célokra.

Nem is csoda, hogy egyszerű fejlesztők és rossz szándékú adathalászok is felhasználták a profilokat, hozzáfértek az adatokhoz, hogy a teljes 2 milliárdos felhasználói adatbázis kikerült, és ki tudja, kik kezébe kerültek azok, hányszor adták el, közölték azokat újra. Hisz Mark Zuckerberg maga is egy bűnöző, és a szennybook maga is rendszeresen hackereket alkalmaz a fejlesztésekre, ebből következik, hogy az alkalmazottak többsége kétes múltú közönséges bűnöző hackerekből áll.

Nem is meglepő, hogy rengeteg illegális tartalmat nem moderálnak, hisz a moderátoraik is ilyen bűnözői múlttal rendelkezőkből áll, akik akár ismeretség, protekcióval, haveri alapon lehetnek moderátorok ott. Akik így, mivel mindent látnak a felhasználók adataiból, és még mindent szerkeszthetnek, módosíthatnak is, bármelyik felhasználó adatait kiszolgáltathatják bárkinek, akár pénzért, akár haveri alapon a havernak, annak az adatait, akit az a bizonyos haver, mondjuk kiakar kezdeni.

Mark Zuckerberg ezzel voltaképp be is ismerte, hogy szándékosan nem tettek eleget a visszaélések megelőzésére, hogy hogyan használhatják fel ezeket az eszközöket ártalmas célokra, sőt, tettek érte, hozzájárultak nem is kis mértékben, az üzleti érdekeiket, a milliárdos bevételeiket szem előtt tartva. Beismerte, hogy szándékosan alakították ki így a szennybookot, hogy kétes múltú bűnözőket, hackereket alkalmaz, hogy harmadik és ki tudja hányadik felek hozzáférhetnek az összes felhasználó adatához, akár alkalmazásokon keresztül, akár Zuckerberg alkalmazottjaként.

„Mark Zuckerberg elismerte, hogy ő a felelős a szivárgásért, magyar idő szerint kedd este ezért a szenátusi meghallgatáson kérdezték ki őt.”

„A késő estébe nyúló meghallgatáson az egyik leggyakrabban elhangzott kifejezés a sajnálom volt. Bevezető nyilatkozatában Zuckerberg hangsúlyozta: „Nagy tévedés volt nem megfelelő mértékben figyelembe venni a felelősségünket, az én hibám volt, sajnálom.””

„John Thune, a bizottság republikánus elnöke leszögezte, hogy a Facebook 14 éves története tele van az adatvédelemre vonatkozó rossz döntések miatti bocsánatkérésekkel, és feltette a kérdést Zuckerbergnek, hogy a mai bocsánatkérés vajon miben különbözik a korábbiaktól. Az elnök-vezérigazgató megismételte, hogy rengeteg hibát követtek el, de hozzátette, hogy a vállalatnál komoly változások kezdődtek a felelősségvállalás ügyében.”

Még jobb kérdés, hogy még hány bocsánatkérés kell ahhoz, hogy Zuckerberget végre felelősségre vonják, komoly pénzbírsággal, teljes vagyonelkobzással és akár letöltendő börtönbüntetéssel sújtsák? Vajon mennyire sajnálja mindezeket és ennek a szennyoldalnak létrehozói, programozói és üzemeltetői? Egyáltalán komolyan vehetjük bármilyen sajnálkozó nyilatkozatukat? Miért hinnénk a krokodil könnyeknek?

Még van képe Zuckerbergnek mindezek után bocsánatkérően azt mondani, hogy ő a felelős a szivárgásért, nem megfelelő mértékben vették figyelembe a felelősségüket, sajnálkozni és eljátszani, hogy sajnálja? Úgy, semmibe se nézi a felhasználóit, s akiket le is hülyézett? Úgy, hogy Zuckerbergnek és bűnözői körének köszönhetően bárki, bárki adataival visszaélhet, kezdve a szennybookal és alkalmazottaival. A nem törődöm hozzáállásuknak és annak köszönhetően, hogy bűnözőket alkalmaznak. Úgy, hogy szándékosan alakították ki egy adathalász, adatlopó-analizáló, 24 órában lehallgató-megfigyelő és újraközlő, a titkosszolgálatok számára kiépített hírszerző rendszernek a szennybookot.

Annak a Zuckerbergnek, aki semmibe se nézi a felhasználóit, visszaél azok bizalmával és még le is hülyézi őket, semmibe se veszi az alapvető jogaikat, gátlástalanul visszaél, kiadja, eladja bárkinek, kereskedik az adataikkal. Annak a Zuckerbergnek, aki maga is egy közönséges bűnöző, aki mások ötleteit, mások adatait ellopva, bűntettet elkövetve, emberiség elleni büntettet elkövetve hozta létre a szennyoldalát.

Aki 2011-ben azt nyilatkozta: hogy az online világban nincs olyan, hogy „privát adat" és a felhasználóknak lazábban kéne kezelni személyes adataikat az online tevékenységek során.” És aki, egy 2010-ben kiszivárgott beszélgetésben, még 19 éves korában, a Harvard hallgatójaként beszélt arról egy társának, hogy frissen elindított platformján 4 ezer hallgatótársuk személyes adataihoz fér hozzá. "Bíznak bennem. A hülye f*szok." - mondta a beszélgetés leirata szerint a fiatal Zuckerberg.”

Ezek után az lenne a minimum, de a legtisztességesebb, hogy lemond, és örökre bezárja a szennybooknak nevezett szenny, fertő kiskorúak erotikus-szexuális, pornográf tartalmaikat legalizáló oldalát!

Mark Zuckerberg azt mikor fogja sajnálni és beismerni, hogy hibázott, bocsánatot kérni, vállalni a felelősséget, felelős azért, hogy aljas gazember módon mások adatait, ötleteit ellopva hozta létre, emberiség ellen elkövetett bűntettként ezt a szenny, mocsok oldalt? Hogy, gazember módjára lemondatják a saját felhasználóikat, a saját személyiségi jogaikról, a szellemi tulajdon jogáról, arról a jogról, hogy a felhasználók által feltett tartalmak a felhasználóké és az-az ő tulajdonuk, a tisztességtelen adatkezelési szabályzatukkal? Hogy az adatokat újraközlik, eladják szinte bárkinek, hogy a még nem regisztráltakét is ellopják, eladják, újraközlik? Hogy nem tartják be, rendszeresen megszegik, semmibe se nézik a különböző országok, államok adatvédelmi törvényeiket?

Hogy az általa létrehozott fertő, szenny, mocsok, gyalázda oldal kiirtja a barátságokat, párkapcsolatokat, családokat, közösségeket, személyes kapcsolatokat, a személyes kommunikációt, összetartást és emberséget, empátiát, együttérzést, az erkölcstelenségre, magamutogatásra és a ribancságra, szexualitásra nevel? Hogy az oldala legalizálta a kiskorúak erotikus, szexuális, pornográf tartalmaikat, hogy az oldala egy pedofil paradicsommá vált és hogy semmit sem tesznek mindezek ellen?

Hogy semmibe se nézik, kiközösítik, diszkriminálják, nem juthat hozzá bizonyos információkhoz, nem tarthatja a kapcsolatot az ismerőseivel, nem kaphatja meg a tanagyagot vagy épp egy állást, már lassan a netezéshez való jogát is elveszik, aki nem tag az ő csodás oldalán?

Hogy a leribancozott, agyonpiszkált, végül öngyilkosságba kergetett gyerekek megmentéséért semmit, de semmit nem tettek? Még jobb kérdés, HOGY MIT ÉR A SAJNÁLKOZÁSÁVAL ÉS AZZAL, BEISMERI, HOGY HIBÁZOTT? Visszaadja őket ezzel a családjaiknak? Visszaadja ezzel a hímringyóvá, ribanccá, szex függővé vált gyermekek ártatlanságát? Vajon mennyire sajnálja mindezeket Zuckerberg és ennek a szennyoldalnak létrehozói, programozói és üzemeltetői? Egyáltalán komolyan vehetjük bármilyen sajnálkozó nyilatkozatukat? Miért hinnénk a krokodil könnyeknek?

Hogy semmit sem tettek, tesznek a különböző szennybookon a mások által mások ellen elkövetett bűntettek, zsarolások, adatlopások, visszaélések, a mások gyalázása, halálba üldözése, emberéletek, családok tönkretétele ellen?

Hogy csak Magyarországon, csak hetente legalább egy emberéletet követel közvetve (egy függő elüt valakit, mert vezetés közben se képes 5 percig meglenni nélküle), vagy közvetlenül (rászállnak valakire ott és addig piszkálják, még öngyilkos lesz) a szennybook?

Hogy gondolkodni, értelmes viselkedésre, kommunikációra képtelenné, erkölcstelenné, ribancá, szexuálisan perverzzé, abnormálissá és függővé, képmutatóvá, önimádóvá, beképzelté, életképtelen függő zombivá változtatja az embereket, akik képtelenek megszabadulni a szennybook nevű drogtól, annak fogságából, börtönéből?

Hogy elhitette az emberekkel a szennybook az egy „közösségi oldal, holott eredetileg is szex társkeresőnek szánta egyetemisták számára? Hogy az embereket hülyének nézve és magát közösségi oldalnak hazudva meztelen képet kér tőlük egy teljesen átlátszó indokra hivatkozva? Hogy átveri az embereket és a saját felhasználóit is lehülyézi le f******a, semmibe se nézi?

Hogy kiirtotta az összes alternatív, kulturált, valódi közösségépítő és kapcsolattartásra készült közösségi oldalakat? Hogy megteremtette a saját internetes diktatúráját a szolgáltatók közreműködésével? Hogy olyan Internet szolgáltatást épít ki, amit nem használhat majd az, aki nincs fent az ő csodás szenny oldalán?

Hogy a saját felhasználóit megzsarolja, s amíg azok nem adnak meg egy általuk kötelezően bekért adatot, akkor a felhasználótól még a törléshez, a saját adataihoz, profiljához való hozzáférés jogát is elveszi? Hogy az ügyfélszolgálatuk, támogatási központjuk szándékosan van úgy kialakítva, hogy aki nem tag, az ne vehesse fel velük a kapcsolatot, aki nem fér hozzá a fiókjához, mert mondjuk nem kapta meg a kódot SMS-ben, az szintén nem veheti fel velük a kapcsolatot, esélyt se adva neki, hogy jelezze feléjük a problémáját? Hogy, ha visszaélnek az adataiddal, vagy bármely más ügyben jelentesz egy tartalmat, ami nem oda illő, s ők semmit téve visszaírják „Nem sérti az ő alapelveiket”, de ugyanakkor, ha egy közösségépítő tartalmat jelentesz, vagy valakit, aki normálisan használná az oldalt, ami, aki semmiben sem sérti az ő „alapelveiket”, akkor azt egyből tiltják, törlik?

Hogy a saját felhasználóikkal, a saját szabályzatukat nem tartatják be, vagy ha betartatják, akkor rendszerint kettős mércét alkalmazva az áldozat kárára, rendszerint azt büntetve, semmit se téve az ellenük elkövetett bűntettek ellen?

Hogy a felhasználók adatait manipulatív célokra is használták, használják, s hogy tisztességtelen módon kényük, kedvük szerint manipulálják, módosítják még a felhasználók által elhelyezett tartalmakat is, félrevezetve, félretájékoztatva, vagy bűncselekménybe keverve ezzel őket? Hogy rendszeresen teszik nyilvánossá a felhasználók privát adatait, az adatvédelmi beállítások önkéntes változtatgatásával?

Mikor fognak már végre komoly lépésekkel, büntetésekkel, szankciókkal fellépni az országok, államok, akár egymással összefogva az állampolgárait, közösségi oldalait, vállalkozásait megvédve a szennybook, Mark Zuckerberg és bűnözői köre, és mindezek az általuk elkövetett aljas gaztettek, bűncselekmények ellen?

Ideje végre komolyan szembeszállni, az emberiséget a Huxley által, a "Szép Új Világ"-ban megírt, rabszolgaságba döntésén ügyködő háttérhatalommal és agymosó termékével, a szennybookkal!

Mert akinek van egy kis esze, az ezután a totális, 2 milliárd, vagyis minden felhasználót érintő adatokkal való visszaéléses botrány után, ismeretében, nem hogy törli, de nem is regisztrál erre a szennybooknak nevezet adatkereskedő, eladó, visszaélő szenny oldalra, amit a lehető leg messzebbre el is kerül.

A blog további bejegyzéseit is olvasd el! Melyből néhányat kiemeltünk ezen bejegyzés alján. Melyek leírják mi is valójában a szennybook, mi a célja, mire hozták azt létre, hogyan él vissza az emberek adataival, miként manipulálja azokat.

Források!

Zuckerberg: A magyar választások előtt is megjelentek hamis profilok a Facebookon - 444

Index - Tech - Mark Zuckerberg: A magyar választások előtt is töröltünk hamis Facebook-fiókokat Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A kimaradt linkeket és bejegyzéseket itt találod!

Kapcsolódó cikkek a netről!

Index - Akták - A Cambridge Analytica botrány Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Akár 87 millió Facebook-felhasználó adataival is visszaélhetett a Cambridge Analytica - 444

Kétmilliárd Facebook-felhasználó adataihoz férhettek hozzá | 24.hu Kiemelt!

32 ezer magyart érinthet a Facebook adatbotránya | 24.hu

Nagyon sötét ügyek tárulnak fel a Facebook botránya mögött | 24.hu Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Csoportos perek indulnak a Facebook ellen, a felhasználók és a befektetők is kiakadtak - mfor.hu

Háttérkép (2018-03-15) - ECHO TV - YouTube Kiemelt!

A Nagy Facebook-manipuláció - IT café Webkettő hír Kiemelt!

Az alábbi bejegyzés a folytatása ezen bejegyzésnek!

Tovább dagad a botrány a szennyboonál: a felhasználók privát, messengeres üzeneteit is kiadták, visszaélve azokkal kiadva, kiszolgáltatva bárkinek, hozzáférést adva így illetéktelenek is!

Ezek az előzményei ezen bejegyzésnek!

A szennybook, ami felelősségre vonás nélkül, büntetlenül és szankcionálatlanul követhet el bűntetteket, élhet vissza minden felhasználója adataival, kiszolgáltatva, kiadva, eladva azokat bárkinek. Kiemelt!

Totális botrány a szennybooknál: gyakorlatilag minden felhasználó adataival visszaéltek éveken át az alkalmazásokon keresztül, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak! Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták Kiemelt!

Hatalmas botrány a szennybooknál: 50 millió felhasználó adataival éltek vissza 5 éven át, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak. Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták!

A képmutató, álszenteskedő és az embereket átverő, szemükbe hazudozó szennybook.

Kérjük, olvasd el az alábbi bejegyzéseket is!

A szennybook, ahol a róla szóló adat-visszaéléses botrányok soha nem jutnak el a felhasználókhoz, emberekhez? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybook és a háttérhatalmak, titkosszolgálatok, szabadkőművesség. Kiemelt!

A szennybook, aminek nem kell adót fizetni, Magyarországon és más országokban, államokban sem, az ott szerzett bevételeik után. Kiemelt!

A szennybook alapítója, már annak létrehozásakor, mások adatait ellopva, visszaélve azokkal hozta létre azt. Kiemelt!

A szennybook alapítója egyetért az ott zajló visszaélésekkel, erkölcstelenségekkel. Kiemelt!

A szennybook, avagy az analizáló oldal, mely külön adatbázist készít a felhasználóiról. Kiemelt!

A szennybook, ami Magyarországra hozta a kizárólag csak szennybook fiókkal használható internet szolgáltatását. Kiemelt!

A szennybook nem ingyenes és soha nem is volt az! Kiemelt!

A szennybook, ami rendszeresen teszi nyilvánossá a privát adatokat, tartalmakat. Kiemelt!

Maga a szennybook is visszaél a felhasználók adataival, képeivel, kiszolgáltatva azokat bárkinek. Kiemelt!

Linkgyűjtemény szennybookról KIEMELT!

A szennybook illegálisan működik az EU-ba. Kiemelt!

A szennybookot hackerek készítik. Kiemelt!

Részlet a szennybook tisztességtelen felhasználási-a

A szennybook, ami felelősségre vonás nélkül, büntetlenül és szankcionálatlanul követhet el bűntetteket, élhet vissza minden felhasználója adataival, kiszolgáltatva, kiadva, eladva azokat bárkinek.

Mark Zuckerbergnek és bűnözői körének már rég börtönben lenne a helye egy komolyabb vagyonelkobzás mellett, nem csak azért, mert az ellopott, eladott, újraközölt, kereskedelmi-marketing célra felhasznált összes felhasználója adatait kiszolgáltatja, eladja fűnek, fának, visszaél azokkal, ha érdeke úgy kívánja, vagy mert bűnözőket vesz fel alkalmazottaknak. Hanem mert eleve bűntettet elkövetve hozta létre a szennybookot, semmilyen adót nem fizet a felhasználók adataiból szerzett milliárdos bevételeik után, ezáltal adót csal rengeteg országba. Köztük Magyarországon is, ahol ők csak digitálisan vannak jelen, de ők csak ott hajlandóak, fizetnek adót, ahol fizikailag is jelen vannak, van kirendelt képviseletük.

Ezért minimum súlyos pénzbírsággal kéne súlytani és szigorú szankciókat kellene alkalmazni az oldal korlátozására, működésére, és Zuckerbergék illegális tevékenységeik elleni fellépésként is alkalmazni kéne mindezeket.

De, ehelyett szó sincs arról, hogy bármilyen szankciót, korlátozást vagy büntetést, pénzbírságot szabnának ki a szennybookra, vagy bárkit is letöltendő börtönbüntetéssel, pénzbírsággal súlytanának, a szennybook, Mark Zuckerberg és alkalmazottai által elkövetett bűntettek, bűncselekmények, törvénysértések, elkövetéséért, emberéletek tönkretételéért, kioltásáért. Sőt a hetekbe kirobbant nagy adatokkal való visszaéléses botrányokban sem vontak felelősségre senkit, nem ítéltek letöltendő börtönbüntetésre vagy szabtak ki komolyabb pénzbírságot azokra, akik érintettek abba, hogy több mint 87 millió felhasználó adataihoz fért hozzá a Cambridge Analytica.

Vagy annak ügyében sem történt semmi ilyesmi, hogy minden szennybook felhasználó adataihoz hozzáfértek, hozzáférhettek illetéktelenek, egyszerű fejlesztők, külsős cégek, vagy rossz szándékú adathalász bűnszervezetek, akár az alkalmazásokon keresztül, melyekből több 1000 van a szennybookon. Mindezeket a súlyos bűntetteket és visszaéléseket Mark Zuckerbergnek és bűnözői körének köszönhetjük, a nem törődöm hozzáállásuknak, annak hogy bűnözőket alkalmaznak, hogy szándékosan alakították ki egy adathalász, adatlopó-analizáló, 24 órában lehallgató-megfigyelő és újraközlő, a titkosszolgálatok számára kiépített hírszerző rendszernek a szennybookot.

Kik ők, mik ők, hogy minden felelősségre vonás nélkül, bármilyen büntetés, pénzbírság, szankció nélkül szó szerint korlátlanul bűnözhetnek, adót csalhatnak, bűnözőket alkalmazhatnak, visszaélhetnek az adatokkal, eladhatják, újraközölhetik és további lehetőségeket adnak mid ezekre más cégek számára is? Hogy, minden felelősségre vonás nélkül, bármilyen büntetés, pénzbírság, szankció nélkül tönkretehetik mások életét, tönkretehetnek cégeket, oldalakat, legalizálhatták a kiskorúak erotikus-szexuális, pornográf tartalmaikat, ölbe tett kézzel nézhetik, hogy teszik tönkre mások életét, a különböző bűncselekmények elkövetését, a szennybookon? Hogy Internetes diktatúrát építhetnek, kiirtanak minden lehetséges alternatívát, és saját, szennybookhoz kötött Internetet építenek ki? Kik ők, mik ők, és egyáltalán, miért tehetik meg mindezeket az aljas, mocskos gaztetteket? Miért nem kell adót fizetniük ott, ahol csak a digitális jelenlétük van jelen? Kik ők, mik ők, hogy ezeket megtehetik? Mi jogon? Miért nem szankcionálja, bünteti pénzbírsággal őket egy állam, ország sem, hogy amennyiben nem tartják be az ottani törvényeket, nem fizetnek adót, akkor korlátozzák őket?

Bezzeg, ha egy kis közösségi oldal, akár egy hazai, Magyar oldal követ el egy ezekhez képest piti, apróbb szabálytalanságot, akkor vagy bezáratják, vagy elérhetetlenné teszik, szankcionálják, olyan pénzbírság kiszabása mellett, amit nem fog tudni kifizetni és megszűnik, csődbe megy.

Az EU-nak és más országoknak, köztük Magyarországnak is már rég ki kellett volna tiltani a szennybookot, mert nem tartják be, sőt inkább megszegik a különböző országok, államok a rájuk érvényes, az őket érintő adatvédelmi törvényeket, jogszabályokat. De minimum, korlátozással, szankcionálással kellene kényszeríteni őket az adatvédelmi és egyéb más adott országban érvényes őket érintő törvények betartatása érdekében!

Ahol a szennybook szolgáltatásai adott országba elérhetőek, felhasználói vannak, kezeli az adatokat, vagy betartja az adott ország, állam rájuk érvényes törvényeit, jogszabályait, vagy ha nem, akkor elérhetetlenné teszik azt mindaddig, ameddig nem tesz mindezeknek eleget. Ha pedig nem tesznek mindennek eleget, akkor az adott országban elérhetetlenek maradnának. Az EU-nak és Magyarországnak, más országoknak, államoknak rég meg kellett volna tenni ezeket az intézkedéseket, szankciókat és korlátozásokat a szennybookal szemben!

A szennybookot, Mark Zuckerberget és bűnözői körét, mindazokat, akik részt vesznek a támogatásába, fenntartásába, üzemeltetésébe, mikor fogják felelősségre vonni, megbüntetni, komolyabb pénzbírsággal vagy letöltendő börtönbüntetéssel honorálni, szankcionálni, korlátozni az oldalt? Hogy aljas gazember módon mások adatait, ötleteit ellopva hozta létre, emberiség ellen elkövetett bűntettként ezt a szenny, mocsok oldalt? Hogy, gazember módjára lemondatják a saját felhasználóikat, a saját személyiségi jogaikról, a szellemi tulajdon jogáról, arról a jogról, hogy a felhasználók által feltett tartalmak a felhasználóké és az-az ő tulajdonuk, a tisztességtelen adatkezelési szabályzatukkal? Hogy az adatokat újraközlik, eladják szinte bárkinek, hogy a még nem regisztráltakét is ellopják, eladják, újraközlik? Hogy nem tartják be, rendszeresen megszegik, semmibe se nézik a különböző országok, államok adatvédelmi törvényeiket?

Hogy az általa létrehozott fertő, szenny, mocsok, gyalázda oldal kiirtja a barátságokat, párkapcsolatokat, családokat, közösségeket, személyes kapcsolatokat, a személyes kommunikációt, összetartást és emberséget, empátiát, együttérzést, az erkölcstelenségre, magamutogatásra és a ribancságra, szexualitásra nevel? Hogy az oldala legalizálta a kiskorúak erotikus, szexuális, pornográf tartalmaikat, hogy az oldala egy pedofil paradicsommá vált és hogy semmit sem tesznek mindezek ellen?

Hogy semmibe se nézik, kiközösítik, diszkriminálják, nem juthat hozzá bizonyos információkhoz, nem tarthatja a kapcsolatot az ismerőseivel, nem kaphatja meg a tanagyagot vagy épp egy állást, már lassan a netezéshez való jogát is elveszik, aki nem tag az ő csodás oldalán?

Hogy a leribancozott, agyonpiszkált, végül öngyilkosságba kergetett gyerekek megmentéséért semmit, de semmit nem tettek? Még jobb kérdés, HOGY MINDEZEKET MIÉRT HADJÁK BÜNTETLENÜL, FELWLŐSSÉGRE VONÁS NÉLKÜL ÉS SZANKCIONÁLATLANÚL? Hogy elvette őket a családjaiktól? Hogy elvette a hímringyóvá, ribanccá, szex függővé vált gyermekek ártatlanságát?

Hogy semmit sem tettek, tesznek a különböző szennybookon a mások által mások ellen elkövetett bűntettek, zsarolások, adatlopások, visszaélések, a mások gyalázása, halálba üldözése, emberéletek, családok tönkretétele ellen?

Hogy csak Magyarországon, csak hetente legalább egy emberéletet követel közvetve (egy függő elüt valakit, mert vezetés közben se képes 5 percig meglenni nélküle), vagy közvetlenül (rászállnak valakire ott és addig piszkálják, még öngyilkos lesz) a szennybook?

Hogy gondolkodni, értelmes viselkedésre, kommunikációra képtelenné, erkölcstelenné, ribancá, szexuálisan perverzzé, abnormálissá és függővé, képmutatóvá, önimádóvá, beképzelté, életképtelen függő zombivá változtatja az embereket, akik képtelenek megszabadulni a szennybook nevű drogtól, annak fogságából, börtönéből?

Hogy elhitette az emberekkel a szennybook az egy „közösségi oldal, holott eredetileg is szex társkeresőnek szánta egyetemisták számára? Hogy az embereket hülyének nézve és magát közösségi oldalnak hazudva meztelen képet kér tőlük egy teljesen átlátszó indokra hivatkozva? Hogy átveri az embereket és a saját felhasználóit is lehülyézi le f******a, semmibe se nézi?

Hogy kiirtotta az összes alternatív, kulturált, valódi közösségépítő és kapcsolattartásra készült közösségi oldalakat? Hogy megteremtette a saját internetes diktatúráját a szolgáltatók közreműködésével? Hogy olyan Internet szolgáltatást épít ki, amit nem használhat majd az, aki nincs fent az ő csodás szenny oldalán?

Hogy a saját felhasználóit megzsarolja, s amíg azok nem adnak meg egy általuk kötelezően bekért adatot, akkor a felhasználótól még a törléshez, a saját adataihoz, profiljához való hozzáférés jogát is elveszi? Hogy az ügyfélszolgálatuk, támogatási központjuk szándékosan van úgy kialakítva, hogy aki nem tag, az ne vehesse fel velük a kapcsolatot, aki nem fér hozzá a fiókjához, mert mondjuk nem kapta meg a kódot SMS-ben, az szintén nem veheti fel velük a kapcsolatot, esélyt se adva neki, hogy jelezze feléjük a problémáját? Hogy, ha visszaélnek az adataiddal, vagy bármely más ügyben jelentesz egy tartalmat, ami nem oda illő, s ők semmit téve visszaírják „Nem sérti az ő alapelveiket”, de ugyanakkor, ha egy közösségépítő tartalmat jelentesz, vagy valakit, aki normálisan használná az oldalt, ami, aki semmiben sem sérti az ő „alapelveiket”, akkor azt egyből tiltják, törlik?

Hogy a saját felhasználóikkal, a saját szabályzatukat nem tartatják be, vagy ha betartatják, akkor rendszerint kettős mércét alkalmazva az áldozat kárára, rendszerint azt büntetve, semmit se téve az ellenük elkövetett bűntettek ellen?

Hogy a felhasználók adatait manipulatív célokra is használták, használják, s hogy tisztességtelen módon kényük, kedvük szerint manipulálják, módosítják még a felhasználók által elhelyezett tartalmakat is, félrevezetve, félretájékoztatva, vagy bűncselekménybe keverve ezzel őket? Hogy rendszeresen teszik nyilvánossá a felhasználók privát adatait, az adatvédelmi beállítások önkéntes változtatgatásával?

Akkor még ezt tetézve a szennybook, Mar Zuckerberg és bűnözői köre által elkövetett különböző bűntettek, visszaélések ellen semmit, de semmit nem tesznek! A Magyar állampolgárokat, közösségi oldalakat, vállalkozókat kell a szennybook bűneiért büntetni, ellehetetleníteni! Komolyan az ártatlanokat, a tisztességesen működő közösségi oldalakat, vállalkozókat kell kisemmizni, tönkretenni a szennybook miatt? Amiatt, a szennybook miatt, aminek már a létezése is súlyos bűncselekmény, emberiség elleni bűntett, aminek a működése is illegális.

Mikor fognak már végre komoly lépésekkel, büntetésekkel, szankciókkal fellépni az országok, államok, akár egymással összefogva az állampolgárait, közösségi oldalait, vállalkozásait megvédve a szennybook, Mark Zuckerberg és bűnözői köre, és mindezek az általuk elkövetett aljas gaztettek, bűncselekmények ellen?

Ideje végre komolyan szembeszállni, az emberiséget a Huxley által, a "Szép Új Világ"-ban megírt, rabszolgaságba döntésén ügyködő háttérhatalommal és agymosó termékével, a szennybookkal!

Ezek az előzményei ezen bejegyzésnek!

Totális botrány a szennybooknál: gyakorlatilag minden felhasználó adataival visszaéltek éveken át az alkalmazásokon keresztül, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak! Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták Kiemelt!

Hatalmas botrány a szennybooknál: 50 millió felhasználó adataival éltek vissza 5 éven át, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak. Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták!

A képmutató, álszenteskedő és az embereket átverő, szemükbe hazudozó szennybook.

Kérjük, olvasd el az alábbi bejegyzéseket is!

A szennybook, ahol a róla szóló adat-visszaéléses botrányok soha nem jutnak el a felhasználókhoz, emberekhez? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybookot mikor vonják felelősségre a nem regisztráltakról való adatgyűjtésért és az azokkal való visszaélésekért is? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybook a felhasználói privát üzeneteit is lehallgatja, figyeli, analizálja és vizsgálja! Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Tovább dagad a botrány a szennyboonál: a felhasználók privát, messengeres üzeneteit is kiadták, visszaélve azokkal kiadva, kiszolgáltatva bárkinek, hozzáférést adva így illetéktelenek is! Kiemelt!

Mark Zuckerberg, aki úgy tesz, mintha sajnálná kiadta a felhasználói adatait bárkiknek. Eljátszva, hogy az oldala egy kulturált, biztonságos hely ahol a felhasználók döntenek az adataikról. Kiemelt!

Töröld magad a szennybookról, ha nem szeretnéd, hogy visszaéljenek az adataiddal, eladják azokat bárkinek, akik szintén továbbadhatják, nem szeretnéd az azt üzemeltetőket milliárdokkal gazdagítani! Kiemelt!

A szennybook és a háttérhatalmak, titkosszolgálatok, szabadkőművesség. Kiemelt!

A szennybook, aminek nem kell adót fizetni, Magyarországon és más országokban, államokban sem, az ott szerzett bevételeik után. Kiemelt!

A szennybook alapítója, már annak létrehozásakor, mások adatait ellopva, visszaélve azokkal hozta létre azt. Kiemelt!

A szennybook alapítója egyetért az ott zajló visszaélésekkel, erkölcstelenségekkel. Kiemelt!

A szennybook, avagy az analizáló oldal, mely külön adatbázist készít a felhasználóiról. Kiemelt!

A szennybook, ami Magyarországra hozta a kizárólag csak szennybook fiókkal használható internet szolgáltatását. Kiemelt!

A szennybook nem ingyenes és soha nem is volt az! Kiemelt!

A szennybook, ami rendszeresen teszi nyilvánossá a privát adatokat, tartalmakat. Kiemelt!

Maga a szennybook is visszaél a felhasználók adataival, képeivel, kiszolgáltatva azokat bárkinek. Kiemelt!

Linkgyűjtemény szennybookról KIEMELT!

A szennybook illegálisan működik az EU-ba. Kiemelt!

A szennybookot hackerek készítik. Kiemelt!

Részlet a szennybook tisztességtelen felhasználási-adatkezelési szabályzatából. Kiemelt!

Ha félti az adatait, törölje magát a szennybookról! Kiemelt!

Zsarolással csal ki személyes adatokat felhasználóitól a szennybook. Kiemelt!

A szennybook egy 12 éves kislány és családja életét is tönkretette. Kiemelt!

A szennybook, avagy az agymosó, manipuláló oldal, ami felemészti életünk és minden szabadidőnk, kiírtja a személyes kapcsolatokat, barátságokat, mely úgy hat, mint a drog. Kiemelt!

A szennybook segítségével bárki 24 órában audiovizuálisan lehallgatható, megfigyelhető lekövethető, ha okos telefonról, eszközről használja azt! Kiemelt!

A szennybook avagy a mindenkit behálózó, globális megfigyelő, a titkos ügynökségek számára kiépített hírszerző rendszer. Kiemelt!

Ha van szennybookod, olyan bűncselekményért is elítélhetnek, melyet el sem követtél! Valamint az adminisztrátorok/moderátorok hozzáférnek, minden adatodhoz, módosíthatják azokat! Kiemelt!

Ha megvéded magad a szennybookon a zaklatókkal szemben, szabadságvesztésre ítélhetnek. Kiemelt!

Miért nem közösségi oldal a szennybook? Miért támogatod a szennyt, fertőt, ha tagja vagy? Kiemelt!

Miért nem biztonságos, miért a legkönnyebben feltörhető közösségi oldal a szennybook? Kiemelt!

A szennybook, ami indokolatlanul letilt, ha normális dolgokra, kapcsolattartásra használnád azt. Kiemelt!

Így szívat a Facebook - Szívatós 2010-be már

A szennybook, ami elérte, hogy mára már más oldalakon is kötelező legyen a mobilszám megadása. Kiemelt!

Vigyázat! A szennybook a nem regisztráltak adataival is visszaél, adatokat gyűjt róluk! Avagy ne engedd, hogy bármilyen adatot megadjanak ott, feltegyenek oda rólad! Kiemelt!

Súlyos diszkrimináció a szennybookra nem regisztráltakkal szemben, mivel kötelezővé tették, teszik annak használatát! Kiemelt!

A szennybook elkéri felhasználóinak e-mail vagy más fiókjuk jelszavait, hozzáférve ezzel nem regisztráltak adataihoz is, felhasználva azokat üzletszerzési, marketing célokra. Kiemelt!

A szennybook tisztességtelen piaci feltételeket teremt más oldalakkal, közösségi oldalakkal szemben az Internetszolgáltatókon keresztül! Kiemelt!

A szennybook minden konkurenciáját, lehetséges alternatíváit megsemmisíti! Kiemelt!

A szennybook létrehozta az internetes diktatúrát, saját maga monopóliumát. Kiemelt

A szennybook függő, avagy a képmutató egyházak, vallási szervezetek, hívők, melyek megkülönböztetik azokat, akik nincsenek fent. Kiemelt!

A szennybook hivatalosan is nyílt szex-pornóoldallá vált! Várhatóan vissza fog élni a szexuális, erotikus tartalmú képekkel is haszonszerzés céljából! Kiemelt!

A szennybook ügyfélszolgálata, támogatási központja, avagy egy a célját betölteni teljesen képtelen szolgáltatás. Kiemelt!

Újabb cikk bizonyítja, a szennybook egy pornóoldal (pornobook), milyen erkölcstelenek használják azt. A szennybook az emberiség szégyene!

A szennybook valódi, képmutató világa.

A szennybook, avagy a fakebook.

A szennybook, avagy az erotikus-szex társkereső oldal. (eroticbook, pornbook, sexbook, pedobook)

A szennybook, avagy a fakebook, pedobook, mely a pedofilok Kánaánja!

Halál az undorító, erkölcstelen szennybookra! Régi blog.

Hozzászólások az erkölcstelen szennybookhoz

Bűncselekmények a szennybook miatt. Kiemelt!

Szex társkereső szennybook Kiemelt!

szexuális szolgáltatás a szennybookon Kiemelt!

Töröld magad a szennybookról, ha nem szeretnéd, hogy visszaéljenek az adataiddal, eladják azokat bárkinek, akik szintén továbbadhatják, nem szeretnéd az azt üzemeltetőket milliárdokkal gazdagítani!

A blog készítői ezúton szeretnék felhívni a figyelmet az elmúlt hetek, hatalmas adatokkal való szennybook körüli visszaéléses botrányokra és ebből adódóan arra, hogy aki félti az adatait, az törölje magát a szennybookról, iktassa ki azt a neteléréséből még ma!

Szeretnénk továbbá felhívni a figyelmedet, ha nem akarsz játékszerévé válni politikusoknak, titkosszolgálatoknak, ha nem szeretnéd, hogy gyerekeid aberráltak és pedofilok léleknyomorító, személyiségtorzító hatásának legyenek kitéve, akkor töröld a szennybook fiókodat és a gyermekeidét is! Az okostelefonokon is tiltsátok le a szennybookot!

Továbbá szeretnénk megkérni mindenkit, aki még nem tette meg, vegye rá az ismerőseit, rokonait, hogy töröljék magukat a szennybookról még ma, majd ezt követően iktassák ki a szennybook szervereit a netelérésükből!

Mindenki törölje magát a szennybookról, aki nem akarja kiszolgáltatni az adatait, nem akarja, hogy Mark Zuckerberg és bűnözői köre visszaéljen azokkal, kiadva, eladva azokat bárkinek, hogy azok szintén tovább adják azokat, manipulatív célokra felhasználva, így végül ki tudja kikhez eljuttatva!

Mindaddig, ameddig van szennybookod, te magad és a magánéleted, privát szférád, te vagy a termék, amit eladnak, ebből a milliárdos bevételeik. Tehát, ha nem szeretnéd havi szinten milliókkal gazdagítani Mark Zuckerberget és bűnözői körét, ami után nem fizetnek adót nálunk, akkor töröld magad a szennybookról, még ma!

A szennybook törlésének menetét itt találod! Miután törölted magad onnan gondoskodj a szennybook kiiktatásáról a netelérésedben! Mivel mindaddig adatokat gyűjt, lop rólad, ameddig az eszközeid elérhetik a szervereit. Továbbá gondoskodj arról, hogy a kedves ismerőseid semmilyen adatot, semmilyen formában ne adjanak meg ott rólad!

Hogy miért kérjük mindezeket?

Mert egy magát erkölcsösnek, etikusnak, elvek szerint élőnek valló ember már eleve nem regisztrált tag, mert az erkölcse, elvei és az etikai szabályok nem engedik neki azt.

Mert teljesen jogosan válsz megkérdőjelezhetővé, mint erkölcsileg, etikailag, elvekben, amennyiben fent vagy, van azon a szenny oldalon.

Mert az oldal használatával, tagságoddal azt a fertőt, szennyet, erkölcstelenséget, kiskorú pornográfiát és az azt létrehozó, üzemeltető bűnözői kört támogatod, mivel minden létező adatot eladnak, újraközölnek, sokszorosítanak rólad, ezáltal milliárdokkal gazdagítod őket.

Mert teljesen jogosan nézhető mindenki utolsó kis netribancnak, szexuális ragadozónak, pedofilnak, szexuálisan aberráltnak, aki tagja a szennybooknak, hisz hivatalosan is nyílt erotikus-pornóoldallá vált.

Mert felhasználók azáltal válnak a fertő részeseivé, hogy őket is megfertőzi idővel, észrevétlenül, akaratuk ellenére a szennybook undorító erkölcstelensége, fertője, így ők is olyan erkölcstelenné válnak, ha akarják, ha nem, amit a szennybook képvisel, mint amilyenné változtatni hivatott az embereket.

Mert aki ezután, a totális szennybookos adatokkal visszaéléses botrány után is tovább használja azt a szenny oldalt, az mentálisan, szellemileg megkérdőjelezhető, hisz már tudatosan mond le a saját személyiségi jogairól. Hozzájárulva ahhoz, hogy az adatai, képei, az egész virtuális szennybookos élete szabadon felhasználható, újraközölhető, sokszorosítható, eladható, felhasználható bármely célra, sőt, felhasználható ellene, zsarolható, manipulálható és megvezethető vele.

Mert akinek van egy kis esze, az ezután a totális, 2 milliárd, vagyis minden felhasználót érintő adatokkal való visszaéléses botrány után, ismeretében, nem hogy törli, de nem is regisztrál erre a szennybooknak nevezet adatkereskedő, eladó, visszaélő szenny oldalra, amit a lehető leg messzebbre el is kerül.

Mert lehetetlen megakadályozni, hogy hozzáférjenek illetéktelenek is olyan adatokhoz, amit megosztasz azon a szenny, fertő oldalon. Bocsánatkérő reklámok helyett inkább fel kéne világosítani az embereket, hogy hogyan is működik a szennybook, mire is hozták azt létre igazából és mi a célja.

Mert amíg az emberek nem kezdik tömegével törölni a szennybookjukat és utána a cookikat, addig nincs gondja a szennybooknak. Hiába nem használja valaki, attól még követni tudja, hogy ki mit csinál, mivel rengeteg oldal használ szennybook-os widget-et, az meg megkapja a cookies-kat, vagyis követni tudja az usert akkor is, ha nem lépett be a szennybookra. Igaz, a szennybook ezen aljas tevékenységét kilehet védeni!

Mert mindaddig, ameddig használod az oldalt, adatok vannak ott rólad, adatokat tud gyűjteni rólad, addig milliárdos pénzt keres az adataiddal, ami után persze semmi adót nem fizet Magyarországnak, amiket elad, újraközöl, kereskedelmi, marketing és manipulatív célokra felhasznál. Vagy épp egy privát adatod teszi nyilvánossá!

Mert jelenleg mindezek a leghatásosabb és egyben a leginkább legális módszerek, hogy tegyél valamit, fellépj, a szennybook, Mark Zuckerberg és bűnözői köre, az általuk elkövetett bűntettek, az adatokkal való visszaélések, a felhasználók ellen általuk elkövetett zsarolások ellen! Hogy tegyél, fellépj az ellen, milliárdokat keres a felhasználók életén, magánéletén, privátszféráján, adatain, képein, és sokszor a szó legszorosabb értelmében azok életének feláldozásával, tönkretételével teszik ezt az önös üzleti érdekeik érvényesítése érdekében! Az általuk képviselt fertő, szenny, mocsok, erkölcstelenség, a kiskorúak erotikus, szexuális tartalmaik legalizálása, a személyes kapcsolatok, családok, barátságok, párkapcsolatok, közösségek kiirtása, a szennybookon mások által, mások ellen elkövetett bűntettek ellen.

Mert jelenleg mindezek a leghatásosabb, leginkább legális módszerek, hogy tegyél valamit, fellépj Mark Zuckerberg és bűnözői köre ellen, és az ellen a szennybook ellen, aminek már a létezése is súlyos bűncselekmény, emberiség elleni bűntett, aminek a működése is illegális. Az ellen, hogy gazember módjára lemondatják a saját felhasználóikat, a saját személyiségi jogaikról, a szellemi tulajdon jogáról, arról a jogról, hogy a felhasználók által feltett tartalmak a felhasználóké és az-az ő tulajdonuk, a tisztességtelen adatkezelési szabályzatukkal! Az ellen, hogy az adatokat újraközlik, eladják szinte bárkinek, hogy a még nem regisztráltakét is ellopják, eladják, újraközlik! Az ellen, hogy nem tartják be, rendszeresen megszegik, semmibe se nézik a különböző országok, államok adatvédelmi törvényeiket?

Az ellen, hogy ez a fertő, szenny, mocsok, gyalázda oldal kiirtja a barátságokat, párkapcsolatokat, családokat, közösségeket, személyes kapcsolatokat, a személyes kommunikációt, összetartást és emberséget, empátiát, együttérzést, az erkölcstelenségre, magamutogatásra és a ribancságra, szexualitásra nevel! Az ellen, hogy legalizálta a kiskorúak erotikus, szexuális, pornográf tartalmaikat, hogy egy pedofil paradicsommá vált és hogy semmit sem tesznek mindezek ellen!

Az ellen, hogy a leribancozott, agyonpiszkált, végül öngyilkosságba kergetett gyerekek megmentéséért semmit, de semmit nem tesznek, tettek! Az ellen, hogy SEMMIT, DE SEMMIT NEM AKART, AKAR MINDEZEK ELLEN tenni! Az ellen, hogy soha nem tudja visszaadni őket a családjaiknak! Az ellen, hogy soha vissza nem tudja adni a hímringyóvá, ribanccá, szex függővé vált gyermekek ártatlanságát! Az ellen, hogy semennyire sem sajnálják mindezeket ennek a szennyoldalnak létrehozói, programozói és üzemeltetői! Az ellen, hogy bármilyen hasonló sajnálkozó nyilatkozatukkal hülyének nézik, hülyét csinálnak az emberekből! Az ellen, hogy semmit sem tettek, tesznek a különböző szennybookon a mások által mások ellen elkövetett bűntettek, zsarolások, adatlopások, visszaélések, a mások gyalázása, halálba üldözése, emberéletek, családok tönkretétele ellen!

Az ellen, hogy csak Magyarországon, csak hetente legalább egy emberéletet követel közvetve (egy függő elüt valakit, mert vezetés közben se képes 5 percig meglenni nélküle), vagy közvetlenül (rászállnak valakire ott és addig piszkálják, még öngyilkos lesz) a szennybook!

Az ellen, hogy gondolkodni, értelmes viselkedésre, kommunikációra képtelenné, erkölcstelenné, ribancá, szexuálisan perverzzé, abnormálissá és függővé, képmutatóvá, önimádóvá, beképzelté, életképtelen függő zombivá változtatja az embereket, akik képtelenek megszabadulni a szennybook nevű drogtól, annak fogságából, börtönéből!

Az ellen, hogy elhitették az emberekkel a szennybook az egy „közösségi oldal, holott eredetileg is szex társkeresőnek szánta egyetemisták számára! Az ellen, hogy az embereket hülyének nézve és magát közösségi oldalnak hazudva meztelen képet kér tőlük egy teljesen átlátszó indokra hivatkozva! Az ellen, hogy Zuckerberg átveri az embereket és a saját felhasználóit is lehülyézi le f******a, semmibe se nézi! Az ellen, hogy a saját felhasználóit megzsarolja, s amíg azok nem adnak meg egy általuk kötelezően bekért adatot, akkor a felhasználótól még a törléshez, a saját adataihoz, profiljához való hozzáférés jogát is elveszi!

Az ellen, hogy kiirtotta az összes alternatív, kulturált, valódi közösségépítő és kapcsolattartásra készült közösségi oldalakat! Az ellen, hogy megteremtette a saját internetes diktatúráját a szolgáltatók közreműködésével! Az ellen, hogy olyan Internet szolgáltatást épít ki, amit nem használhat majd az, aki nincs fent az ő csodás szenny oldalán!

Az ellen, hogy az ügyfélszolgálatuk, támogatási központjuk szándékosan van úgy kialakítva, hogy aki nem tag, az ne vehesse fel velük a kapcsolatot, aki nem fér hozzá a fiókjához, mert mondjuk nem kapta meg a kódot SMS-ben, az szintén nem veheti fel velük a kapcsolatot, esélyt se adva neki, hogy jelezze feléjük a problémáját! Az ellen, ha visszaélnek az adataiddal, vagy bármely más ügyben jelentesz egy tartalmat, ami nem oda illő, s ők semmit téve visszaírják „Nem sérti az ő alapelveiket”, de ugyanakkor, ha egy közösségépítő tartalmat jelentesz, vagy valakit, aki normálisan használná az oldalt, ami, aki semmiben sem sérti az ő „alapelveiket”, akkor azt egyből tiltják, törlik!

Az ellen, hogy a saját felhasználóikkal, a saját szabályzatukat nem tartatják be, vagy ha betartatják, akkor rendszerint kettős mércét alkalmazva az áldozat kárára, rendszerint azt büntetve, semmit se téve az ellenük elkövetett bűntettek ellen!

Az ellen, hogy a felhasználók adatait manipulatív célokra is használták, használják, s hogy tisztességtelen módon kényük, kedvük szerint manipulálják, módosítják még a felhasználók által elhelyezett tartalmakat is, félrevezetve, félretájékoztatva, vagy bűncselekménybe keverve ezzel őket! Az ellen is, hogy rendszeresen teszik nyilvánossá a felhasználók privát adatait, az adatvédelmi beállítások önkéntes változtatgatásával!

Az ellen, hogy a szennybook bűnözői köre által be nem fizetett, elcsalt, elsikkasztott adókat a Magyar állampolgárokon, vállalkozásokon hajtja be az állam! Az ellen, a Magyar állampolgárokat, vállalkozásokat, vállalkozókat kell a szennybook bűneiért büntetni, ellehetetleníteni! Az ellen, hogy az ártatlanokat, a tisztességesen adózókat kell büntetni, kisemmizni, tönkretenni a szennybook miatt! Amiatt a szennybook miatt, aminek már a létezése is súlyos bűncselekmény, emberiség elleni bűntett, aminek a működése is illegális.

Ideje, hogy már végre komoly lépésekkel fellépjenek az országok, államok, akár egymással összefogva az állampolgárait, vállalkozásait megvédve a szennybook és mindezek az általa elkövetett aljas gaztettek, bűncselekmények ellen!

Ideje végre komolyan szembeszállni, az emberiséget a Huxley által, a "Szép Új Világ"-ban megírt, rabszolgaságba döntésén ügyködő háttérhatalommal és agymosó termékével, a szennybookkal!

A szennybook törlése. Kiemelt!

A szennybook teljes kiiktatása a nethozzáférésből. Kiemelt!

A szennybook, ahol a róla szóló adat-visszaéléses botrányok soha nem jutnak el a felhasználókhoz, emberekhez? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybook a felhasználói privát üzeneteit is lehallgatja, figyeli, analizálja és vizsgálja! Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Tovább dagad a botrány a szennyboonál: a felhasználók privát, messengeres üzeneteit is kiadták, visszaélve azokkal kiadva, kiszolgáltatva bárkinek, hozzáférést adva így illetéktelenek is! Kiemelt!

Totális botrány a szennybooknál: gyakorlatilag minden felhasználó adataival visszaéltek éveken át az alkalmazásokon keresztül, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak! Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták Kiemelt!

Hatalmas botrány a szennybooknál: 50 millió felhasználó adataival éltek vissza 5 éven át, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak. Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták! Kiemelt!

A képmutató, álszenteskedő és az embereket átverő, szemükbe hazudozó szennybook. Kiemelt!

A szennybook, ami felelősségre vonás nélkül, büntetlenül és szankcionálatlanul követhet el bűntetteket, élhet vissza minden felhasználója adataival, kiszolgáltatva, kiadva, eladva azokat bárkinek. Kiemelt!

A szennybookot mikor vonják felelősségre a nem regisztráltakról való adatgyűjtésért és az azokkal való visszaélésekért is? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Mark Zuckerberg, aki úgy tesz, mintha sajnálná kiadta a felhasználói adatait bárkiknek. Eljátszva, hogy az oldala egy kulturált, biztonságos hely ahol a felhasználók döntenek az adataikról. Kiemelt!

A szennybook, aminek nem kell adót fizetni, Magyarországon és más országokban, államokban sem, az ott szerzett bevételeik után. Kiemelt!

Kérjük, olvasd el az alábbi bejegyzéseket is!

A szennybook és a háttérhatalmak, titkosszolgálatok, szabadkőművesség. Kiemelt!

A szennybook alapítója, már annak létrehozásakor, mások adatait ellopva, visszaélve azokkal hozta létre azt. Kiemelt!

A szennybook alapítója egyetért az ott zajló visszaélésekkel, erkölcstelenségekkel. Kiemelt!

A szennybook, avagy az analizáló oldal, mely külön adatbázist készít a felhasználóiról. Kiemelt!

A szennybook, ami Magyarországra hozta a kizárólag csak szennybook fiókkal használható internet szolgáltatását. Kiemelt!

A szennybook nem ingyenes és soha nem is volt az! Kiemelt!

A szennybook, ami rendszeresen teszi nyilvánossá a privát adatokat, tartalmakat. Kiemelt!

Maga a szennybook is visszaél a felhasználók adataival, képeivel, kiszolgáltatva azokat bárkinek. Kiemelt!

Linkgyűjtemény szennybookról KIEMELT!

A szennybook illegálisan működik az EU-ba. Kiemelt!

A szennybookot hackerek készítik. Kiemelt!

Részlet a szennybook tisztességtelen felhasználási-adatkezelési szabályzatából. Kiemelt!

Ha félti az adatait, törölje magát a szennybookról! Kiemelt!

Ha félti gyermekét, hogy szexuális, erotikus tartalmú képeket csalnak ki tőle, elcsalják, zaklatják a szennybookon, akkor tiltsa meg neki annak használatát! Kiemelt!

Ha félti gyermekét a szennybookos káros, akár pornográf internetes tartalmaktól, akkor tiltsa meg neki annak használatát! Kiemelt!

Zsarolással csal ki személyes adatokat felhasználóitól a szennybook. Kiemelt!

A szennybook egy 12 éves kislány és családja életét is tönkretette. Kiemelt!

A szennybook, avagy az agymosó, manipuláló oldal, ami felemészti életünk és minden szabadidőnk, kiírtja a személyes kapcsolatokat, barátságokat, mely úgy hat, mint a drog. Kiemelt!

A szennybook segítségével bárki 24 órában audiovizuálisan lehallgatható, megfigyelhető lekövethető, ha okos telefonról, eszközről használja azt! Kiemelt!

A szennybook avagy a mindenkit behálózó, globális megfigyelő, a titkos ügynökségek számára kiépített hírszerző rendszer. Kiemelt!

Ha van szennybookod, olyan bűncselekményért is elítélhetnek, melyet el sem követtél! Valamint az adminisztrátorok/moderátorok hozzáférnek, minden adatodhoz, módosíthatják azokat! Kiemelt!

Ha megvéded magad a szennybookon a zaklatókkal szemben, szabadságvesztésre ítélhetnek. Kiemelt!

Miért nem közösségi oldal a szennybook? Miért támogatod a szennyt, fertőt, ha tagja vagy? Kiemelt!

Miért nem biztonságos, miért a legkönnyebben feltörhető közösségi oldal a szennybook? Kiemelt!

A szennybook, ami indokolatlanul letilt, ha normális dolgokra, kapcsolattartásra használnád azt. Kiemelt!

Így szívat a Facebook - Szívatós 2010-be már

A szennybook, ami elérte, hogy mára már más oldalakon is kötelező legyen a mobilszám megadása. Kiemelt!

Milliárdos összegek az undorító, erkölcstelen, fertő szennybook reklámozásáért. Kiemelt!

Vigyázat! A szennybook a nem regisztráltak adataival is visszaél, adatokat gyűjt róluk! Avagy ne engedd, hogy bármilyen adatot megadjanak ott, feltegyenek oda rólad! Kiemelt!

Súlyos diszkrimináció a szennybookra nem regisztráltakkal szemben, mivel kötelezővé tették, teszik annak használatát! Kiemelt!

A szennybook elkéri felhasználóinak e-mail vagy más fiókjuk jelszavait, hozzáférve ezzel nem regisztráltak adataihoz is, felhasználva azokat üzletszerzési, marketing célokra. Kiemelt!

A szennybook függő, avagy a képmutató egyházak, vallási szervezetek, hívők, melyek megkülönböztetik azokat, akik nincsenek fent. Kiemelt!

A szennybook hivatalosan is nyílt szex-pornóoldallá vált! Várhatóan vissza fog élni a szexuális, erotikus tartalmú képekkel is haszonszerzés céljából! Kiemelt!

A szennybook ügyfélszolgálata, támogatási központja, avagy egy a célját betölteni teljesen képtelen szolgáltatás.

Újabb cikk bizonyítja, a szennybook egy pornóoldal (pornobook), milyen erkölcstelenek használják azt. A szennybook az emberiség szégyene!

A szennybook valódi, képmutató világa.

A szennybook, avagy a fakebook.

A szennybook, avagy az erotikus-szex társkereső oldal. (eroticbook, pornbook, sexbook, pedobook)

A szennybook, avagy a fakebook, pedobook, mely a pedofilok Kánaánja!

Halál az undorító, erkölcstelen szennybookra! Régi blog.

Hozzászólások az erkölcstelen szennybookhoz

Szex társkereső szennybook Kiemelt!

szexuális szolgáltatás a szennybookon Kiemelt!

Totális botrány a szennybooknál: gyakorlatilag minden felhasználó adataival visszaéltek éveken át az alkalmazásokon keresztül, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak! Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták

Legújabb és egyben eddigi legtotálisabb botrányát éli meg a szennybook! 2 milliárd felhasználó adataihoz férhettek hozzá illetéktelenek és külsős cégek az alkalmazásaikon keresztül éveken át, melyről a szennybook, Mark Zuckerberg és bűnözői köre tudott, melyek készítői később eladhatták az azokkal „illegálisan” megszerzett adatokat harmadik feleknek, akik szintén tovább adhatták az adatokat és így tovább. Mely adatokat az egyik alkalmazás tulajdonosa el is adta a Cambridge Analytica nevű brit politikai elemzőcégnek.

Mark Zuckerberg bejelentette, hogy 2 milliárd, voltaképp az összes felhasználó adataihoz férhettek hozzá az alkalmazásokon keresztül azok készítői. És még ki tudja, hogy hány 1000 ilyen alkalmazás van még, ami hozzáfért, ellopta a felhasználók adatait az ő tudtuk, beleegyezésük nélkül, Mark Zuckerberg és bűnözői körének trehány, nemtörődöm hozzáállása, és avégett, hogy szándékosan alakították ki így a szennybookot.

Arról nem is beszélve, hogy a szennybook, Mark Zuckerberg és bűnözői köre többszörösen is visszaél, eladja vagy kiszolgáltatja az adatokat harmadik felek számára, akiket nem ellenőriz, nem kontrollálja, hogy kiknek adja tovább és milyen célra használja azokat fel. Így a szennybook kiadta, pontosabban „ingyen” kiszolgáltatta az adatokat az alkalmazások készítőinek, tulajdonosainak, akik továbbadták az adatokat olyan cégeknek, szervezeteknek, akik ki tudja még kiknek adták tovább, milyen céllal az adatokat és így tovább. Tehát, a szennybook onnantól kezdve, hogy kiadta, kiszolgáltatta harmadik felek számára az adatokat, voltaképp hozzájárult, hogy akár több 1000 fél hozzáférhessen az ő felhasználóik adataihoz, felhasználva azokat különböző célokra. Ez a magatartás nem meglepő, hisz a szennybook a saját felhasználóit lemondatja a saját személyiségi jogaikról, a saját szellemi tulajdon jogáról a tisztességtelen és törvénysértő adatkezelési szabályzatukkal.

Mark Zuckerbergnek és bűnözői körének már rég börtönben lenne a helye, nem csak azért, mert az összes felhasználója adatait kiszolgáltatja, eladja fűnek, fának, visszaél azokkal, ha érdeke úgy kívánja, vagy mert bűnözőket vesz fel alkalmazottaknak, hanem mert eleve bűntettet elkövetve hozta létre a szennybookot.

Mark Zuckerberg, a szennybookon még mindig nem értesíti az embereket erről a hatalmas visszaéléses botrányról és nem kér ott bocsánatot érte a felhasználóitól. Nem csoda, hisz akkor minden felhasználóhoz eljutna, hogy mennyire semmibe se veszi őket, hogy aljas gazemberként bárkinek kiszolgáltatta az adataikat és visszaél azokkal. Sőt, a lehető legtöbb eszközt beveti annak érdekében, hogy ez az információ véletlen se juthasson el a szennybookon keresztül az emberekhez. Tehát, Mark Zuckerberg van olyan pofátlan és aljas, hogy a felhasználói magánéletén és privát szféráján szerzett milliárdokból feladott újsághirdetésekben kér bocsánatot a felhasználóitól, de ugyanakkor ezt az információt kimoderálja a saját oldalán, gondoskodva arról, hogy ott a lehető legkevesebb emberig jusson el.

Ennél kézen foghatóbb bizonyítéka nem is lehetne annak, hogy a szennybook manipulálja a felhasználóit, kihatva azok viselkedésére, életmódjára, tartalmakat tüntet el, manipulál, módosít, moderál, hogy ezzel megsérti a szólásszabadságot és a szabad véleménynyilvánítást. Mivel így, ha egy nekik nem tetsző tartalmat akarsz az ismerőseiddel megosztani, vagy elküldeni nekik a szennybookon, jelen esetbe, hogy 2 milliárd felhasználó adatát adják ki bárkinek, akkor ők gondoskodnak arról, hogy ott ne jusson el még véletlenül se az ismerőseidhez vagy a címzettekhez.

„Zuckerberg szerda kora este, újságírókkal tartott telefonkonferencián ismertette a sajtóval, hogy a Cambridge Analytica nevű elemzőcéghez fűződő adatkezelési botrány során nem 50 millió, hanem 87 millió Facebook-profil adatait szerezte meg a cég,  amiből 71 millió felhasználó volt amerikai.”

„32 067 magyar felhasználó adatához férhetett hozzá az elemzőcég. Ezt úgy, hogy mindössze 13 magyar felhasználó telepítette biztosan az adatokat gyűjtő appot, de mivel az ő barátaik adataihoz is hozzáférhetett általuk a külsős cég, ezért becsülik az összes érintett felhasználó számát több mint 32 ezerre. „

Egész biztos, hogy a teljes magyar lakosságot, akik tagjai a szennybooknak, érinti ez az adatokkal való visszaélés, mivel 2 milliárd, voltaképp a teljes felhasználói létszám érintett ez ügyben. Ennek következtében kizárt, hogy csak 32 ezer magyar felhasználót érint a mostani 2 milliárdos visszaéléses botrány. De érintett lehet mindenki, akinek volt szennybook fiókja, akiknek van okostelefonja, de valamelyik barátjuk, rokonuk van csak fent, ők maguk nem. Mindannyiunk adata bekerülhetett egy nagy adatbázisba.

„Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója szerint akár az összes felhasználó, azaz nagyjából 2 milliárd ember Facebook-profiljához férhettek hozzá illetéktelenül, a felhasználók tudta és engedélye nélkül. A Camebridge Analytica esete csak a jéghegy csúcsa, a megszerzett 87 millió profil-adattal. „

Ez azért nem meglepő, mivel Mark Zuckerberg már a szennybook létrehozásakor is bűnt elkövetve, a Harvard egyetem diákjainak adatait ellopva, azok tudta és engedélye nélkül azokat adatbázisba rendezve hozta létre a „közösséginek” titulált szenny, fertő, mocsok oldalát.

Aki, egy 2010-ben kiszivárgott beszélgetésben, még 19 éves korában, a Harvard hallgatójaként beszélt arról egy társának, hogy frissen elindított platformján 4 ezer hallgatótársuk személyes adataihoz fér hozzá. "Bíznak bennem. A hülye f*szok." - mondta a beszélgetés leirata szerint a fiatal Zuckerberg.”

Aki 2011-ben azt nyilatkozta: hogy az online világban nincs olyan, hogy „privát adat" és a felhasználóknak lazábban kéne kezelni személyes adataikat az online tevékenységek során.”

Arról nem is beszélve, hogy szándékosan alakították ki ilyenre a szennybookot, és szándékosan adták ki bárkinek a felhasználóik adatait, milliárdokat keresve ezzel. És még le is mondatják a saját felhasználóikat a saját személyiségi és szellemi tulajdon jogáról.

„Mi idealista és optimista vállalat vagyunk és az első évtizedben valójában csak azokra a jó dolgokra figyeltünk, amelyek az emberek összehozásából fakadnak – fogalmazott Zuckerberg.”

Mark Zuckerberg egy nagyon beteg elme lehet! Milyen jó dolgokra figyeltek? A kiskorúak erotikus szexuális, pornográf tartalmaik legalizálására? A különböző bűncselekmények büntetlenül hagyott elkövetésére? A tönkretett családokra, barátságokra? Az erkölcs, emberség, etika, empátia kiirtására? Az emberek függő zombivá változtatására?

A szennybook nem hogy nem összehozza az embereket, hanem épp eltávolítja egymástól azokat és a maradék emberi kapcsolatokat is kiirtja, a személyes kapcsolatokat és kommunikációt már ki is irtotta. Ezt tovább tetézi, hogy akiknek nincs szennybookjuk, miként lehetetlenítik el őket és diszkriminálják, közösítik ki és nézik még emberszámba se őket. Ezek nekik az idealista dolgok?

Szóval Mark Zuckerbergék ezekre a jó dolgokra figyeltek oda az első évtizedbe! Hogy aljas gazember módon mások adatait, ötleteit ellopva hozta létre, emberiség ellen elkövetett bűntettként ezt a szenny, mocsok oldalt? Hogy, gazember módjára lemondatják a saját felhasználóikat, a saját személyiségi jogaikról, a szellemi tulajdon jogáról, arról a jogról, hogy a felhasználók által feltett tartalmak a felhasználóké és az-az ő tulajdonuk, a tisztességtelen adatkezelési szabályzatukkal? Hogy az adatokat újraközlik, eladják szinte bárkinek, hogy a még nem regisztráltakét is ellopják, eladják, újraközlik? Hogy nem tartják be, rendszeresen megszegik, semmibe se nézik a különböző országok, államok adatvédelmi törvényeiket?

Hogy az általa létrehozott fertő, szenny, mocsok, gyalázda oldal kiirtja a barátságokat, párkapcsolatokat, családokat, közösségeket, személyes kapcsolatokat, a személyes kommunikációt, összetartást és emberséget, empátiát, együttérzést, az erkölcstelenségre, magamutogatásra és a ribancságra, szexualitásra nevel? Hogy az oldala legalizálta a kiskorúak erotikus, szexuális, pornográf tartalmaikat, hogy az oldala egy pedofil paradicsommá vált és hogy semmit sem tesznek mindezek ellen?

Hogy semmibe se nézik, kiközösítik, diszkriminálják, nem juthat hozzá bizonyos információkhoz, nem tarthatja a kapcsolatot az ismerőseivel, nem kaphatja meg a tanagyagot vagy épp egy állást, már lassan a netezéshez való jogát is elveszik, aki nem tag az ő csodás oldalán?

Hogy a leribancozott, agyonpiszkált, végül öngyilkosságba kergetett gyerekek megmentéséért semmit, de semmit nem tettek? Még jobb kérdés, HOGY EZEKET ŐK JÓ DOLOGNAK TARTJÁK? Hogy elvette őket a családjaiktól? Hogy elvette a hímringyóvá, ribanccá, szex függővé vált gyermekek ártatlanságát?

Hogy semmit sem tettek, tesznek a különböző szennybookon a mások által mások ellen elkövetett bűntettek, zsarolások, adatlopások, visszaélések, a mások gyalázása, halálba üldözése, emberéletek, családok tönkretétele ellen?

Hogy csak Magyarországon, csak hetente legalább egy emberéletet követel közvetve (egy függő elüt valakit, mert vezetés közben se képes 5 percig meglenni nélküle), vagy közvetlenül (rászállnak valakire ott és addig piszkálják, még öngyilkos lesz) a szennybook?

Hogy gondolkodni, értelmes viselkedésre, kommunikációra képtelenné, erkölcstelenné, ribancá, szexuálisan perverzzé, abnormálissá és függővé, képmutatóvá, önimádóvá, beképzelté, életképtelen függő zombivá változtatja az embereket, akik képtelenek megszabadulni a szennybook nevű drogtól, annak fogságából, börtönéből?

Hogy elhitette az emberekkel a szennybook az egy „közösségi oldal, holott eredetileg is szex társkeresőnek szánta egyetemisták számára? Hogy az embereket hülyének nézve és magát közösségi oldalnak hazudva meztelen képet kér tőlük egy teljesen átlátszó indokra hivatkozva? Hogy átveri az embereket és a saját felhasználóit is lehülyézi le f******a, semmibe se nézi?

Hogy kiirtotta az összes alternatív, kulturált, valódi közösségépítő és kapcsolattartásra készült közösségi oldalakat? Hogy megteremtette a saját internetes diktatúráját a szolgáltatók közreműködésével? Hogy olyan Internet szolgáltatást épít ki, amit nem használhat majd az, aki nincs fent az ő csodás szenny oldalán?

Hogy a saját felhasználóit megzsarolja, s amíg azok nem adnak meg egy általuk kötelezően bekért adatot, akkor a felhasználótól még a törléshez, a saját adataihoz, profiljához való hozzáférés jogát is elveszi? Hogy az ügyfélszolgálatuk, támogatási központjuk szándékosan van úgy kialakítva, hogy aki nem tag, az ne vehesse fel velük a kapcsolatot, aki nem fér hozzá a fiókjához, mert mondjuk nem kapta meg a kódot SMS-ben, az szintén nem veheti fel velük a kapcsolatot, esélyt se adva neki, hogy jelezze feléjük a problémáját? Hogy, ha visszaélnek az adataiddal, vagy bármely más ügyben jelentesz egy tartalmat, ami nem oda illő, s ők semmit téve visszaírják „Nem sérti az ő alapelveiket”, de ugyanakkor, ha egy közösségépítő tartalmat jelentesz, vagy valakit, aki normálisan használná az oldalt, ami, aki semmiben sem sérti az ő „alapelveiket”, akkor azt egyből tiltják, törlik?

Hogy a saját felhasználóikkal, a saját szabályzatukat nem tartatják be, vagy ha betartatják, akkor rendszerint kettős mércét alkalmazva az áldozat kárára, rendszerint azt büntetve, semmit se téve az ellenük elkövetett bűntettek ellen?

Hogy a felhasználók adatait manipulatív célokra is használták, használják, s hogy tisztességtelen módon kényük, kedvük szerint manipulálják, módosítják még a felhasználók által elhelyezett tartalmakat is, félrevezetve, félretájékoztatva, vagy bűncselekménybe keverve ezzel őket? Hogy rendszeresen teszik nyilvánossá a felhasználók privát adatait, az adatvédelmi beállítások önkéntes változtatgatásával?

Mark Zuckerbergéknek ezen szemétségek lennének az idealista és optimista dolgok?

„Hozzátette, most már világos, hogy nem figyeltek eléggé a visszaélések megelőzésére és arra, hogy az emberek hogyan használhatják fel ártalmas célokra is ezeket az eszközöket.

A Facebook-alapító nyilatkozata része volt a közösségi portál szerdai, szélesebb körű beismerésének, amikor a cég közzétette, hogy milyen mértékben és milyen módokon használták fel a profilokat akár egyszerű fejlesztők, akár rossz szándékú adathalászok.”

Nem figyeltek eléggé a visszaélések megelőzésére? Soha semmit nem is tettek a visszaélések ellen, hisz ők maguk mindig is visszaéltek a felhasználóik adataival kiszolgáltatva azokat bárkinek a milliárdos bevételeiket szem előtt tartva. Akiket le is mondattak a saját szellemi tulajdonuk jogáról a tisztességtelen szabályzatukkal. Soha semmit nem tettek, tesznek a mások által, mások ellen elkövetett bűncselekmények ellen. Sőt, rendszeresen az áldozatokat büntetik a bűnelkövetők javára, azokat védve. Nem érdekelte őket hány emberéletet tesznek tönkre a szennybookon, mely módon használják fel azok adatait ellenük ártalmas célokra.

Nem is csoda, hogy egyszerű fejlesztők és rossz szándékú adathalászok is felhasználták a profilokat, hozzáfértek az adatokhoz, hogy a teljes 2 milliárdos felhasználói adatbázis kikerült, és ki tudja, kik kezébe kerültek azok, hányszor adták el, közölték azokat újra. Hisz Mark Zuckerberg maga is egy bűnöző, és a szennybook maga is rendszeresen hackereket alkalmaz a fejlesztésekre, ebből következik, hogy az alkalmazottak többsége kétes múltú közönséges bűnöző hackerekből áll.

Nem is meglepő, hogy rengeteg illegális tartalmat nem moderálnak, hisz a moderátoraik is ilyen bűnözői múlttal rendelkezőkből áll, akik akár ismeretség, protekcióval, haveri alapon lehetnek moderátorok ott. Akik így, mivel mindent látnak a felhasználók adataiból, és még mindent szerkeszthetnek, módosíthatnak is, bármelyik felhasználó adatait kiszolgáltathatják bárkinek, akár pénzért, akár haveri alapon a havernak, annak az adatait, akit az a bizonyos haver, mondjuk kiakar kezdeni.

Ebből pedig következik, hogy a szennybookon haveri alapon, protekcióval, az alapján választanak moderátort, hogy ki mennyire függő, mennyire éli ott az életét, mennyire magamutogató és mennyi erotikus tartalmat oszt meg ott magáról. Ez első részt azért is aggályos, mert az így választott moderátorok teljesen alkalmatlanok erre a szerepkörre, mivel nem az alkalmasságuk miatt lettek azok, hanem protekcióval. Másrészt pedig érzelmi alapon fognak dönteni, kettős mércét alkalmazva, kivételezve a nekik szimpatikusakkal és a semmiért is szankcionálva a nekik nem tetszőket. Harmadrészt pedig ki fogják adni illegálisan a felhasználók adatait azon ismerőseiknek, barátaiknak, akik nincsenek jóba az adott felhasználóval, vagy csak az adott felhasználó épp nekik nem szimpatikus. Negyedrészt pedig meg is zsarolhatják a nekik nem szimpatikus felhasználókat azok adataival, jelszavaikkal, a virtuális nem létező életükkel, de éppen még kereskedhetnek azokkal, eladva, újraközölve azokat.

Mark Zuckerberg ezzel be is ismerte, hogy szándékosan nem figyeltek eléggé a visszaélések megelőzésére, hogy hogyan használhatják fel ezeket az eszközöket ártalmas célokra, sőt, tettek érte, hozzájárultak nem is kis mértékben, az üzleti érdekeiket, a milliárdos bevételeiket szem előtt tartva. Beismerte, hogy szándékosan alakították ki így a szennybookot, hogy kétes múltú bűnözőket, hackereket alkalmaz, hogy harmadik és ki tudja hányadik felek hozzáférhetnek az összes felhasználó adatához, akár alkalmazásokon keresztül, akár Zuckerberg alkalmazottjaként.

Aki ezután, a totális szennybookos adatokkal visszaéléses botrány után is tovább használja azt a szenny oldalt, az mentálisan, szellemileg megkérdőjelezhető, hisz már tudatosan mond le a saját személyiségi jogairól. Hozzájárulva ahhoz, hogy az adatai, képei, az egész virtuális szennybookos élete szabadon felhasználható, újraközölhető, sokszorosítható, eladható, felhasználható bármely célra, sőt, felhasználható ellene, zsarolható, manipulálható és megvezethető vele.

Akinek van egy kis esze, az ezután a totális, 2 milliárd, vagyis minden felhasználót érintő adatokkal való visszaéléses botrány után, ismeretében, nem hogy törli, de nem is regisztrál erre a szennybooknak nevezet adatkereskedő, eladó, visszaélő szenny oldalra, amit a lehető leg messzebbre el is kerül.

„Christopher Wylie, a Facebook egyik volt kutatója – aki az egész adatlopási ügyet kirobbantotta – Twitter-bejegyzésben reagált, s közölte, hogy a Cambridge Analytica még 87 millió felhasználóénál is több profilt dolgozott fel.

A Cambridge Analytica pszichológiai profilt állított össze az egyes felhasználók adataiból, s ennek segítségével célzott üzeneteket lehetett küldeni a felhasználónak, befolyásolva ezzel a választói viselkedést.”

„Akinél az adat, annál a hatalom

Azt hihetnénk, hogy a propagandistáknak sokkal nehezebb dolguk van most, a 21. században, amikor az internet segítségével rögtön a világ majdnem összes fellelhető információja a kezünkben lehet, és könnyedén leellenőrizhetjük az állítások valóságtartalmát – de ez egyáltalán nem így van, sőt. Az internet és a közösségi média a propaganda első számú terjedési felületévé vált, a közösségi médiát pedig a pártok is aktívan használják nyíltan a szavazók és hívek gyűjtésére, de burkoltan a vélemények befolyásolására is.”

„Most, hogy kirobbant a Cambridge Analytica botránya, a média középpontjába került az, hogy a nagyjából 50 millió Facebook-felhasználó adataival való visszaélés akár a 2016-os amerikai elnökválasztás kimenetelét is befolyásolhatta, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Donald Trump és csapata volt az első, akik a közösségi médiát saját politikai céljaik elérésére használták.

Valójában Barack Obama használta elsőként a Facebookot az elnökválasztási kampányában, de ő még csak aktivistákat toborzott a közösségi oldalon. A második Obama-kampány idején a felhasználók már adhattak hozzáférést a saját adataikhoz, és ismerőseik adataihoz is – de ekkor még tudták, hogy pontosan milyen célból adják ki ezeket az információkat. Ennek a következő lépése a most kirobbant Trump-botrány, ahol olyan felhasználók és ismerőseik adatait szerezhette meg az amerikai elnöknek dolgozó elemzővállalat, akik nem adtak ilyen célú hozzáférést senkinek – mondta el a 24.hu-nak Berkes Ákos közösségimédia-szakértő, a Flow PR kreatív igazgatója.”

„Ami igazán kirobbantotta a botrányt és feldühítette az embereket, hogy a felhasználók személyiségtesztnek álcázott adathalász programmal adták meg a hozzáférést a saját és ismerőseik adataihoz is.

Azt pedig nem nehéz kitalálni, hogy akinél a felhasználók adatai vannak, annál van a hatalom is, főleg, ha politikai célokra használja fel őket – ahogyan a vádak szerint Donald Trump is tette, aki ezzel akár el is dönthette a 2016-os elnökválasztás eredményét.”

„Azt hihetnénk, egy ésszerű választási folyamat következménye az a döntés, kire szavazunk, pedig nagyon nem. Az internet és a közösségi média korában pedig egyre inkább háttérbe szorul a tapasztalati információszerzés, és soha nem látott mértékben tudnak hatni az érzelmeinkre. Már nem az számít, mennyire valós egy hír, hanem hogy mennyire érezzük annak. A külföldi trenddel ellentétben hazánkban az elmúlt egy évben több mint egymillió Facebook-profil jelent meg – ezek a „felhasználók” dönthetik el a választás kimenetelét. Elmagyarázzuk, miért.”

„Álhírek és kamuprofilok dönthetnek a politikában

Talán ártalmatlannak tűnhetnek ezek a botok által irányított profilok, de egyáltalán nem azok: nemcsak Trump elnökké választásába, de akár a Brexit-szavazás alakulásába is beleszólhattak.

Itthon még nincs rá kutatás, hogy pontosan hány ilyen számítógépes program által irányított profil létezhet, és hogy beleszólnak-e ezek a politika alakulásába, de Berkes szerint azért az adatok árulkodóak: a hazai Facebook-felhasználók száma hosszú-hosszú éveken át ötmillió alatt volt, mostanában viszont ugrásszerűen megemelkedett.

Az elmúlt években 4,8-4,9 millió között stagnált a felhasználók száma, de az előző egy évben ez megugrott, most 5,6-5,7 millió környékére becsüljük. Eközben a nemzetközi trendek azt mutatják, hogy a fejlett világban a felhasználók száma az elmúlt években egyenesen csökken. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy valakik beregisztráltak egymillió kamuprofilt, de érdekes folyamatról beszélhetünk, ami nem illeszkedik a nemzetközi trendekbe, holott eddig nagyjából lekövettük azokat.”

„Ezek a „hírek” egy alternatív értelmezést kínálnak: az „igazság” az, amiről az emberek úgy vélik, hogy eddig elhallgatták előlük, ez pedig nem lehet véletlen, ezért hisznek benne. Paradox módon azonban hiába ad egyfajta kontrollérzetet, tovább növeli a bizonytalanságérzetet is, illetve a túlexponált és sokszor hangoztatott veszélytől megóvó párt és vezető is megkapja a bizalmat – mondta Demeter András.

Ismerős lehet? Nem véletlen: a Fidesz jelenleg ezt a taktikát folytatja azzal, ahogy a külföldi, fabrikált és sokszor minden valóságalapot nélkülöző migránstámadásokról beszél. Facebookon sorra jelennek meg olyan videók a kormány által kontrollált médiatermékek oldalain, amelyek ugyan valódi támadásokat mutatnak be, de több évesek, nem is ott készültek, ahová a média helyezi őket, és semmi közük nincs a menekültválsághoz.”

És bár a botrány alapvetően a Cambridge Analytica sötét módszereiről szól, ne higgyük, hogy Trump ellenfelei csupán gyerek dalocskák éneklésével akartak választást nyerni! Nyilvánvaló, hogy ők is ugyanezt művelték, sőt biztos vagyok benne, hogy azok még ennél is több adathoz jutottak hozzá. És ha már a magyar érintettek is szóba kerültek: ne higgye senki, hogy más módszerrel a magyar diktatúra mindkét oldali építgetői nem jutottak hozzá ugyanígy, nem használták fel. Ők is mossák az agyakat, gyűjtik az adatokat, zsarolnak, hazudnak, lejáratnak, félre állítanak!

A kérdés az, hogy még kik kapták meg ezeket az adatokat? Mihez kezdtek vele? Miért nem erről szól a világsajtó és a botrány? Egyáltalán hány ilyen app van még? Az azok által gyűjtött adatok hol vannak? Azokat kik kezelik? Nincs válasz. Ez az igazi botrány. Végre észre kellene venni, hogy mit művel a szennybook. De a kormányok láthatólag nem akarnak ellene tenni. Hiszen nekik is kell egy hely, ahol összeszedhetik a renitensek, lázadók, a "megbízhatatlan politikai nézetűek" adatait. Ugye???

Csak hogy, a szennybook a Magyarországi választásokra is kihat, mivel tartalmakat tüntet el, manipulál, módosít, moderál., vagy épp gondoskodik arról, hogy adott tartalom el se jusson senkihez sem ott. Ezzel kihatva, befolyásolva a választók döntését abban, hogy kire szavazzanak a választások idején, mivel adott tartalmakat, információkat nem kaphatnak meg, vagy nem az eredeti formában jut el hozzájuk.

Ezzel az aljas módszerrel pedig a szennybook, nem csak a választások kapcsán, hanem bármi más esetben, mindennapi életben is a háttérhatalmaknak dolgozva, manipulálva, kihatva az emberek viselkedésére, képes a háttérhatalmak szerint befolyásolni, irányítani az embereket és azok viselkedését.

Voltaképp a szennybook az orránál fogva vezeti, irányítja a függő, 5 percig nélküle élni képtelen felhasználóit. Akik bármilyen tisztességtelen, akár bűncselekmény elkövetését lehetővé tevő szabályzatot képesek elfogadni, bármilyen személyes, privát adatukat minden gondolkodás nélkül kiadják, függetlenül attól, hogy milyen következményei lehetnek, sőt, még az ismerőseik, rokonaikét is, azokét is, akik nem is tagok ott. Még az ördöggel is képesek lepaktálni, sőt, bűncselekményt is képesek elkövetni, csak hogy tudják élni a nem létező virtuális életüket a nem létező álbarátokkal.

Teljes és totális, korlátlan, feltétel nélküli bizalmat adnak a szennybooknak és Mark Zuckerbergnek, annak a Zuckerbergnek, aki semmibe se nézi őket, visszaél a bizalmukkal és még le is hülyézi őket, semmibe se veszi az alapvető jogaikat, gátlástalanul visszaél, kiadja, eladja bárkinek, kereskedik az adataikkal. Annak a Zuckerbergnek, aki maga is egy közönséges bűnöző, aki mások ötleteit, mások adatait ellopva, bűntettet elkövetve, emberiség elleni büntettet elkövetve hozta létre a szennyoldalát.

Bizalmat adnak annak a Zuckerbergnek, aki, egy 2010-ben kiszivárgott beszélgetésben, még 19 éves korában, a Harvard hallgatójaként beszélt arról egy társának, hogy frissen elindított platformján 4 ezer hallgatótársuk személyes adataihoz fér hozzá. "Bíznak bennem. A hülye f*szok." - mondta a beszélgetés leirata szerint a fiatal Zuckerberg.” Aki 2011-ben azt nyilatkozta: hogy az online világban nincs olyan, hogy „privát adat" és a felhasználóknak lazábban kéne kezelni személyes adataikat az online tevékenységek során.”

Mikor fognak már végre komoly lépésekkel fellépni az országok, államok, akár egymással összefogva az állampolgárait, vállalkozásait megvédve a szennybook és mindezek az általa elkövetett aljas gaztettek, bűncselekmények ellen?

Ideje végre komolyan szembeszállni, az emberiséget a Huxley által, a "Szép Új Világ"-ban megírt, rabszolgaságba döntésén ügyködő háttérhatalommal és agymosó termékével, a szennybookkal!

A blog további bejegyzéseit is olvasd el! Melyből néhányat kiemeltünk ezen bejegyzés alján. Melyek leírják mi is valójában a szennybook, mi a célja, mire hozták azt létre, hogyan él vissza az emberek adataival, miként manipulálja azokat.

Források!

Akár 87 millió Facebook-felhasználó adataival is visszaélhetett a Cambridge Analytica

Gyakorlatilag az összes Facebook-felhasználó adataihoz hozzáférhettek

Kétmilliárd Facebook-felhasználó adataihoz férhettek hozzá  Kiemelt!

32 ezer magyart érinthet a Facebook adatbotránya

Egymillió magyar Facebook-profil döntheti el a választást

Kapcsolódó cikkek a netről!

A kimaradt linkeket és bejegyzéseket itt találod!

Nagyon sötét ügyek tárulnak fel a Facebook botránya mögött  Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Ezek az előzményei ezen bejegyzésnek!

Hatalmas botrány a szennybooknál: 50 millió felhasználó adataival éltek vissza 5 éven át, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak. Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták!

A képmutató, álszenteskedő és az embereket átverő, szemükbe hazudozó szennybook.

Kérjük, olvasd el az alábbi bejegyzéseket is!

A szennybook, ahol a róla szóló adat-visszaéléses botrányok soha nem jutnak el a felhasználókhoz, emberekhez? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybook, ami felelősségre vonás nélkül, büntetlenül és szankcionálatlanul követhet el bűntetteket, élhet vissza minden felhasználója adataival, kiszolgáltatva, kiadva, eladva azokat bárkinek. Kiemelt!

A szennybook és a háttérhatalmak, titkosszolgálatok, szabadkőművesség. Kiemelt!

A szennybook alapítója, már annak létrehozásakor, mások adatait ellopva, visszaélve azokkal hozta létre azt. Kiemelt!

A szennybook alapítója egyetért az ott zajló visszaélésekkel, erkölcstelenségekkel. Kiemelt!

A szennybook és a háttérhatalmak, titkosszolgálatok, szabadkőművesség.

Hogy a világ legnagyobb közösségi oldalának kapcsolata van a világ történéseit háttérből irányító, az emberiség megrontására és elnyomására törekvő szerveződésekkel, kulisszatitkok ismerete nélkül, a modernitás logikája alapján is következtetni lehet.

Létezik egy szabadkőműves jelvény, amely mind színében, mind formájában kísértetiesen hasonlít a Facebook látszólag „f” betűt ábrázoló logójára, ami több mint elegendő ahhoz, hogy összefüggéseket keressünk közöttük. Ezt az ábrázolást többek közt a „Two Ball Cane” („két labda” és egy „ütő”) nevű szabadkőműves „golfklubnál” is megtaláljuk. Jelképe egy fejével felfelé tartott ütő, amihez két oldalról hozzátapad egy-egy golflabda. Ez az első ránézésre egyszerű ábra, ami mintha kimondottan a sporttevékenységre vonatkozna, nem csak itt merül fel: a szimbólumnak és a névnek több jelentőségteljes kapcsolódása van a szabadkőművesség múltjával (és persze jelenével is).

A Facebook esetében a titkosszolgálati érintettség nyílt titok, és mi is foglalkoztunk már a kérdéssel. Ami viszont újabb megerősítést ad ennek kapcsán, az imént említett „James Bond szál”, amely közvetlenül utal arra, hogy a „felhasználókat” valójában nemközösségi élményekhez” juttatják, hanem szemmel tartják, adataival pedig, amennyiben saját ügyük ezt követeli, visszaélnek. Ha ez a felvetés helytálló, módfelett nagyképű húzást láthatunk a Facebooktól, amely gyakorlatilag nyíltan beszámol mind szabadkőműves irányítottságáról, mind hírszerzési tevékenységéről. Mindez egyébként összefüggésben van azzal a ténnyel, hogy ezek a társaságok már nem kimondottan szorulnak rá arra, hogy rejtegessék magukat, hiszen egyre kevésbé van mitől tartaniuk, mivel szinte minden az ő irányításuk alatt áll.

Láthatjuk, hogy a modern világ legújabb és legnépszerűbb produktumai is bizonyos értelemben a hagyományokból meritkeznek, annak szimbolizmusára támaszkodva bontakoznak ki. Még a legforradalmibb dolgok is valamilyen hagyományra alapozódnak, jóllehet szempontunkból ez a legnegatívabb vonatkozásban látszik megvalósulni. Egy hagyomány, isteni küldetésének beteljesítése helyett önmagából kifordulva, önmagát megtagadva kimérákat hoz létre, az internetet is kézben tartó és azon is behálózni törekvő torz és veszedelmes monstrumokat, melyek az embert az örök rabság felé igyekeznek taszítani.

A blog ezen bejegyzését ebből, a mások által készített bejegyzésből hoztuk létre, melyet jelenleg nem kommentáltunk és nem egészítünk ki!

Facebook és a szabadkőművesség ~ Global Mysteries Forrás!

Linkgyűjtemény szennybookról KIEMELT!

A szennybook, ahol a róla szóló adat-visszaéléses botrányok soha nem jutnak el a felhasználókhoz, emberekhez? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybook a felhasználói privát üzeneteit is lehallgatja, figyeli, analizálja és vizsgálja! Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Tovább dagad a botrány a szennyboonál: a felhasználók privát, messengeres üzeneteit is kiadták, visszaélve azokkal kiadva, kiszolgáltatva bárkinek, hozzáférést adva így illetéktelenek is! Kiemelt!

Totális botrány a szennybooknál: gyakorlatilag minden felhasználó adataival visszaéltek éveken át az alkalmazásokon keresztül, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak! Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták Kiemelt!

A képmutató, álszenteskedő és az embereket átverő, szemükbe hazudozó szennybook. Kiemelt!

Hatalmas botrány a szennybooknál: 50 millió felhasználó adataival éltek vissza 5 éven át, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak. Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták! Kiemelt!

Mark Zuckerberg, aki úgy tesz, mintha sajnálná kiadta a felhasználói adatait bárkiknek. Eljátszva, hogy az oldala egy kulturált, biztonságos hely ahol a felhasználók döntenek az adataikról. Kiemelt!

A szennybookot mikor vonják felelősségre a nem regisztráltakról való adatgyűjtésért és az azokkal való visszaélésekért is? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybook, ami felelősségre vonás nélkül, büntetlenül és szankcionálatlanul követhet el bűntetteket, élhet vissza minden felhasználója adataival, kiszolgáltatva, kiadva, eladva azokat bárkinek. Kiemelt!

A szennybook, aminek nem kell adót fizetni, Magyarországon és más országokban, államokban sem, az ott szerzett bevételeik után. Kiemelt!

A szennybook alapítója, már annak létrehozásakor, mások adatait ellopva, visszaélve azokkal hozta létre azt. Kiemelt!

A szennybook alapítója egyetért az ott zajló visszaélésekkel, erkölcstelenségekkel. Kiemelt!

A szennybook, avagy az analizáló oldal, mely külön adatbázist készít a felhasználóiról. Kiemelt!

A szennybook, ami Magyarországra hozta a kizárólag csak szennybook fiókkal használható internet szolgáltatását. Kiemelt!

Miért nem közösségi oldal a szennybook? Miért támogatod a szennyt, fertőt, ha tagja vagy? Kiemelt!

Zsarolással csal ki személyes adatokat felhasználóitól a szennybook. Kiemelt!

A szennybook népszerűségét az erőteljes, erőszakos és intenzív reklámozásának köszönheti, hogy kötelezővé tették a használatát. Kiemelt!

A szennybook, avagy az agymosó, manipuláló oldal, ami felemészti életünk és minden szabadidőnk, kiírtja a személyes kapcsolatokat, barátságokat, mely úgy hat, mint a drog. Kiemelt!

A szennybook segítségével bárki 24 órában audiovizuálisan lehallgatható, megfigyelhető lekövethető, ha okos telefonról, eszközről használja azt! Kiemelt!

A szennybook avagy a mindenkit behálózó, globális megfigyelő, a titkos ügynökségek számára kiépített hírszerző rendszer. Kiemelt!

Ha van szennybookod, olyan bűncselekményért is elítélhetnek, melyet el sem követtél! Valamint az adminisztrátorok/moderátorok hozzáférnek, minden adatodhoz, módosíthatják azokat! Kiemelt!

Ha megvéded magad a szennybookon a zaklatókkal szemben, szabadságvesztésre ítélhetnek.

A szennybook tisztességtelen piaci feltételeket teremt más oldalakkal, közösségi oldalakkal szemben az Internetszolgáltatókon keresztül! Kiemelt!

A szennybook minden konkurenciáját, lehetséges alternatíváit megsemmisíti! Kiemelt!

A szennybook létrehozta az internetes diktatúrát, saját maga monopóliumát. Kiemelt

A szennybook megsemmisíti a HotDog Ifjúsági portált is. Kiemelt!

A szennybook megsemmisíti az iWiW-et is. Kiemelt!

A szennybook megsemmisíti a Windows Live Messengert. Kiemelt!

Milliárdos összegek az undorító, erkölcstelen, fertő szennybook reklámozásáért. Kiemelt!

A szennybook, avagy a fakebook, pedobook, mely a pedofilok Kánaánja! Kiemelt!

A szennybook, avagy az erotikus-szex társkereső oldal. (eroticbook, pornbook, sexbook, pedobook)

A szennybook nem ingyenes és soha nem is volt az! Kiemelt!

A szennybook, ami rendszeresen teszi nyilvánossá a privát adatokat, tartalmakat. Kiemelt!

Maga a szennybook is visszaél a felhasználók adataival, képeivel, kiszolgáltatva azokat bárkinek. Kiemelt!

A szennybook függő, avagy a képmutató egyházak, vallási szervezetek, hívők, melyek megkülönböztetik azokat, akik nincsenek fent. Kiemelt!

A szennybook hivatalosan is nyílt szex-pornóoldallá vált! Várhatóan vissza fog élni a szexuális, erotikus tartalmú képekkel is haszonszerzés céljából! Kiemelt!

A szennybook ügyfélszolgálata, támogatási központja, avagy egy a célját betölteni teljesen képtelen szolgáltatás. Kiemelt!

A szennybook illegálisan működik az EU-ba. Kiemelt!

A szennybookot hackerek készítik. Kiemelt!

Részlet a szennybook tisztességtelen felhasználási-adatkezelési szabályzatából. Kiemelt!

A szennybook elkéri felhasználóinak e-mail vagy más fiókjuk jelszavait, hozzáférve ezzel nem regisztráltak adataihoz is, felhasználva azokat üzletszerzési, marketing célokra. Kiemelt!

Erőteljes diszkrimináció, a szennybookra nem regisztrált felhasználókkal szemben. Kiemelt!

Súlyos diszkrimináció a szennybookra nem regisztráltakkal szemben, mivel kötelezővé tették, teszik annak használatát! Kiemelt!

Miért nem biztonságos, miért a legkönnyebben feltörhető közösségi oldal a szennybook? Kiemelt!

A szennybook, ami indokolatlanul letilt, ha normális dolgokra, kapcsolattartásra használnád azt. Kiemelt!

Így szívat a Facebook - Szívatós 2010-be már

A szennybook, ami elérte, hogy mára már más oldalakon is kötelező legyen a mobilszám megadása. Kiemelt!

A szennybook teljes kiiktatása a nethozzáférésből. Kiemelt!

Vigyázat! A szennybook a nem regisztráltak adataival is visszaél, adatokat gyűjt róluk! Avagy ne engedd, hogy bármilyen adatot megadjanak ott, feltegyenek oda rólad! Kiemelt!

A szennybook függő, avagy a képmutató egyházak, vallási szervezetek, hívők, melyek megkülönböztetik azokat, akik nincsenek fent. Kiemelt!

A szennybook az emberiség szégyene! Kiemelt!

A szennybook valódi, képmutató világa. Kiemelt!

A szennybook egy 12 éves kislány és családja életét is tönkretette. Kiemelt!

Bűncselekmények a szennybook miatt. Kiemelt!

A szennybook, aminek nem kell adót fizetni, Magyarországon és más országokban, államokban sem, az ott szerzett bevételeik után.

A szennybook semmilyen adót nem fizet Magyarországon, több EU-s országban és más országokban, államokban sem, a felhasználók ellopott, eladott, újraközölt, kereskedelmi-marketing célra felhasznált adataikból származó milliárdos bevételeik után. A szennybook egy Forint adót nem fizet, fizetett a Magyar államnak a Magyar felhasználók adataiból szerzett milliárdos bevételek után. Igaz Magyarországon csak a digitális jelenlétük van, és jelenleg ők csak ott hajlandóak, fizetnek adót, ahol fizikailag is jelen vannak, van képviseletük. De mivel nem rendelkeznek hazai képviselettel, ügyfélszolgálattal, így adót sem hajlandóak nálunk fizetni.

Bezzeg, ha egy kis közösségi oldal, akár egy hazai, Magyar oldal nem fizet adót, akkor vagy bezáratják, vagy elérhetetlenné teszik, szankcionálják, olyan birság kiszabása mellett, amit nem fog tudni kifizetni és megszűnik, csődbe megy. Ez mondjuk, érvényes lehet külhoni oldalakra is, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e képviselettel az adott országban, államban, vagy akár nálunk Magyarországon.

Az EU-nak és más országoknak, köztük Magyarországnak is már rég ki kellett volna tiltani a szennybookot, amennyiben nem fizetnek a továbbiakban sem adót a bevételeik után. S nem csak ezért lenne szükség erre az intézkedésre, hanem mert nem tartják be, sőt inkább megszegik a különböző országok, államok a rájuk érvényes, az őket érintő adatvédelmi törvényeket, jogszabályokat. De minimum, korlátozással, szankcionálással kellene kényszeríteni őket a bevételeikből származó adók befizetésére, az adatvédelmi és egyéb más adott országban érvényes őket érintő törvények betartatása érdekében!

Ahol a szennybooknak bevételei vannak, akkor vagy fizet adót utána, vagy betartja az adott ország, állam rájuk érvényes törvényeit, jogszabályait, vagy ha nem, akkor elérhetetlenné teszik azt mindaddig, ameddig nem tesz mindezeknek eleget. Ha pedig nem tesznek mindennek eleget, akkor az adott országban elérhetetlenek maradnának. Az EU-nak és Magyarországnak, más országoknak, államoknak rég meg kellett volna tenni ezeket az intézkedéseket, szankciókat és korlátozásokat a szennybookal szemben!

A szennybooknak miért nem kell adót fizetni, akár Magyarországon, akár más országokban, államokban? Kik ők, mik ők, hogy ezt is megtehetik? Mi jogon? Miért nem szankcionálja őket egy állam, ország sem, hogy amennyiben nem tartják be az ottani törvényeket, nem fizetnek adót, akkor korlátozzák őket? Miért nem kell adót fizetniük ott, ahol csak a digitális jelenlétük van jelen?

„A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint e két cég nem fizet közterhet abban az országban, ahol ezeket az árbevételeket ténylegesen megszerzik. Míg tehát a hazai dolgozók, kis- és középvállalatok illetve nagyvállalatok különböző mértékben, de egyaránt kötelesek adófizetésre jövedelmeik után, addig e két monopolhelyzetű vállalat nulla százalékot ad a közösbe. A magyarországi adófizetők által fenntartott közszolgáltatások előnyeit pedig nagyon is kihasználják.”

„valójában e két cég nemhogy kétszer nem adózik, hanem a jelentős ír adókedvezményüknek köszönhetően egyszer sem.

Ez a gyakorlat pedig dupla terhet ró a tisztességes adózókra: a kormányoknak e bevételeket a hazai vállalatoktól és dolgozóktól kell begyűjtenie, vagyis a hazai szereplők azok, akik kettős adóztatásnak vannak kitéve a Google-höz és Facebookhoz hasonló cégek miatt.”

Magyarul a szennybook amellett, hogy ezzel saját maga javára teremt tisztességtelen piaci feltételeket, a saját milliárdos vagyona gyarapítása, üzleti érdekei érvényesítése érdekében. Akkor még hozzájárul a Magyar vállalkozások ellehetetlenítéséhez, tönkretételéhez, csődbe juttatásához is. Ennek köszönhető az iWiW, a HotDog bezárása, megszüntetése, más Magyar közösségi oldalak tönkremenetele és leamortizálódása a használhatatlanság szintjéig.

Sőt, hozzájárul a Magyar dolgozók, állampolgárok adóinak, s ezáltal a kiadásainak mértékének számottevő növeléséhez. Másként fogalmazva a Magyar felhasználók az adataik nekik való kiszolgáltatásával, átadásával eltartják, pénzelik, milliárdos bevételekhez segítik őket, úgy, egy Forint adót nem fizettek, fizetnek be nálunk és emiatt, a szennybook miatt több adót vesz ki a zsebünkből az állam.

Ameddig a szennybook nem fizet adót, azt a Magyar állam a Magyar állampolgárokon, vállalkozásokon hajtja, szedi be! Ezért ha használod a szennybookot, akkor te magad is támogatod ezt, hozzájárulsz ehhez, hogy megtehesse ezt a szennybook a te károdra is, pénzt kivéve a zsebedből. Már csak azért is, mert minél többet használod, annál több lesz a rajtad keresett bevételük, ebből adódóan ennek arányában nő a szennybook által be nem fizetett adók mértéke, amit a Magyar állam rajtad, a Magyar állampolgárokon, vállalkozásokon fog beszedni, behajtani! Látható, hogy a szennybook által be nem fizetett, de a másokon behajtott adók formájában még az is fizet érte, aki soha nem volt tag ott, aki soha nem használt még Internetet se! Érdekes, hogy ezen nem háborodik fel senki, de azon annál inkább, ha valaki nincs fent ezen a szenny, adatkereskedő mások, a Magyarok ellopott, eladott, újraközölt adatain és életén is élősködő oldalon.

Nem elég, hogy Zuckerberg aljas gazember módon mások adatait, ötleteit ellopva hossza létre, emberiség ellen elkövetett bűntettként ezt a szenny, mocsok oldalt? Nem elég, hogy gazember módjára lemondatják a saját felhasználóikat, a saját személyiségi jogaikról, a szellemi tulajdon jogáról, arról a jogról, hogy a felhasználók által feltett tartalmak a felhasználóké és az-az ő tulajdonuk, a tisztességtelen adatkezelési szabályzatukkal? Nem elég, hogy az adatokat újraközlik, eladják szinte bárkinek, hogy a még nem regisztráltakét is ellopják, eladják, újraközlik? Nem elég, hogy nem tartják be, rendszeresen megszegik, semmibe se nézik a különböző országok, államok adatvédelmi törvényeiket?

Nem elég, hogy ez a fertő, szenny, mocsok, gyalázda oldal kiirtja a barátságokat, párkapcsolatokat, családokat, közösségeket, személyes kapcsolatokat, a személyes kommunikációt, összetartást és emberséget, empátiát, együttérzést, az erkölcstelenségre, magamutogatásra és a ribancságra, szexualitásra nevel? Nem elég, hogy legalizálta a kiskorúak erotikus, szexuális, pornográf tartalmaikat, hogy egy pedofil paradicsommá vált és hogy semmit sem tesznek mindezek ellen?

Nem elég, hogy a leribancozott, agyonpiszkált, végül öngyilkosságba kergetett gyerekek megmentéséért semmit, de semmit nem tesznek, tettek? Nem elég, hogy SEMMIT, DE SEMMIT NEM AKART, AKAR MINDEZEK ELLEN tenni? Nem elég, hogy soha nem tudja visszaadni őket a családjaiknak? Nem elég, hogy soha vissza nem tudja adni a hímringyóvá, ribanccá, szex függővé vált gyermekek ártatlanságát? Nem elég, hogy semennyire sem sajnálják mindezeket ennek a szennyoldalnak létrehozói, programozói és üzemeltetői? Nem elég, hogy bármilyen hasonló sajnálkozó nyilatkozatukkal hülyének nézik, hülyét csinálnak az emberekből? Nem elég, hogy semmit sem tettek, tesznek a különböző szennybookon a mások által mások ellen elkövetett bűntettek, zsarolások, adatlopások, visszaélések, a mások gyalázása, halálba üldözése, emberéletek, családok tönkretétele ellen?

Nem elég, hogy csak Magyarországon, csak hetente legalább egy emberéletet követel közvetve (egy függő elüt valakit, mert vezetés közben se képes 5 percig meglenni nélküle), vagy közvetlenül (rászállnak valakire ott és addig piszkálják, még öngyilkos lesz) a szennybook?

Nem elég, hogy gondolkodni, értelmes viselkedésre, kommunikációra képtelenné, erkölcstelenné, ribancá, szexuálisan perverzzé, abnormálissá és függővé, képmutatóvá, önimádóvá, beképzelté, életképtelen függő zombivá változtatja az embereket, akik képtelenek megszabadulni a szennybook nevű drogtól, annak fogságából, börtönéből?

Nem elég, hogy elhitették az emberekkel a szennybook az egy „közösségi oldal, holott eredetileg is szex társkeresőnek szánta egyetemisták számára? Nem elég, hogy az embereket hülyének nézve és magát közösségi oldalnak hazudva meztelen képet kér tőlük egy teljesen átlátszó indokra hivatkozva? Nem elég, hogy Zuckerberg átveri az embereket és a saját felhasználóit is lehülyézi le f******a, semmibe se nézi? Nem elég, hogy a saját felhasználóit megzsarolja, s amíg azok nem adnak meg egy általuk kötelezően bekért adatot, akkor a felhasználótól még a törléshez, a saját adataihoz, profiljához való hozzáférés jogát is elveszi?

Nem elég, hogy kiirtotta az összes alternatív, kulturált, valódi közösségépítő és kapcsolattartásra készült közösségi oldalakat? Nem elég, hogy megteremtette a saját internetes diktatúráját a szolgáltatók közreműködésével? Nem elég, hogy olyan Internet szolgáltatást épít ki, amit nem használhat majd az, aki nincs fent az ő csodás szenny oldalán?

Nem elég, hogy az ügyfélszolgálatuk, támogatási központjuk szándékosan van úgy kialakítva, hogy aki nem tag, az ne vehesse fel velük a kapcsolatot, aki nem fér hozzá a fiókjához, mert mondjuk nem kapta meg a kódot SMS-ben, az szintén nem veheti fel velük a kapcsolatot, esélyt se adva neki, hogy jelezze feléjük a problémáját? Nem elég, ha visszaélnek az adataiddal, vagy bármely más ügyben jelentesz egy tartalmat, ami nem oda illő, s ők semmit téve visszaírják „Nem sérti az ő alapelveiket”, de ugyanakkor, ha egy közösségépítő tartalmat jelentesz, vagy valakit, aki normálisan használná az oldalt, ami, aki semmiben sem sérti az ő „alapelveiket”, akkor azt egyből tiltják, törlik?

Nem elég, hogy a saját felhasználóikkal, a saját szabályzatukat nem tartatják be, vagy ha betartatják, akkor rendszerint kettős mércét alkalmazva az áldozat kárára, rendszerint azt büntetve, semmit se téve az ellenük elkövetett bűntettek ellen?

Nem elég, hogy a felhasználók adatait manipulatív célokra is használták, használják, s hogy tisztességtelen módon kényük, kedvük szerint manipulálják, módosítják még a felhasználók által elhelyezett tartalmakat is, félrevezetve, félretájékoztatva, vagy bűncselekménybe keverve ezzel őket? Nem elég még az is, hogy rendszeresen teszik nyilvánossá a felhasználók privát adatait, az adatvédelmi beállítások önkéntes változtatgatásával?

Akkor még ezt tetézve a szennybook bűnözői köre által be nem fizetett, elcsalt, elsikkasztott adókat a Magyar állampolgárokon, vállalkozásokon kell behajtani! A Magyar állampolgárokat, vállalkozásokat, vállalkozókat kell a szennybook bűneiért büntetni, ellehetetleníteni! Komolyan az ártatlanokat, a tisztességesen adózókat kell büntetni, kisemmizni, tönkretenni a szennybook miatt? Amiatt, a szennybook miatt, aminek már a létezése is súlyos bűncselekmény, emberiség elleni bűntett, aminek a működése is illegális.

Mikor fognak már végre komoly lépésekkel fellépni az országok, államok, akár egymással összefogva az állampolgárait, vállalkozásait megvédve a szennybook és mindezek az általa elkövetett aljas gaztettek, bűncselekmények ellen?

Ideje végre komolyan szembeszállni, az emberiséget a Huxley által, a "Szép Új Világ"-ban megírt, rabszolgaságba döntésén ügyködő háttérhatalommal és agymosó termékével, a szennybookkal!

„A Facebook és a Google sem reklámadót, sem mulasztási bírságot nem hajlandó fizetni Magyarországnak, bár profitjának egy részét hazánkban szerzi.”

Magyarországnak épp ezért már rég szankciókat kellett volna alkalmaznia a szennybook ellen, vagy kitiltani azt mindaddig, ameddig nem hajlandóak reklámadót és a mulasztási bírságot megfizetni. Hogy ezen országos felháborodás lenne? Akkor azon is legyen felháborodás, hogy épp emiatt, a szennybook miatt több adót kell fizetniük a Magyar állampolgároknak!

„Kerestük volna a Facebookot is, de a vállalat tudomásunk szerint nem rendelkezik (!) hazai képviselettel. Az amerikai multi még ha a magyarországi adószabályokat nem is, a „nincs adózás képviselet nélkül” történelmi amerikai jelmondatát kétségkívül komolyan veszi. Névtelenséget kérő adószakértőnk tanácsára, miszerint az ügy súlyosságára való tekintettel csak az írországi székhelyhez érdemes kérdéseket intézni, kérdéseinkkel kerestük a vállalatok külföldi székhelyeit is, de nem reagáltak megkeresésünkre.”

Nincs Magyar képviselete? Ez azért érdekes és szép, mert így ha bármi gondod, bajod adódik a szennybookon vagy azzal, mondjuk, zaklatnak, visszaélnek az adataiddal, akkor magyarul semmire, de semmire nem fogsz menni velük, hisz meg sem keresheted őket az anyanyelveden. Épp ezért, akinek van egy kis esze, az nem hogy nem regisztrál, de törli magát és a lehető leg messzebbre elkerüli!

Azért elég felháborító, hogy ennyire ránk erőszakolják, ránk kényszerítik ezt a csodás, szennybook nevezetű szenny, fertő oldalt, semmibe se nézik, diszkriminálják, aki nincs fent, a csapból is ez folyik, úgy, hogy még Magyarországi képviselete, ügyfélszolgálata sincs. Szégyen ez a Magyar médiára, a Magyar szennybook függő, imádó zombikra nézve.

„Ha ma egy Magyarországon működő vállalat célzottan akarja elérni potenciális vevői körét, akkor sok esetben Facebook-hirdetés feladására kényszerül, ezért e bevétel után a Facebooknak adóznia kellene.„

Ezzel csak az a nagy baj, hogy így sok vállalat se célzottan, se másképp, egyáltalán el sem tudja érni a potenciális vevői körének azon részét, akiknek nincs szennybookjuk. Mivel sok vállalat csak ott teszi magát elérhetővé, ott ad lehetőséget a kapcsolatfelvételre, ezzel súlyosan diszkriminálva, hátrányba hozva azokat, akiknek nincs. Ez a viselkedés pedig, ezen vállalatok számára hatalmas szégyen, és át se gondolják azt, hogy ezzel vevőket veszíthetnek. Mert bizony vannak olyan szennybookra nem regisztráltak, akik épp ezért el is fordulnak az adott vállalattól, mivel az semmibe se veszi őket, csak mert nincsenek fent azon a szennyen. Tehát egy magára valamit is adó cég, vállalat átgondolja, hogy csak szennybookos elérhetősége legyen, semmibe se nézve, aki nincs fent.

„a Google és a Facebook úgy bonyolított milliárdos forgalmat hazánkban egészen 2016-ig, hogy forrásunk szerint tavaly még magyar adószámmal sem rendelkeztek.”

Ha nem rendelkeztek magyar adószámmal, akkor miként tehetett szert legális úton a szennybook milliárdos bevételekre a Magyar emberek eladott, ellopott, újraközölt, marketing és kereskedelmi célokra használt adataiból? Mert, hogy ez a tevékenysége sem legális, mint ahogy annyi minden más tevékenysége sem, az is biztos.

„Bár az adózási kiskapuk bezárultak, a nagykapu még nyitva van: ezen menekíti jövedelmeit külföldre a Facebook és a Google.„

„A fenti dokumentumban is látszik, hogy mindkét vállalat székhelye az ír fővárosban, Dublinban van, ennek pedig adózási okai vannak. „A Google és a Facebook írországi leányvállalatukon keresztül szolgálják ki a piacot. Ennek megfelelően a társasági adót is az ír jogszabályok alapján Írországban fizetik meg”

„A két globális vállalat szolgáltatásai a világ minden pontjáról elérhetők, így aztán úgy döntöttek, hogy abban az országban választanak székhelyet, amely garantálja számukra a globálisan megszerzett jövedelmek „megóvását”. E két vállalat legtöbb bevétele a rólunk gyűjtött adatokból, és az azokra épített személyre szóló hirdetésekből származik, de e hirdetések után a lehető legkevesebb adót igyekeznek megfizetni:”

Jó tudni, hogy a szennybook offshore cégként működve milliárdos adókat csal el, különböző adóparadicsomokba menekítve a milliárdos bevételeiket. Mely bevételekre a felhasználóikat a saját személyes jogaikról, a szellemi tulajdon jogáról való lemondatásával, azok adatainak eladásával, újraközlésével, marketing és kereskedelmi, egyéb célú felhasználásával tett, tesz szert.

„A most bejelentett lépés után a Facebook 30 országban fizethet adót, köztük Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Hollandiában, Belgiumban, Lengyelországban és Svédországban.”

„Az ügy azért is komoly egyébként, mert a Google és a Facebook egyes becslések szerint a magyar reklámpiac bevételeinek nagyjából a nyolcadát is összeszedheti, miközben közhelyszámba megy, hogy ez után nem igazán fizetnek adót. Ez a hazai cégekkel szemben különösen igazságtalan, hiszen a magyar cégeket utoléri a NAV, tehát a helyzet még a versenyt is torzítja. De általában véve is a reklámadónak eddig az lett a legerősebb iparági hatása, hogy a külföldi cégek igen komoly elénybe kerültek a magyarországiakhoz képest.”

Magyarországon nem is fog adót fizetni, mivel jó Amerikai felfogást követve ők csak ott hajlandóak erre, ahol fizikailag is jelen vannak, van képviseletük ott. Tehát a szennybook ezzel, már automatikusan is tisztességtelen piaci feltételeket teremt mások számára, más közösségi oldalakkal szemben a saját monopol helyzetét erősítve. Ezzel is segítve az általa létrehozni kívánt az internetes diktatúráját. Ez nem csoda, hisz már hazánkban is építi ki a csak szennybookal használható Internet szolgáltatását. A Magyar cégek szennybook javára elszenvedett kárát az iWiW és a HotDog megszűnése, megszűntetése is jól igazolja.

Miért nem fizet magyar reklámadót a Facebook? Forrás!

Index - Gazdaság - A Google és a Facebook a legnagyobb magyar adótartozók közt Forrás!

Nem sunnyog tovább az adóval a Facebook, helyben fog fizetni - 444 Kiemelt!

Linkgyűjtemény szennybookról KIEMELT!

A szennybook, ahol a róla szóló adat-visszaéléses botrányok soha nem jutnak el a felhasználókhoz, emberekhez? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybook a felhasználói privát üzeneteit is lehallgatja, figyeli, analizálja és vizsgálja! Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

Mark Zuckerberg, aki úgy tesz, mintha sajnálná kiadta a felhasználói adatait bárkiknek. Eljátszva, hogy az oldala egy kulturált, biztonságos hely ahol a felhasználók döntenek az adataikról. Kiemelt!

A képmutató, álszenteskedő és az embereket átverő, szemükbe hazudozó szennybook. Kiemelt!

Totális botrány a szennybooknál: gyakorlatilag minden felhasználó adataival visszaéltek éveken át az alkalmazásokon keresztül, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak! Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták Kiemelt!

Hatalmas botrány a szennybooknál: 50 millió felhasználó adataival éltek vissza 5 éven át, melyről az oldal üzemeltetői végig tudtak. Továbbá, ezen illegálisan szerzett adatokat manipulatív célokra is felhasználták! Kiemelt!

A szennybookot mikor vonják felelősségre a nem regisztráltakról való adatgyűjtésért és az azokkal való visszaélésekért is? Kiemelt! Feltétlen olvasd el!

A szennybook, ami felelősségre vonás nélkül, büntetlenül és szankcionálatlanul követhet el bűntetteket, élhet vissza minden felhasználója adataival, kiszolgáltatva, kiadva, eladva azokat bárkinek. Kiemelt!

A szennybook alapítója, már annak létrehozásakor, mások adatait ellopva, visszaélve azokkal hozta létre azt. Kiemelt!

A szennybook alapítója egyetért az ott zajló visszaélésekkel, erkölcstelenségekkel. Kiemelt!

A szennybook, avagy az analizáló oldal, mely külön adatbázist készít a felhasználóiról. Kiemelt!

A szennybook, ami Magyarországra hozta a kizárólag csak szennybook fiókkal használható internet szolgáltatását. Kiemelt!

Miért nem közösségi oldal a szennybook? Miért támogatod a szennyt, fertőt, ha tagja vagy? Kiemelt!

Zsarolással csal ki személyes adatokat felhasználóitól a szennybook. Kiemelt!

A szennybook népszerűségét az erőteljes, erőszakos és intenzív reklámozásának köszönheti, hogy kötelezővé tették a használatát. Kiemelt!

A szennybook tisztességtelen piaci feltételeket teremt más oldalakkal, közösségi oldalakkal szemben az Internetszolgáltatókon keresztül! Kiemelt!

A szennybook minden konkurenciáját, lehetséges alternatíváit megsemmisíti! Kiemelt!

A szennybook létrehozta az internetes diktatúrát, saját maga monopóliumát. Kiemelt

A szennybook megsemmisíti a HotDog Ifjúsági portált is. Kiemelt!

A szennybook megsemmisíti az iWiW-et is. Kiemelt!

A szennybook megsemmisíti a Windows Live Messengert. Kiemelt!

Milliárdos összegek az undorító, erkölcstelen, fertő szennybook reklámozásáért. Kiemelt!

A szennybook, avagy az erotikus-szex társkereső oldal. (eroticbook, pornbook, sexbook, pedobook)

A szennybook nem ingyenes és soha nem is volt az! Kiemelt!

A szennybook, ami rendszeresen teszi nyilvánossá a privát adatokat, tartalmakat. Kiemelt!

Maga a szennybook is visszaél a felhasználók adataival, képeivel, kiszolgáltatva azokat bárkinek. Kiemelt!

A szennybook ügyfélszolgálata, támogatási központja, avagy egy a célját betölteni teljesen képtelen szolgáltatás. Kiemelt!

A szennybook illegálisan működik az EU-ba. Kiemelt!

A szennybookot hackerek készítik. Kiemelt!

Részlet a szennybook tisztességtelen felhasználási-adatkezelési szabályzatából. Kiemelt!

A szennybook elkéri felhasználóinak e-mail vagy más fiókjuk jelszavait, hozzáférve ezzel nem regisztráltak adataihoz is, felhasználva azokat üzletszerzési, marketing célokra. Kiemelt!

Erőteljes diszkrimináció, a szennybookra nem regisztrált felhasználókkal szemben. Kiemelt!

Súlyos diszkrimináció a szennybookra nem regisztráltakkal szemben, mivel kötelezővé tették, teszik annak használatát! Kiemelt!

Vigyázat! A szennybook a nem regisztráltak adataival is visszaél, adatokat gyűjt róluk! Avagy ne engedd, hogy bármilyen adatot megadjanak ott, feltegyenek oda rólad! Kiemelt!

A szennybook függő, avagy a képmutató egyházak, vallási szervezetek, hívők, melyek megkülönböztetik azokat, akik nincsenek fent. Kiemelt!

A szennybook az emberiség szégyene! Kiemelt!

A szennybook valódi, képmutató világa. Kiemelt!

A szennybook egy 12 éves kislány és családja életét is tönkretette. Kiemelt!

Bűncselekmények a szennybook miatt. Kiemelt!

süti beállítások módosítása